A kép felső harmadában kövekből rakott fal látható. Néhány terméskő, és alatta egy lány, de csak az arca látszik. A fal elvileg lezárja a hátsó képsíkot, és a felületén vörös, megkövült fröccsenés, a lány hajának stilizációja is lehet. Ebből az absztrakt, organikus dinamikából bontakozik ki a lány arca, ami nem beolvad, hanem éppen kiválik a falból.

A falból kiválik, de nem válik ki a bezártságból. Ez annyit tesz, köztes térben tartózkodik. Elvileg a képsík hagyott neki némi helyet, de csak a szemlélő nyithat neki tért, már amennyiben képes kiemelni, befogadni…

A „gubanc” belsejébe vagyunk?!

Igen, hiszen a kép mélyebb értelme, hogy van valami fal, zárlat bennem, ami fogva tart egy  animát (női potenciált) ami még fiatal, naiv, tiszta, érettlen, felnövekedésre vár… Bizonyos értelemben ez a történet fordítottja a Kőműves Kelemen balladájának, mert a fal semmissé tétele szabadítja ki a lányt, sőt az is lehet, ezt a tendenciát a fal szülte meg, a lányt a fal szülte meg, mint önmaga felszámolásának lehetőségét.

Hogy mi a fal eredete?! Talán nem is egyféle zárlatról van szó.

a Manarolába vivő, aláereszkedő hegyi utón is lehet látni töltéseket, támfalakat.

Egy idős pap mesélte, hogy ortodox templom ikonjai elött térdelt egy orosz. Minden nap ugyanott látta, mintha el sem ment volna… Isten biztos nem ezt akarta, mert az egy tévedés, ha valaki így vár rá, és közben nem tesz semmit.

Különben is a fal csak ketté osztja a teret, ellenkező irányban szabad a mozgás…

Viszont van bennünk valami, ami  szituációt önmagában tekinti kihívásnak, és ha csak nem tudunk átmenni a falon, az körénk csavarodik, az ego várbörtönévé változhat…