Az europai festészet, vagy a gyarmatosítás kori festészet öntudatlanul is kifejezte a történeti korszak mögöttes nézeteit, hiedelmeit és előitéleteit. Ezek a vízuális reprezentációk nem történeti események objektiv dukumentumai, hanem amit a szituációkba világnézete alapján a festő belelátott.

Természetesen régi festményeknek lehetnek halatlanul fejlett, inteligens rétegei, olyanok, amelyek a távoli jövőben is lenyügözően hatnak. Minket most mégsem ez érdekel, hanem a kolonialista szemlélet, a másik kulturájának lenézése, lekezelése, a másik démonizálása vagy tárgyként, szerszámként vagy szexuális eszközként való felfogása.

Minket az orientalizmussal foglalkozó diskurzusok közül leginkább a keleti megközelitések érdekelnek, a szinesbörű nők helyzete, a szexuális felhang, vagy az áldozat-elkövető kölcsönös nézőponti sémái.


Az érdekel mit láthatott Dominique Fung, miközben a
19. századi európai művészeket tanulmányozta. Rousseau, Ingres, Delacroix – Észak-Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia festményein nem csak pazar gazdagság jelenik meg, hanem szemléletében a kolonialista látásmód is.

Ezek a festmények gyakran fikciókra épültek és lenyügöző világokat ábrázoltak, azonban férfiakat és nőket, szitúációkat a gyarmatbirodalom érdekeinek megfelelő képzetek és asszociációk szerint mutattak be. A háremek és gésák, érzéki rabszolga nők és a velük való kereskedelem ábrázolása egy erőteljes világrendet mutatott be.

Fung festményei, ilyen szenpontból Derrida gyarmati tapasztalatainak leírásaira emlékeztetnek...

"Feminista nézőpontból gondolkodom, ázsiai nőként, aki ebben a világban él."

Dominique Fung

"Az orientalizmus a Kelet feletti dominancia és fennhatóság, valamint a Kelet átalakításának nyugati formája. A Kelet szolgáltatta a Nyugat számára „a Másságról kialakított egyik legmélyebben gyökerező, leggyakrabban felbukkanó elgondolást” (Said 2000: 10). Így a „mi vs. ők” paradigma létrehozásával a Nyugat felhatalmazta magát arra, hogy a Keletet alacsonyabb rangúként, regresszívként, primitívként és irracionálisként ábrázolja, és hangsúlyozza a Nyugat felsőbbrendűségét, fejlettségét és racionalitását."

Ahelyett, hogy ellentmondana az európai orientalisták vizuális nyelvének, Fung a saját játékukban játssza el őket. Formális technikákat keres bennük, és mintákat vesz át a fenséges és illúziós vizuális nyelvükből, mielőtt az egészet a feje tetejére állítaná hatalmas, fantasztikus álomképekben, amelyek hátborzongató átalakulásokkal és húsos, nőies torzulásokkal vannak tele; minél közelebbről nézzük, annál baljósabbnak tűnik az egész. „Azt hiszem, a fényűzés, a csillogás eszméjét használom, hogy bevonzzam a nézőt” – mondja. „De azt is megkérdőjelezi, hogy miért festenek így egy női alakot, és milyen pontatlanok.”

                    Hozzáférés meleg fürdőhelyhez , 2017

"Ahogy Bryan Turner röviden summázza, az orientalizmus „tipológiát gyártó diskurzus, amelyen belül a szereplők csoportosíthatók” (Turner 2002: 44). A Másikká tétel [othering] sokdimenziós folyamat, amely több különböző hatalmi asszimetriát hoz létre. A Kelet feltárásának, tanulmányozásának és megírásának hatalmával felruházott Nyugat hatalmas diszkurzív archívumot épített fel, majd ezt az archívumot a tudományos kutatás és a művészeti alkotások közreműködésével „igazságrezsimnek” nyilvánította (Hall 1992). Ezt az asszimetrikus hatalmat nem csak a Kelet, hanem a nem-európaiak, tehát a gyarmatok népei megkonstruálására és leírására is felhasználták. Tekintet nélkül arra, hogy a Másikat idegenként, egzotikusként, avagy groteszkként konstruálják meg, alapvetően a (nemzeti) én határainak kimunkálása a cél (Donald 1988: 44). Európa saját önképét konkrétan a Keletről szóló leírásokon keresztül teremtette meg. A Másik elhelyezésére szolgáló tipológiákat leggyakrabban az érzékelhető különbségekre alapozták, melyek eltúlzott és torzított formájukban negatív sztereotípiákba torkolltak. A makacs és káros sztereotípiák magukban hordozzák annak lehetőségét, hogy a marginalizáció, a dehumanizáció, a stigmatizáció, a démonizáció stb. köntösében jelenjenek meg újra és újra (Merback 2007). 

Fung nem képzőművészetet tanult; vizuális műveltségét múzeumlátogatások során szerezte.„Például a Metben, belépsz, és kifejezetten európai festményeket mutatnak be neked, minden más pedig a periférián van” – emlékszik vissza. „Szóval több ezer órát töltöttem ezeknek a festményeknek a nézésével. Azt gondoltam: »De hát ilyen egy jó festmény, ugye?«”

"A Fungot vonzó 19. századi európai művészek – Rousseau, Ingres, Delacroix – Észak-Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia fényűzését ábrázolták. Gyönyörűek és finoman kivitelezettek, igen, de problematikusak is. Ezek a festmények – amelyek a gyarmati tevékenység fokozódása idején készültek – gyakran puszta fantáziaként szolgáltak, valóságként szolgálva a nyugati közönség számára, amelyet elbűvölt e külföldi földek egzotikuma. Bár sok minden a láthatatlan civilizációk iránti valódi lenyűgözésben gyökerezett, a művek olyan trópusokat generáltak – különösen a nőket férfi tekinteten keresztül, a háremektől a geisákig –, amelyek a birodalmi hatalom megerősítését szolgálták, miközben lekicsinyelték és fetisizálták a keleti hagyományokat."

 Jean-Léon Gérôme: Phryne az Areopágosz előtt 80 x 128 cm

Jean-Léon Gérôme: A kígyóbűvölő A kígyóbűvölő 1880

Jean-Léon Gérôme: Korinthosz

A mű tisztelgés volt az ókori görög Korinthosz városa előtt, a festészet, a szobrászati ​​portrék, a korinthoszi építészeti oszlop szülőhelye, valamint az Aphrodité ókori templomában élő szent prostituáltak otthona előtt. A szobor egy keresztbe tett lábú meztelen nőt ábrázol, akit kizárólag ékszerek borítanak. Tekintete átható, viselkedése némileg titokzatos és provokatív, és ékszerekkel díszített kiegészítőinek finomságával kombinálva egy Aphrodité kurtizán alakját képviseli.

Sardanapalus halálaEugene Delacroix

Jean Francois Portaels  A rabszolgapiac, 1853

A nyugati művészettörténet egészében véve megbízhatatlan vízió. Évszázadokon át az európai festők műveiken keresztül az imperializmus rendszereit hirdették, és az átlagos műnéző számára nehéz kibogozni a gyarmati kontextust, miközben egy nagyobb múzeum termeit böngészi. A Kelet nyugati ábrázolásai az egzotikus, a fetisizált és a kukkoló trópusaival vannak tele. Olyan festők, mint Delacroix, Jéan Léon Gérôme és Rousseau, a kígyóbűvölők, a geisák és a fürdők leereszkedő ábrázolásával kettős világképet alakítottak ki. 

 Dominique Fung összegyűjti ezeket a problematikus elképzeléseket, és saját lencséjén keresztül újraértelmezi őket, újraértelmezve a művészettörténetet, hogy alanyai valódi cselekvőképességet kapjanak.


„Olyan dolgokat akartam megvizsgálni, amelyek fontosak a kultúrám számára” – mondja Fung, aki második generációs kínai-kanadai, sanghaji és hongkongi felmenőkkel. „Olyan dolgokról van szó, amelyek otthon vannak, a családommal vannak, vagy amiket ázsiai nyaralásokon látok. Sok időt töltöttem ezeknek a tárgyaknak a nézésével, de akkoriban nem gondoltam arra, hogy beépítsem őket a gyakorlatomba. Úgy éreztem, talán a saját kultúrámtól eltérővé válok.”

Legújabb munkáimban a tizenkilencedik századi európai és orientalista festményeken ábrázolt nőkhöz hasonló, heverésző meztelen nők képeit használtam. Festményeimen szereplő alakok, testek és tárgyak látható súlyt hordoznak és teret foglalnak el, miközben a társadalomban a kelet-ázsiai nők teste gyakran el van tiltva a szexualitástól és a tér elfoglalásától, legyen az festve vagy fizikailag.

Azt hiszem, mindannyian egyetértünk a nők és a színes bőrű emberek problematikus ábrázolásával a történelmi európai festményekben. Ahelyett, hogy egy teljesen más nyelvet használnék, hogy eltávolodjak ettől, engem az érdekel, hogy a múlttal kapcsolatban milyen viszonylatokat tudok létrehozni.


Van egy gyönyörű idézet  Edward Saidtől az Orientalizmus című művében : „Az én érvelésem az, hogy a történelmet férfiak és nők csinálják, ahogyan azt le is lehet rombolni és újra is lehet írni, mindig különféle hallgatásokkal és elhallgatásokkal, mindig ráerőltetett alakzatokkal és tolerált csonkításokkal.”

Fel akarom szabadítani ezeket az alakokat és tárgyakat, hogy több festményen keresztüli ismétléssel narratívát adjak nekik. Ezek a tárgyak, edények és szobrok animált főszereplők a festményeimen, míg történelmileg ezeket a tárgyakat kulturális trópusoknak tekintették.

„Az orientalizmus kritika, az ornamentalizmus lételmélet. Ez utóbbi számomra az ázsiai nőiesség peri-humánusságát nevezi meg, egy sajátos létállapotot, amely a »dologiasság« és a »személyiség« fúziójából jön létre. Mint ilyen, az ornamentalizmus gyakran a szubjektív kényszer, redukció és fegyelem állapotát írja le, de alternatív lét- és cselekvési módok megfontolását is kiválthatja azoknak a szubjektumoknak, akiket nem tekintettek szubjektumoknak, vagy akik tárgyakon keresztül ismerték meg önmagukat.”

„A reprezentációk által kulturálisan beágyazott, elvont és tárgyiasult sárga nő folyamatosan szexualizált, mégis el van zárva a szexualitástól, egyszerre teremti meg és bontja le az esztétikai projekt. A közmondásos Ming-vázához hasonlóan egyszerre éteri és alantas, értéktárgy és elcsépelt alak.”

( A Plaster magazin: Harriet-Lloyd Smith riportja felhasználásával.)

Tang lócsokor, 2025 Olaj, vászon 78,7 × 172,7 cm

(Instagram)

Dominique Fung festőnő érdekes módon kapcsolódott, kapcsolódik a hétköznapjaimba. Nem első generációs kínai aki Kanadában él, de vannak rokoni szálai keletre, és persze ezt a kettősséget neve is kifejezi, a "Dominique" francia, elegáns, titokzatos asszociációkat hordozó szó.

Az ilyen asszociációk gyakorta kapcsolódnak  tudattalan „autópilóta” láncaiba, ha nem akarom is felidéznek definiálatlan érzeteket, érzeteket amelyek más elfelejtett történetekhez kapcsolódnak, pre- történetekhez, amelyek azért egy festő számára kibonthatóak. ( Objektiváció )

Számomra a Dominique hangzása egy főiskolás lányt idéz fel, akinek nem ez volt a neve, de így írt alá ezt-azt, és akinek az arca, egy gyermekkori mesekönyv főszereplő kislányának arcához hasonlított. Ez az ismeretség úgyan nem alakult nagyon személyes történetté, mégis aránytalan vonzerővel bírt.  

                            Dominique Fung, Csupasz mellű szoptatás, 2022. 

Szürrealizmus gyakorta követi ezeket a tudattalanba vezető láncokat, és az ott megbújó komplex differenciálható tartalmak nem csak hozzátapadni látszanak felszíni tartalmakhoz, hanem át is alakulhatnak kifejezhető, megfesthető tárgyakká, fent tartva a tropikus kapcsolatot.

A név és a festőnő „Fung” fele, -amolyan kettő az egyben,- annál izgalmasabb hatás, mert ami benne természetesen és szervesen kutatott, az bennem az ornamentalista elemre irányítja a figyelmet,  és Dominique mellett, vagy rajta áttünve, megjelenik az idegen, vonzó keleti, de autonóm nő. 

2022

Mélytengeri ágyak

Egy mese az ősi emlékekről

Rockefeller Center, New York, 2023 

Dominique Fung-ról semmit nem tudok!

 Ritka dolog valakit felfedezni  nulla pontról, ám annál izgalmasabb. Valamikor nagyon régen szintén ezt tettem, a rendszerváltást megelőző időszakban, amikor már volt internet, és hirtelen szétpattant és megnyílott a szocreál világ.

Azt hamar eldöntöttem, -úgy láttam,- hogy  honi kortárs művészetből csak nagyon kevesen rakják fel a „magas-művészet” lécét!  

Az ember önmagával versenyez, - tart, ahol tart, él ahol él,- azonban viszonyítási alaphoz kell a nemzetközi kitekintés!

Akkoriban reveláció volt felfedezni, történeti korszak vizuális trendjeit. CD gyűjteményeket hoztam létre, és elemeztem, hogy nekem tetsző festők mit is csinálnak, mit látnak a valóságból?!

Dominique Fung ezt a régi  életérzést hozta vissza!

Fung második generációs kínai-kanadai művész, ami megmagyarázza, hogy a szürrealista hagyományokat követi, viszont szürreális alapokba beleszövődnek  keleti kultúra motívumai, és így egyfajta szintézisnek lehetünk tanui.

A szürrealizmus eleve a jobb agyfélteke terrénuma, a tudattalan -szívesebben használom a tudatfeletti kifejezést,- képi, érzelmi nyelven kommunikál, szimbólumai bizonyos értelemben időfelettiek, differenciálják a múlt, a jelen és jövő potenciáljait.

 Szimbólumok a kollektív tudattalan „ nem lineáris narratív útjait” mutatják fel, komplexitásuk pedig élő mintákat tartalmaznak,  valóság magasabb szintű tapasztalatához. (Intenzív megélés!)

Amikor valaki motivált, hogy értse (is) amit lát, kulcsokkal kell rendelkeznie, hogy a kép első differenciált tapasztalatát, az „előzetes” tudást, valamilyen szinten megközelítésekre bontsa.

Ilyen kulcs lehet álom-analógia, azonban fordítás mindig részleges,   és kissé önkényes. Nem igazságba lépünk be, hanem a „fényes tisztás” területére, aminek középpontjában időlegesen feldereng az igazság, azután tova is tűnik, -hiszen nem statikus, hanem változó,  organikus világban élünk.

Fenti kép, -több más alkotással egyetemben,- a Rockefeller Plaza 45. szám alatti folyosón található.

„A műalkotásokba ismétlődő növényvilág motívumok és Fung művészi kutatásainak középpontjában álló állandó tematikus elemek szövődnek. Ezek az elemek együttesen mesélik el az ismeretlen területeken való utazás történetét, az éjszaka sötét óceánjának mélyéről a végtelen lehetőségek földjének partjaira lágyan lezúduló zavaros vizeken át.”


A víz érzelmeket jelent, a tudattalan ős-óceánját. Fung eszközei révén képes alámerülni ebbe az óceánba, sőt egzisztenciális értelemben abban áll. A légtér szellemi tér, és a víz világ „kincsei és gyümölcsei” részben oda emeltetnek át…

A „mese az ősi emlékekről”  két világ találkozásának aktualizálása és személyes megélésének ábrázolása!

Úgy kezdődött, hogy email fiokomba nézegettem mi érkezett.

Ez a webes aktus gyöngyhalászatnak mondható, a rengeteg művészeti tárgyú reklám, üzenet és magazinba való betekintés napi rutin, érdektelen üres merülés, ám néha találni ezt-azt. Ez a „néha találni” ezúttal az Apolló Nemzetközi Művészeti Magazin Art Basel hirdetése volt, hogy vásároljak jegyet a rendezvényre.

Mennék is, ha megtáltosodna a Galériásom. A magazinban rövid és áttekinthető leírás, mikor hol és mi lesz.

Valójában előzetes elvárás és remény a vizuális felhozatal fotói lettek volna, de az máshol volt, itt csupán egyetlen érdekes festmény képe illusztrált.

Az "egyetlen kép", a gyöngyszem! Leírás semmi!

Rá-katt  gyöngyszemre de  rendezvény helyszíneinek linkjét takarta, engem pedig  festő neve érdekelt. A google képkeresés  „Nicodim Gallery” bejegyzéséhez vitt, egy évekkel ezelötti kiállítás facebookos bejegyzéséig:- Dominique Fung, "Mélytengeri ágyak" (2022) most megtekinthető   Nicodimban, Los Angelesben.

Lévén szó művészetről,  idő-szétcsúszások lényegtelenek. Megvolt a művész neve! 

Ismét egy Amerikában élő művésznő műterme érdekel...

Rékai Zsolt: Sólymász

60cm x 60cm

A műtermek sorozatban Lisa Yuskavage festészete, számomra véletlen belépési pont volt, hogy tudatosítsam, női festők mit tudnak megélni mélységében, és elmondani a női léttel kapcsolatban.

Dolog számtalan elágazással rendelkezik, és naponta kerül elém, olyan tapasztalati kifejeződés, amely más intellektuális, ösztön vagy eredetiség szinten szólít meg, és ezért olyan nehéz lezárni a témát, amely valójában lezárhatatlan.

Ma  facebookon láttam egy fényképet. A fénykép  Verebics Katalin festményt ábrázolt, amin kesztyűs kezek kékült gyermekfejet tartanak, a születés pillanata, miközben a fotón, a kép elött Katalin saját kislányát tartja karjai között, aki átöleli.

Festőként festőkkel foglalkozni,  adott történeti korszakot árnyal, és a női léttel foglalkozó, azt ábrázoló festőnőkre reflektálni pedig „férfi” vonatkozás…

A megélés ábrázolása, képi és nyelvi tematizálása kulturálisan fontos, jelentés szempontjából azonban idézőjeles és dekonstrukcióra szorul. Amit leírunk, azt le kell írni, de át is kell húzni…

Festőként festőkkel foglalkozni nem hatástalan.

Lisa saját képi világomra is hatott.

Úgy hatott, hogy miközben vadász képeket terveztem festeni, Diana jutott eszembe… A vadászat, a vadon szűz istennője…

 Tudjuk, nincsenek véletlenek!  Úgy értelmeztem,-vagy értelmeztem félre,- káosz elméletet, hogy ami az egyik dimenzióban rendetlenség, töredékesség, az  másik dimenzióból átnyúló rend. 

Ismerősöm számítógépes játékot épít, és megkért segítsek be  látványtervezésbe. A munkával kapcsolatos megbeszélések utolsó találkozóján jött ötlet, nézzünk be az egyetem belvárosi kiállító terébe, a hajdani Nádor hangulatos, pécsi, romos csarnokába.

A "Female gaze" műalkotásai megleptek! 

Először kiderült, hogy ma már nem művészeti főiskolások munkáit látom, hanem a főiskola státusza egyetemi színtre lépett elő. 

Kérdésemre  teremőr elmondta, a "mesterek",  tanárok nem változtak, hanem  nemzedék másságában kereshető a minőségi ugrás!

 Megközelítés nyilvánvaló igazságába az is belejátszik, hogy Lisa Yuskavage amerikai festőnő műtermével kapcsolatban - bennem felmerülő kérdések jelentős részére,- a "Female gaze" válaszolt!

Farm House (Pamet Road)  2007

Az egyik kérdés az volt, -ami Lisa Yuskavage újabb munkáit  tekintetbe véve, nem teljesen igaz,- hogy érthető, férfi művészek miért ábrázolnak többségében nőket, és nők esetében miért nincs ez megfordítva, és nem a másik nem érdekes?!  Nők miért ábrázolnak olyan gyakran nőket?!

Megszólítottam  fiatal lányt, aki ugyan nem volt festőszakos, -mint hittem, -hanem tesis, és iskolai pontszerzés miatt volt jelen.

- Azért, mivel önmagukat fedezik fel.-mondta, és ezzel megelőlegezte a kiállítás tematikáját.

A "female gaze" női nézőpontot jelent. Olyan feminista fogalomról van szó, ami műalkotáson belül a női tapasztalatot helyezi előtérbe, olyan módon, hogy közben nem lesz előitéletes. A nőknek ma is társadalmi ideáloknak kell megfelelni, és ez sokszor feszültségeket okoz.  A művészet azonban képes lehet kifejezni  személyes tapasztalatot, és ezzel el tudja hárítani  kommunikáció strukturális akadályait.

" Művészeti alkotásokon keresztül próbálják lerombolni a nemiséghez kapcsolódó tabukat, ha kell, provokatív módon. A női test a műveikben nem pusztán a vágy tárgya, hanem a kapcsolódás, az elfogadás és a közösség erejét szimbolizálja.

A kiállítás párbeszédet kezdeményez az önrendelkezésről, a társadalmi szerepekről, a mentális betegségekről és a szolidaritásról. Célja, hogy rávegyen minket arra, hogy elengedjük a szégyent, bármilyen neműek is legyünk, és hogy újra megtaláljuk és visszafoglaljuk a testünkkel való pozitív viszonyt és szexualitást a saját akaratunk szerint."

Kiállító művészek: Bíró Brigitta, Deli Regina, Erb Ida Boglárka, Gáspár Kiara, Geröly Viktória, Kósa Réka, Nagypál Alexandra.

 Helen Moleswort kutatort is izgatta Yuskavage közönséget megosztó ábrázolási módja , És megkérdezte:

-Miért tetted ezt a felháborító, hiperszexualizált... fehér meztelen női alakot a vízuális nyelved középpontjává?

-Mert, ez a művészet története!

Edouard Manet: Szőke nő csupasz melekkel (1978)

A történet szerint,-hogy értsük a fenti utalást,- európai utazásai során Yuskavage az Orsay-i múzeumban, felfedezte Manet: Szőke nő csupasz melekkel" című festményét. Egészen közelről is szemügyre vette, hogy látsa az ecsetvonásokat.

" Annyira mutatósak!"-nyilatkozta késöbb. " A nyugati művészet egyik legnagyszerübb mellei, természetességüket tekintve." Mindenki a női mellek megszálottja! A művészek számára az a kihivás, hogy mindent úgyan olyan szenvedéllyel fessenek meg, mint a melleket.

Super Natural (195.9 x 157.8 cm)  2017

Szentkuthy Miklós "Az egyetlen metafora felé" című könyvében  Erósz megközelítését nyujtja. Azt mindenki túdja, hogy Erósz a görög szerelem istennő, akinek rómában Kupidó gyerek isten felelt meg. Kupidó nyilaival bárkit szerelembe tud ejteni.

Szentkuthy szerint Erósz valami geometriai, valami etikai, valami démoszi, valami természeti. A démoszi megközelítésre a szerelem állati részét említi fel, ameddig természethez a szerelem virági része tartozik.

Anélkül, hogy túl akarnám magyarázni, Lisa Yuskavage festményei a "démoszi" oldal irányából hatnak, miközben festőiségükben ott a virágzás. Éppen a közönség kiterjedtebb szférája (démosz) mond a démoszira " nem"-et, -amiről még beszélni szeretnék,- és amivel Lisa a "szabadság valami" aspektusa alapján szembe megy. 

Mindennek  "geometriája" a posztmodern felfogású metafizika, az a kultúrális alapjegy, amitől a görögök óta nem tudunk szabadulni.

Pláton szétszakította a világot anyagira és szellemire,  úgy tűnik,  tökéletlen anyag és tökéletes szellem keveredése nélkül semmiféle földi dolog, és így a -szerelem sem,- meg nem lehet. 

Az "esztétika" metafizika. A régi festők alapul vették a legszebb nők legszebb szemeit, szájait, melleit és kreáltak egy szépség feletti szépet, az eszményt, ami úgy van, hogy nincsen. Az egyház azért engedte meg az ilyen ábrázolást, mivel az "akt" annyira tökéletes, hogy minden "férfi vágyat" maga alá nyom, minden közelítést maga alá rendel.

Ez a "tökéletes" kreált, eggyezményes. Amikor ma nőkről vagy férfiakról van szó, a "szép" fogalmát a magazinok és média formálja, alakítják ki.  Amikor egy szép nővel találkozom, öntudtlanul is felmérem, hány százalékos, és ha a "démoszi melett" a "virágzat" erőteljes, az már kultusz, az már morál, ami elfedi  alap ingert.

Lisa provokál! Lisa provokációja felébresztette  saját festő-tanonc éveim fura emlékeit, amikor rengeteg aktot festettem, és mivel az aktokban nem volt konszepció, az idő előrehaladtával, megtagadás nélkül elmaradoztak.

Emlékszem a Boszorkány-úti műtermekre, a kényszeres szeparációkra. Ezek a szeparációk önmaguk megtörését relytették. A melettem lévő műtermi helyiségben egy lány dolgozott, aki miután megérkezett, magára zárta az ajtót.  Zárt ajtó mögött levetközött, és meztelenül állt az állvány elé. Az álvány alsó átkeresztezésére  tükröt helyezett, így lefelé nézve önmagát látta alulról, amit azután felül megfestett... 

Nem volt  nagyon szép lány! Faluról jött, vékony volt és a testén látszottak az inak. Azt mondanám abból a festményből hiányzott az "eszményítés", de hiányzott az "állati is"?! Amikor végül megnéztem, nem tudtam elszakadni tölle... 

Ez a lány jutott eszembe Lisa Yuskavage képeit tanulmányozva és neki álltam, hogy megfessem a saját változatot.

Rékai Zsolt: Solymász 60cm x 60cm

Verebics Katalin: Nem szeplőtelen

Lisa Yuskavage és Verebics Katalin korai műveinek értelmezése, tematikus átfedése nem teljes, (feltételes).

Abban az esetben, ha Verebics Katalin megmaradt volna a 2008 "Nem szeplőtelen" című diploma utánni, inditó kiállítás témáinál, tanulságai tekintetében azt mondhatnám, ö a magyar Lisa Yuskavage.

A szétcsúszás abból adódik, hogy Katalin fiatalon, művészi léte első pillanatában megvizsgálta a szexualitás és pornográfia képzőművészeti határvonalait, ábrázolhatóságát, azután tovább lépett más egyéni és társadalmi megélések irányába. Tovább lépett, ameddig Lisa, -mint látni fogjuk,- gyerekkori traumák és a művészeti oktatás időszaka alatt megélt testiségel kapcsolatos élményeinek belső álomszerű világából merít, túl hatvanon.

Verebics Katalin számomra (is) néhány alapvető művészeti megfontolást generált.

Ilyen megfontolás példának okáért az, hogy művész és a mű nem tekinthető egynek!,

Összetartozónak igen, ám egynek, azért nem, mivel teszem azt; ha valaki boszorkányokkal foglalkozik, attól még nem boszorkány! Adott festmény természetesen sokmindent megmutathat létrehozó művészről, (és persze el is rejthet).

A mű és művész egysége a pillanatnyi figyelem teljeségében igaz, egy kicsit,-vagy nagyon úgy,- mint az álomban. Álomban minden szereplő saját energiáim manifesztációja, álomban minden és mindenki én vagyok, adott viszonylatban, adott tendenciák mentén.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy festmény festő felé is mutat, meg felémúgy szitén, ha nem jóbban. Ennyiben önmegismerési lehetőség. Megtudok valamit Lisa Yuskavage munkásságáról, de önmagamat ismerem meg.

Verebics Kati 2005-ben végzett "képzőben" festő szakon, és mindjárt az első kiállítása OCTOGONart Galériában,-ha nem is botrányt,(?)- komoly sajtóhullámokat kavart.
A "Nem szeplőtelen" kiállítás "vad szemérmessége", néhány műben megidézte a szadó-mazó perverz érzékiségét, amit végül számomra, a Magyar Narncs cikke zárt rövidre.
Arról írtak, hogy ez a kiállítás az álszentségről szól, azokról, akik megbotránkoznak egy kortárs kiállítás meztelen testein, (azok utalásain) és ennek nyilvánosan is hangot adnak, miközben gyakran, -otthon titokban,- pornó oldalakat látogatnak.



Lisa Yuskavage


Művészetben nincsen pornógráfia, mert ha igen, az nem művészet, de olyan van, hogy művész a pornográfiáról gondolkodik, azzal kapcsolatban vet fel valamit...



Ez a kulcs segített megérteni, mennyire tág művészi szabadság, és hol húzódik határ.... Mennyire könnyű határ közeli térfeleket összekeverni...



Lisa Yuskavage (web)

Lisa Yuskavage,

 Műterem sorozat, -természetesen,- valamennyire beépül az életembe, megfontolásokra késztet, az adott művész(nő) Lisa Yuskavage, olyan ingerforrás, ami élmény, és mint érzelmi, képzetes struktúra, nem kis energiával bír. Olyan előzetes tudás, -ami még nem tudás  hagyományos értelemben,- de intelligens humán differencia, amit ki lehet bontani, lineárissá lehet tenni.

Azt hiszem, most értünk    Lisa Yuskavage munkáival kapcsolatban oda, hogy  tágítsuk a lineáris reflexiót, és ezzel párhuzamosan tegyük személyessé.

Tudjuk, hogy Lisa pin-up, (anime) műtermi modelljei, vagy  más szituációkba illesztett figurái populáris módon (is) érzékiek, azonban ez a szexuális vonatkozás felül íródik. Lisa Yuskavage két végletet köt egybe, finoman szólva  testit és a szellemit...

Számtalan metafizikai fogalmat használunk és ezeket a fogalmakat értjük is, bele tudjuk helyezni szöveg környezetbe, de kifejteni nem tudjuk, legfeljebb körül írni, vagy analógiákkal tudunk élni.

Mi a „lét”(?!)-kérdezi Heidegger, és  megközelítő aspektusai kirajzolnak egy nagyhatású filozófiát,  olyan filozófiai világképet, -ami nem csak Heller Ágnes szerint,-  posztmodern korszak megalapozása, vagy „delelője”!

Heidegger nagyon sok nézőpontot műalkotások mintázatából vett! Mivel  műalkotás -esetünkben kép, festmény,- nem pusztán intellektuális, hanem eredendően ösztönös, mély kapcsolatban áll a tudattalannal. Műalkotás több mint „képi lényeg”, „képi deffinició”. Műalkotás valami, ami teljes, hiszen a teljes lényből fakad.

 Metafizikai definíció mindig lényeg, és a lényeg pedig azt emeli ki, ami a kiemelő érdeke, ami a dolgot eltárgyiasítja, hatalmat szerez felette. ( Redukció)

 Festmény az a bizonyos „ fénylő tisztás”, ami az igazságot felragyogtatja, középpontjában. Az igazság változékony, (tünékeny) mivel  világ is, mi is változunk.

Mindazonáltal az „igazság” felmutatható, és ezért mondják, hogy a művészet „mágikus”,  művészet utolsóként „varázslat” egy eltárgyiasított (varázstalan) világban.

Eddig a tágabb megközelítés! 

A szűkebb megközelítéshez fel kell emlegetnem Verebics Katalin pályanyitó kiállítását.

Verebics Katalin képgrafika szakon kezdte a Képzőművészeti Egyetemet, azután tért át a festő szakra, melyet 2005-ben fejezett be Klimó Károly növendékeként. Nem szeplőtelen című kiállítása 2008 nyarán volt megtekinthető az OCTOGONart Galériában.  

Verebics Katalin munkája