Fung nem képzőművészetet tanult; vizuális műveltségét múzeumlátogatások során szerezte.„Például a Metben, belépsz, és kifejezetten európai festményeket mutatnak be neked, minden más pedig a periférián van” – emlékszik vissza. „Szóval több ezer órát töltöttem ezeknek a festményeknek a nézésével. Azt gondoltam: »De hát ilyen egy jó festmény, ugye?«”

"A Fungot vonzó 19. századi európai művészek – Rousseau, Ingres, Delacroix – Észak-Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia fényűzését ábrázolták. Gyönyörűek és finoman kivitelezettek, igen, de problematikusak is. Ezek a festmények – amelyek a gyarmati tevékenység fokozódása idején készültek – gyakran puszta fantáziaként szolgáltak, valóságként szolgálva a nyugati közönség számára, amelyet elbűvölt e külföldi földek egzotikuma. Bár sok minden a láthatatlan civilizációk iránti valódi lenyűgözésben gyökerezett, a művek olyan trópusokat generáltak – különösen a nőket férfi tekinteten keresztül, a háremektől a geisákig –, amelyek a birodalmi hatalom megerősítését szolgálták, miközben lekicsinyelték és fetisizálták a keleti hagyományokat."

 Jean-Léon Gérôme: Phryne az Areopágosz előtt 80 x 128 cm

Jean-Léon Gérôme: A kígyóbűvölő A kígyóbűvölő 1880

Jean-Léon Gérôme: Korinthosz

A mű tisztelgés volt az ókori görög Korinthosz városa előtt, a festészet, a szobrászati ​​portrék, a korinthoszi építészeti oszlop szülőhelye, valamint az Aphrodité ókori templomában élő szent prostituáltak otthona előtt. A szobor egy keresztbe tett lábú meztelen nőt ábrázol, akit kizárólag ékszerek borítanak. Tekintete átható, viselkedése némileg titokzatos és provokatív, és ékszerekkel díszített kiegészítőinek finomságával kombinálva egy Aphrodité kurtizán alakját képviseli.

Sardanapalus halálaEugene Delacroix

Jean Francois Portaels  A rabszolgapiac, 1853

A nyugati művészettörténet egészében véve megbízhatatlan vízió. Évszázadokon át az európai festők műveiken keresztül az imperializmus rendszereit hirdették, és az átlagos műnéző számára nehéz kibogozni a gyarmati kontextust, miközben egy nagyobb múzeum termeit böngészi. A Kelet nyugati ábrázolásai az egzotikus, a fetisizált és a kukkoló trópusaival vannak tele. Olyan festők, mint Delacroix, Jéan Léon Gérôme és Rousseau, a kígyóbűvölők, a geisák és a fürdők leereszkedő ábrázolásával kettős világképet alakítottak ki. 

 Dominique Fung összegyűjti ezeket a problematikus elképzeléseket, és saját lencséjén keresztül újraértelmezi őket, újraértelmezve a művészettörténetet, hogy alanyai valódi cselekvőképességet kapjanak.


„Olyan dolgokat akartam megvizsgálni, amelyek fontosak a kultúrám számára” – mondja Fung, aki második generációs kínai-kanadai, sanghaji és hongkongi felmenőkkel. „Olyan dolgokról van szó, amelyek otthon vannak, a családommal vannak, vagy amiket ázsiai nyaralásokon látok. Sok időt töltöttem ezeknek a tárgyaknak a nézésével, de akkoriban nem gondoltam arra, hogy beépítsem őket a gyakorlatomba. Úgy éreztem, talán a saját kultúrámtól eltérővé válok.”

Legújabb munkáimban a tizenkilencedik századi európai és orientalista festményeken ábrázolt nőkhöz hasonló, heverésző meztelen nők képeit használtam. Festményeimen szereplő alakok, testek és tárgyak látható súlyt hordoznak és teret foglalnak el, miközben a társadalomban a kelet-ázsiai nők teste gyakran el van tiltva a szexualitástól és a tér elfoglalásától, legyen az festve vagy fizikailag.

Azt hiszem, mindannyian egyetértünk a nők és a színes bőrű emberek problematikus ábrázolásával a történelmi európai festményekben. Ahelyett, hogy egy teljesen más nyelvet használnék, hogy eltávolodjak ettől, engem az érdekel, hogy a múlttal kapcsolatban milyen viszonylatokat tudok létrehozni.


Van egy gyönyörű idézet  Edward Saidtől az Orientalizmus című művében : „Az én érvelésem az, hogy a történelmet férfiak és nők csinálják, ahogyan azt le is lehet rombolni és újra is lehet írni, mindig különféle hallgatásokkal és elhallgatásokkal, mindig ráerőltetett alakzatokkal és tolerált csonkításokkal.”

Fel akarom szabadítani ezeket az alakokat és tárgyakat, hogy több festményen keresztüli ismétléssel narratívát adjak nekik. Ezek a tárgyak, edények és szobrok animált főszereplők a festményeimen, míg történelmileg ezeket a tárgyakat kulturális trópusoknak tekintették.

„Az orientalizmus kritika, az ornamentalizmus lételmélet. Ez utóbbi számomra az ázsiai nőiesség peri-humánusságát nevezi meg, egy sajátos létállapotot, amely a »dologiasság« és a »személyiség« fúziójából jön létre. Mint ilyen, az ornamentalizmus gyakran a szubjektív kényszer, redukció és fegyelem állapotát írja le, de alternatív lét- és cselekvési módok megfontolását is kiválthatja azoknak a szubjektumoknak, akiket nem tekintettek szubjektumoknak, vagy akik tárgyakon keresztül ismerték meg önmagukat.”

„A reprezentációk által kulturálisan beágyazott, elvont és tárgyiasult sárga nő folyamatosan szexualizált, mégis el van zárva a szexualitástól, egyszerre teremti meg és bontja le az esztétikai projekt. A közmondásos Ming-vázához hasonlóan egyszerre éteri és alantas, értéktárgy és elcsépelt alak.”

( A Plaster magazin: Harriet-Lloyd Smith riportja felhasználásával.)