Rékai Zsolt

Portré 3

(Festés 4.0)

(60cm x 80 cm)

„…átmegyünk egy olyan térbe, melynek görbülete sem a valóságé, sem az igazságé, a szimuláció kora minden referenciálisnak a likvidálásával veszi kezdetét. Durvábban: ezek jelrendszerekben való mesterséges feltámasztásában, ami készségesebb anyag, mint az értelem, amennyiben felkínálkozik minden ekvivalencia‑rendszernek, minden bináris oppozíciónak, minden kombinatorikus algebrának. Nincs már szó sem utánzásról, sem kettőzésről, sem paródiáról. A reálisnak a reális jeleivel való felváltásáról van szó, azaz az elnyomásáról minden reális folyamatnak önnön műveleti képmása által, olyan kartoték‑berendezés által, ami feltételes, programszerű, tévedhetetlen, ami a valóság valamennyi jelét elénk tálalja, s rövidre zár minden bonyodalmat. A valóság soha többé nem jöhet létre: ez a modell vitális funkciója a halálnak, vagy inkább a megelőlegezett feltámadásnak e rendszerében, amely még a halál eljövetelének sem ad esélyt. A hiperreális, immár a képzeletbelitől és a valóságos és képzeletbeli közti megkülönböztetéstől védetten, csupán a modellek globális körforgásának s a különbségek szimulált generálásának ad helyet.”

Arról volt szó, hogy valahogyan a festményeimben ki szerettem volna fejezni az aktuális történetiséget. Mivel a mai korszakot a negyedik ipari forradalomként tartják számon, aminek jellemzője a robotizáció és digitalizáció, én a saját képi megoldásaimat Festés 4.0 - nak neveztem el, Olyan digitális jeleket kezdtem alkalmazni a festményeimben, amelyek nem kikockázzák síkban az arcot vagy a tárgyat, mint a pixel, hanem lekövetik a hajlatokat. 

A Galéria ennek ellenére ezeket a festményeket "pixel képeknek" nevezte, és ez valamennyire rajtuk is ragadt.

Valójában ez a megoldás sem a semmiből jött, és nem is egészen a konszepcióból lett levezetve.

Az első késztetés talán a Tolnai Világtörténelem illusztrációinak nyomtatási-bontási rendszeréből fakadt, ami messze nem eredményezett fénykép minőséget, azonban  láthatósága nem zavart bele az illusztrálás képi tartalmába, sőt inkább különös, díszitett felületként hatott.

Olyan képet szerettem volna, ami bizonyos távolságból mágikusan valóságosnak hat, közelről azonban lenyűgöz a részletességgel, befektetett munkával.

Mivel a "ráhajlított" képbontást digitális eszközökkel értem el, a 4.0 megnevezés utalt az eredetre, azonban ismét csak a Galéria ragaszkodott, a "mixed média" hátlapi feltüntetéséhez... 

Vajon célt értem e?!

Az eredeti modellről készült fénykép vagy festmény, még mágikus megfelelést, valamiféle dokumentarítást sejtet, a média számára digitalizált fotót azonban túl tolják a valóságoson, a magazinokban soha nem látott szépségű nők izgatnak fogyasztásra, változtatják meg  női szépségről alkotott képzeteinket. 

Amikor valaki az utcán meglát egy csinos lányt, abban benne van az aktuális divat, úgy mint ízlés és lehetőség, valamint a médialányokhoz mért esztétikai fokozat.... 

Ez az értékítélet már  kondicionált, nem is vagyunk tudatában, hogy szimulációk határozzák meg döntéseinket, vagy beszélnek le a realitáshoz illeszkedő valóságképről....