A műtermeknek valóban van valami „különös” hangulata. A filozófiai „különös” az egyszeri, eredeti, valami olyasmi, ami nem álltalános.

Mint szürrealista, gyakran fejtek álmokat, használom az álom szimbolikát, és amikor egy álomelem jelentésével nem vagyok tisztában, „vizuális hermeneutikát” , „vizuális fenomenológiát” alkalmazok, ami  nem az álltalánosból merít, hanem a tudattalanból. Ez annyit tesz, műteremmel kapcsolatban hagyom, mi jelenik meg saját magától, elsőre. 

A rossz szóval: belekérdezés után üresnek tűnő várakozás van. A várakozás felszínre hozza az előzetes tudást, azt az erőteret, amiben minden kapcsolódó tény és tapasztalat bele játszik, nem szigorúan lehatárolt, nem konkrét, de differenciáltnak érzékelt. Ez egy érzés, intelligens energia struktúrája, ami kibontható.

Itt újabb elágazás következik!
A)
Redukálok és elmegyek a közvélekedések irányába. Elmegyek egészen addig, ameddig nem támad rossz érzésem.

B)
Sorra veszem a lehetséges nézőpontokat és legvadabb felmerülő lehetőségeket, számba veszem az analóg jelentéseket is, és ráhelyezem az eredeti mintákra: Ez olyan mint a…., ez olyan mintha….

Egyszer az interneten kalandozva, eljutottam  olyan oldalra, ahol a festők maguk nyilatkoztak saját műveikről. Nem interjut olvastam, ami mindig irányított, hanem esszét.

Sajnos többé nem találtam vissza, pedig nagyon szerettem volna. Az egyetlen esszé, amit elolvastam egy kép születésének története volt. A festő talált egy ócska, régi vásznat, amit újra alapozott. Elhatározta lefesti a műtermét, de menet közben kiderült, kicsi a vászon. Keresett egy másik vásznat, aminek legalább a magassága megfelelt illeszthetőségi szempontból.

Igy lett a két vászonból egy téma. Az egy témában valóban látszott a függőleges vonal, de ezen fenn is akadtam.

Miért kellett a második rész?!

Már az első képen is látszott,  ütött-kopott, hulló vakolatú üres helyiségről van szó. Semmi berendezés, sem vásznak, asztal, festő állvány! Mindössze a sarokban valami stilizált kupac, talán a lehullott vakolatot söpörték oda?!

A cím: Műterem.

Miért kellett az üres teret kiegészíteni?!

Most akkor fel kell tenni a kérdést: Miért?! Egy üres lehatárolt tér, mitől műterem?!