Bruegel:Gyermek játékok

Bruegel festménye rendkívül összetett, úgyanakkor remekül kiegyensúlyozott. Amikor közel megyünk  vizsgált dologhoz, előbb elkezdenek lazulni  definíciós egyértelműségek, aztán feltűnik, hogy minden lehatárolás részleges, kimódolt. A lehatárolás mesterséges, erőszakos, érdek szerinti és millió szál vezet azon túl, amit  azért szigeteltünk el (kezdetben), hogy vizsgálni tudjuk.

Filozófia szeretetével végzett filozófus, tanár barátom fertőzött meg. Olyan kijelentéseket tett, hogy az életben, az adott történeti korszakokban vannak csúcs gondolkodók, olyanok akik az élet fontos összefüggéseit újra és újra megvizsgálják, és amikor a társadalmi viszonylatok, a vonatkozó tudás megváltozik, mindenki elött képesek meglátni, feltárni a valóságot.Az így feltárt valóságot nyelvileg képesek közvetíteni. 

Talán barátom mondta azt is, amit később  arisztotelészi filozófiával foglalkozva mélyebben érteni kezdtem, hogy a világ nyelvi alapú.

 A világ szerintem -festőként,- képi és nyelvi alapú, de igyaz lehet, amit nyelvileg nem tudok megragadni, amihez nincsen eléggé fejlett nyelvi szerszámosládám, az legfeljebb csak dereng, sejlik, kisért, úgy van velem, hogy nyugtalanít. Ez  „pre” megértési szakasz,  festészetben gyakori és azt mondják rá: „nyelv előtti”.

 „Játsszuk” azt, kissé eltávolodunk vizsgálatunk tárgyától,  „Pieter Bruegel: Gyermekjátékok” címet viselő festményétől.  Megvizsgáljuk, miért gondoljuk  részletekkel és az egésszel kapcsolatban azt, amit gondolunk?!

Amikor komolyabban festeni kezdtem, volt  megelőző világképem, ami készségek szintjén a köznapi elött járt, azonban tapasztalati szinten, azt alig előzte meg.

Ezalatt azt értem, meglévő világképem, látásmódom alapján festettem. Nagyon hamar kiderült,  festészeti téma egyszer csak előáll,  létrehozási folyamat végig meditatív. Erről olvastam más művészek nyilatkozatait: Nem én festek, csupán médium vagyok, én csak közvetítek, csatornázok stb.

Efféle  nyilatkozat több, mint amit néhány festőismerősöm mond, mert legalább  tisztázatlan létrejövési útvonalra látnak, aminek nem tudnak  mélyére hatolni. A "néhány festő" úgy van,  (vallja) mint köznapi beszédben  tárgy és megnevezés azonosságának evidenciája. "Az van amit látsz, az mindenkinek mást jelent, ahhoz nincsen mit hozzáfűzni!!! " 

Azt gondoltam, -hittem filozófus barátomnak, - a nyelvi készség fontos fejlődési tényező, és vizualitásnak, nyelviségnek, valamilyen módon együtt kellene haladni.

Heidegger  költői és filozófiai utat különböztet meg, amiről úgy beszél, hogy a kettő párhuzamos, követik egymást, de soha sincsen átkeresztezés.

Ennek a kettős erővonalnak erőterében történnek a fontos dolgok, a dolgokkal kapcsolatos felismerések, vagy (és)ezen felismerések begyűjtése. A kettős erőtér létrehoz egy „tájékot”, amit be kell útaznunk.

Ezt a beutazást kettős értelemben gondoltam, úgy mint tényleges útvonalak létrehozását, és azon való mozgást,  megnyíló perspektívák összegyűjtését.

Heideggernek erre sem volt  előlegező és ezzel beszorító definíciója. Hangtalan hangról beszél, ami összeszedésre indít. Ami ami úgy hív, úgy gyűjti egybe a híveket, mint a harangszó.

Mindebből egyáltalán nem az jön le, hogy műalkotásról nem lehet beszélni! 

Nem az jön le, hogy műalkotásnak nincsen átadható kulcsrendszere!

Nekem az jött le, -amit okos emberek előttem régen gondoltak,- hogy metafizikai módon, nem lehetséges univerzális lényegeket redukálni műalkotásokkal kapcsolatban (sem), azonban lehetséges a saját élményeim kibontása, a megközelítési módok(ön) kétségbe vonása, más szemszögekből való vizsgálata.

Több útvonalra van szükség, mű „beutazásának” esszészerű szellemi úti-beszámolója szóba jöhet, de nem jőhet szóba magyarázat, intellektuálisan legyűrő kijelentések halmaza.

Egy olyan mű, mint a Gyermekjátékok, egyszerre nyitott és zárt, személyes, korlátozott és univerzalista.

Következő lépésben, fontolóra kell venni, mit értünk univerzalizmus alatt…(?)

Néhány festmény, amivel a megnyítón szerepeltem

 Bruegel:Gyermekjátékok (részlet)

Körkörösen haladunk. Időnként vissza kell térni egy-egy motívumhoz, mivel idő és bejárás, meggondolás kell az összefüggések felismeréséhez.

Azt is tehettem volna, hogy a bejegyzések helyett cetlizek, jegyzeteket írok, és amikor kimerítettem a művet, -ami maradéktalanul nem történhet meg, - akkor írok valami olyasmi tanulmányt, mint Irina Diana Calu . A tanulmány össze-szedettebb lehetett volna, kevesebb benne  kerengés, kóválygás.

Nem tudom, lenne e türelmem olyat „játszani”, hogy nem építem be a "rájövés spontaneitását".

 Filozófus barátom, aki néha meghívott abba az iskolába előadni, ahol ö is tanított. Ilyenkor az ember felkészül, igyekszik nagyon összeszedett lenni. Második, harmadik alkalommal a gyerekek elhiszik, a „fazon” nagyon okos, hiszen koncentrált, kerek dolgokat mond, magas-kultúrás témákban jártas.

Ezt a fajta bevett okosságot inkább kihagyom.

A homokdomb hármasa, a mélybefúrás kincskeresésért, vagy a ki-kit húz le, ki kerül a másik fölé, egyszerre természetből fakadó szerep (zöld), érzelmi késztetésekből (piros), azonban felnőt korban leginkább egzisztencionális alapstratégia marad. Ez az alapstratégia tömegkultúrás, álltalános, sokféle variációba ágyazódó. Barna a föld színe, a föld nehéz elem, termékeny, megtartó de megkötő ereje nagy. Az ember jár rajta, ezért álomban a láb gyökér szférához tartozó. Gondoljuk meg a cipő mennyire árulkodó lehet, valaki társadalmi helyzetével kapcsolatban, vagy mennyire kifejező a köznapi számlanélküliséget kifejező „mezítlábas” kifejezés.

Az egzisztencionális stratégia adott pillanatban alapvető, fontos. Fontos, azonban megalapozott szellemi magaslatokban, időtávokban látszik  időbeliség, mulandóság. Minden csupán átmenetileg a mienk, és amikor a bomlás verziói kerülnek előtérbe, akkor mondják: a kincsek és hatalom várai homokvárak, homokra építettek.

Amikor az „adj király katonát” néztem, megláttam a „kötélhúzás” pillanatnyi eredményét is, ki kit cipel, ki kinek a hátára képes felülni. Ez a helyzet úgy is visszatér, hogy az egymás hátán ülők húznak kötelet, társas hatalmi játszmákban vesznek részt.

A „goja viszi a fiát” ennek a "terhet cipelésnek" családibb, túlélést támogató szövetsége.

Bruegel: Gyermekjátékok (részlet)

Az arché mint világképző őselem alkalmas  mikró és makrokozmosz magyarázatára, abban az értelemben, hogy elsődleges differenciákat mutat, egymásra hatásuk, dominanciájuk pedig forrása  jellemnek, cselekedeteknek, illetve a világmagyarázatoknak is.

Empedoklész úgy gondolta, a négy őselem egyesülését a „phylia”(szeretet) vezéreli, szétválásukat pedig a „neikos” gyűlölet és viszály.

Thálész az egész világot eleven létezőnek fogja fel, Anaximenész pedig a levegőt a lélekkel azonosítja, amiből ritkulással a tűz, sűrűsödéssel pedig a víz alakul ki.  

Ez az ősi, mágikus világkép tovább élt a középkorban és a mai napig hat. Úgy hat, hogy bár a balagyféltekés racionális, metafizikus gondolkodás babonának bélyegzi, a befelé figyelő festő, - ismerve az álom személyes, világhoz való viszonylatát, cseppet sem tartja ostobaságnak. A szürrealista látásmód „mágikus”, képi és érzelmi, olyan, ami nem redukál hasznos tulajdonságokra, hanem analógiák és szimbólumok alapján fejezi ki a világ összetettségét.

Bruegel ilyen szűrőn keresztül szemléli a világot, magyarázza  saját történetiségét, ami tanulságait tekintve szinte alig tér el  mai létmegélés tapasztalataitól(?!)

Az „elhúzható-falú házzal párhuzamosan a képsík felső szegélyét egy belső, de nyitott keret előlegezi, a távoli ködbe vesző torony (tornyok,) mint az emberi „levegőbe” való törekvésének architektuális kifejeződése.  Természetben való lét,  természetes lét (paradicsomi lét) egységtudata társadalmi tudattá, szereptudatokká hasadt, ami többé nem az arisztotelészi logika „lét”  különös kategóriája felé kutat, hanem az álltalános, az absztrakt, az elvonatkoztatott felé. (Univerzalizmus) A teljeség többé nem a természet (mint isten), hanem a természeten túli, - mint Isten.

A még látható játékok utolsója, a tűz-arché.

A tűz, mint a kordában tartott és (vagy) elszabaduló érzelmek kifejeződése.  

Emberek állnak körül egy máglyát, amiből  templomtorony és út függőleges vonalát követő oszlop magasodik ki.  Nyilvánvaló, hogy boszorkányt égetnek. (Jó kis játék?!)

A boszorkányság természetvallás, szellemi hatalmuk  őserők feletti uralmuk erejéből fakadt. Voltak vízet, tüzet uraló boszorkányok, és nyilván  legmagasabb rang azé volt, aki minden elemet uralni tudott…

Bruegel idejében a spanyol Alba herceg -Habsburg megbízás alapján,- eretnekek után kutatott Németalföldön.  Eretnekek voltak a „tömegpusztító fegyver”, és így az ártatlan parasztok kivégzése után, óriási sarcot vetettek ki. Németalföld annyi adót volt kénytelen fizetni, mint a birodalom többi tartománya együttvéve…

A kozmológia kérdéseivel, már a görög milétoszi iskola is foglalkozott. A görögök bizonyos keretek között megengedték a szabad gondolkodást (spekulációt), és egy feltett kérdésre -fő vesztés terhe mellett, nem az volt a kötelező válasz: Azért van úgy, mert az istenek úgy akarják!

A milétoszi iskolát Thálész alapította, és már ő feltette a kérdést, miből jött létre a világ?! Bevezeti az „őselv” fogalmát, az ősanyagét, amiből minden keletkezett. Nála ez az „arché” a víz.

Anaximenész a levegő elemet helyezi előre, amiből sűrűsödéssel, ritkulással keletkezett a többi anyag. Ritkulással a tűz, sűrűsödéssel a víz és a levegő.

Az „arché” elv azután végig vonul a középkori misztikán. Hat a mai napig, és az álomfejtés analógiái között is jelentős helyet foglal el.

Miután kimutattuk az emberek késztetései között az őselemek jelenlétét, azt hogy min keresztül törekszik az egész megélésére, szemlélésére, vagy mi az alapja -öntudatlanul is,- tevékenységének, nagy biztonsággal megállapíthatjuk, hogy Bruegel eseti alapon és az egész kép jelentésmintázatába is beépítette az „arche” világmagyarázatot.

Bruegel kívülről nézi és ezért mélyére lát saját európai kultúrájának.

„Elhúzható falú ház” mélyén alul egy oltáron a feszület, vele szemben egy nap alakú tárgy és az üres gyertyatartok között egy stilizált templomtorony látható. Az oltár elött bölcső kisdeddel, a bejárathoz közel pedig babákkal játszó lányok.

A kereszt itt az újjászületés elvont analógiája, amivel szemben a sugárzó kör a teljesség, az Isten univerzalitását kifejező  absztrakció szimbóluma.

Az újjászületés a természetből hozott alapvetés, az a tény, hogy a biológiai tovább élés kiemelt ösztön-prioritása az „anyaság”, a szellemi túlélésé, a halhatatlanságé pedig a hit, az ember égfelé törekvése. (templomtorony.)  

A kerítésnél beforduló esküvői menet célja a nász, a gyermeknemzés, elvont, misztikus értelemben pedig az „alkímiai menyegző”, a férfi és női princípium egybeolvadása.

Nem véletlen, hogy az „elhúzott falú ház” vonalában,  felfele városból kivezető út perspektíváját egy tényleges, kékbe ködlő templomtorony zárja le, ami az ember felfele törekvésének, szellembe emelkedésének (levegőbe) architektuális kifejeződése.

Festmény útvonalait bejárva (már) előzetesen észrevettem összefüggéseket, amivel Irina Diana Calu egyáltalán nem foglalkozott. Calu tudati szűrője az volt, hogy a gyerekek játéka előkészület  felnőt korra  Alapvetően a játékok mibenléte, eredete és megnevezése érdekelte.

Ez  lehetséges perspektívák egyike, leginkább mű-címe szerinti, mindenképpen mű felszínének domináns meggondolásának kiindulópontja.

Az igazság az, hogy szerencsés ezeknek (saját) jegyzeteknek időbeli széttolódása, mivel az új bejárások során, új kérdések és lehetséges vállaszok merülnek fel.

Calu sem volt képes minden játék megnevezésére, és amivel nem tudott mit kezdeni, azt egyszerűen elhagyta.

Olyan is előfordult, hogy tevékenység esetleges jelentésével helyettesítette látványrészlet leírását.

Az elhúzható falú házzal szemben lévő épület -lépcsőn megközelíthető,- sötét hátterű bejárata elött (egy) nő rudat (partvisnyelet) egyensúlyoz egyik kezének ujján. Calu szerint megeshet, hogy középületről van szó, és a mutatvány politikai ügyeskedésre, egyensúlyozásra utal.

A kép egészét figyelembe véve, számos más asszociációm  akad.

Ilyen gondolat az, hogy a nő fölötti ablak kereszt alakú, és a kereszt horizontális és vertikális összetevői közül (itt) a horizontális egzisztálás alapjaiból kiinduló vertikális irányulásról (késztetésről, törekvésről,) van szó.

Ennek a törekvésnek változata, gólyalábakon való járás.  Itt nem a kéz, hanem a láb játssza a főszerepet. Felemelni vagy felemelkedni a levegőben az ember számára szellemi erőfeszítés, és úgy tűnik Bruegel tudja, hogy ez maradéktalanul az anyagi világban soha nem valósul meg.

Mindezt alátámasztja, hogy az épület melletti (horizontális) mászórúdon valaki lefele lóg, (gravitásiós hatás,)aminek ellentéte a fejjel lefelé lógó gyerek, akinek viszont  lába emelkedik a levegőbe. (Ez kifejezetten a tarot kártya akasztott emberére utal, aki megfordította a szemléletét, a föld felől gondolkodik, de az égben jár.

Az sem véletlen, hogy az elhúzható falú ház elött  repüléssel kísérleteznek, madarat vizsgálnak, légcsavarokkal, buborékokkal próbálkoznak.

Olyan részleges tükrözést látunk, ahogyan  festő gondolatban, vizuálisan tervezett és építkezett.

Incze Mózes - Múltváltó

Víz mágia?!

A természetből kiszakadva az emberi identitás az „Én” vagy „egó” jelenléttudata. A metafizikai gondolkodás többé nem az ember és természet egységét hirdeti, hanem a szellem felsőbbséget.

A világ többszörösen kettőzőik, test és lélek, objektív és szubjektív.

Az ember le akarja győzni a természetet, uralkodni akar fölötte, hiszen Isten azt neki adta. A szubjektum elkezdi begyűjteni a tudást, hogy a világ dolgai felett uralmat nyerjen. Mivel csupán dolgok manipulálhatósága érdekli, csak a hasznos oldalak érdeklik, a többiről, az egész komplexitásáról nem vesz tudomást. Végül és nem utolsó sorban az ember embert is dologként kezeli, az eltárgyiasítás manipuláció, az emberi gyengék megfigyelése és kihasználása.

 Metafizikai gondolkodás mindig részleges. A részlegesség miatt próbálja legyűrni a környezetét, próbálja kiterjeszteni az „egot”,

A világot elkezdi felosztani és megmérni. A mágia már nem az érzékelés egysége, hanem a belső és külső világ feletti úralom elnyerése.

Ebben az értelemben a tudománynak is van mágikus vonatkozása. A képen jelen van a víz (érzelmi mágia,) levegő-szellemi mágia és tűz (az erő és szenvedélyek mágiája).

A levegő mágiánál (játék vagy tudomány?!) látjuk, hogy felboncolnak egy madarat, buborékot fújnak és légcsavarokkal kísérleteznek.

Levegő mágia?!

A kalicka és egyéb fejre tett textil csukja, a gondolati éter befogását szimbolizálja, ameddig  kísérletek asztalát is kikötötték, nehogy  repüléssel folytatott szellemi és fizikai operációk során az  elszálljon.

Bruegel:Gyermekjátékok

A festmény belső útvonalait követve, az ember útját követjük,  saját jelenlétünket, amit rávetítünk  kép szereplőire, és bár sok játékot nem tudunk megnevezni, -talán nem is érdemes, - mégis át tudjuk élni a szituációkat, szerepeket, amelyeket egyszemélyben játszanak a gyerekek, vagy csoportosan, egyetlen célért azonosulva, vagy az egyetlen célt szétszórva, igen gyakran más csoportokkal vetélkedve vagy harcolva.

A festmény alig rejtett olvasata, hogy amint kikerültünk a természetből, megszűnik az azzal való mágikus egység, megkezdődik a paradox lét, egy olyan lét, ami valamit helyre szeretne állítani,  paradicsomi állapotokat, az egész és mély megéléseket, valamféle egészet, amit meg sem  tudunk nevezni.

 Játékok adnak pillanatnyi boldogságokat, belefeledkezést, ám ilyenkor magát a játékot éljük meg mélyről, a belső természet felől.

A belső természet az ösztönök,  érzelmek, képek és képzetek analógiás világa, ami visszaköt a tényleges természeti eredetbe.

 Ruhák színei, a belső természet kivetülésének színei, a szürke talán  színek egyensúlyáé, (szivárvány-egész) a tudattalan közelségéé, vagy -akár és azzal együtt,- a rejtőzés, belesimulás színe is…

Kezdetét veszi a metafizikai lét, test és szellem szétszakadása.  Egyedi és különössel szemben az álltalános kristályos tökéletességének (halhatatlanság) beérhetetlen igénye…

Megjelenik a természet feletti misztikája,  misztériumok, a kultusz. Mindezt az egységtudat helyreállítása dinamizálja, azonban ez a dinamika alig megfogható, összetettsége miatt nem redukálható kijelentésekre, tulajdonképpen tanításokra sem…

A tudatos és tudattalan szétszakad, az álmokat már csak zavaros babonás vízioknak fogják (fogjuk fel). Minden az Én, mindent a tudományos világképen át látunk. Nem is nagyon értjük, hogy amikor az én félre áll, feltőr a mély természet, és mivel a belső természetben minden viszonylat élő, a valóság emberi módon életre kell.

Az ember nem logikus lény és nem lehet kristályosan tiszta! Nem, mivel élő! 

Néha (vagy nem is olyan ritkán) józan ész ellenére, érzelmi intelligencia alapján dönt és cselekszik…

Ha ezt tudjuk, azt is látni kezdjük, hogy egyik játékból következik a másik.

A játékok nem mindig egymás tükörképei, az összefüggések pedig lehetnek felszíniek vagy mélyek.

Heidegger úgy gondolta, elvileg egy a világtól elzárt alpesi faluban létezhet, létezhetett a maradéktalanul teljes, lét szempontjából leginkább boldogan megélt élet, ahol az értékek valósak, az emberek egymással, és nem egymás rovására élnek.

Ez az élet, ha már nem is egészen természeti, de annak leginkább megfelelő. 

Ezt az elképzelést azután szemére is vetették a filozófusnak.

Részlet

Festmény bal oldalát domináló házat a képkeret félbe vágta.

  Félbevágást ellensúlyozza, az alsó elhúzott fal, ami olyan akár egy tolóajtó, meglehet ennek ellentmondana az ablak. Az ablakon át vaklaki az udvar felől néz, ami ember (gyerek) magasságát figyelembe véve, segédeszköz nélkül lehetetlen.

 Arra tippelnék, hogy kerítés az udvari bejárat után folytatódik, és így bár van benne ritmustörés, a kerítésen való mászás, a kerítés meglovaglása után, a ráállás kerítésre lehet  következő fokozat.

 Kerítés az ember intim-szféráját különíti el, és mivel a ház maga az ember, azt kell gondolnom, arra biztat Bruegel, hogy megértve valamit személyisége, világlátása mibenléte felől, nézzünk  „világra” az ő szemével.

Alsóbb ablak (kilátás kerete) a felső különös, elcsúszott, más szintű változata, de  alapszintet  látni szintén fontos.  Ez annyit tesz, amit látunk, láthatunk: minimálisan duális. 

A magasabb ablakon, -bár álomban és festményen minden mi magunk vagyunk, úgy ahogyan  világhoz viszonyulunk, - a festő(?!) álarcban néz kifele, ami  látó és látásmód némi rejtése.

Mi lehet ez a rejtés?!

Álarcos felnőt(?!) mellett, egészen kis gyerek , aki előtt,  ház külső párkányán piros, alul peremmel körülvett (fél)gömb látható.

Egy gyermek még nem sémákban gondolkozik, mindenre rácsodálkozik a világban. Mindent friss tekintettel tapasztal, azonban, ezek a tapasztalatok felemásak, bármennyire is eredetiek, kell(ene) hozzá a felnőt értékelési képessége.  

A felnőt azonban  dolgokat lineárisan járja be, úgy  gondolja végig, amire  ablakon kilógatott cetli, az írás utal.

Bruegel arra biztat, a jobb képi és érzelmi agyféltekénket, a bal elemző, logikus gondolkodásával egészítsük ki. Arra biztat, legyen érett, ugyanakkor gyermekien tiszta és mindenre rácsodálkozó tekintetünk. Ne csak megmagyarázzuk a dolgokat, de hagyjuk öket  adott szituációkban megmutatkozni. 

Ahogyan  festő kinéz a világra  saját világából, úgy mi ugyanazon az ablakon keresztül, megpillanthatjuk a szürkületi zónában                      ( tudattalan ) mély dinamikáját. Ez a dinamika az első felszíni (?) kulcs ismétlése és megerősítése némileg más összefüggés keretein belül. 

A tudatos férfi, a tudattalan női oldal. A női oldal intuitív, kreatív. Azért mondják hold oldalnak, mivel saját fénye nincsen, azt a férfi(nap) oldaltól nyeri. ( A lunáris oldal félhomályos.)

Mindez úgy működik, -ahogyan Heller Ágnes is leírta Álom Filozófia-című munkájában.  Amivel valaki nappal,  tudatos életében foglalkozik, az lehullik  tudattalanba. Amit tudatos képtelen meglátni, tologatással megoldani, vagy érzelmileg feloldani, azt álomban mint eredeti tapasztalatot, szimbolikát, analógiákon keresztül megértheti. (Már, ha valaki vállalja az erőfeszítést.)

Ennek tükrében már értjük, hogy az ablakon túl hintázó nő, miként nyer mozgási energiát a férfi megtestesüléstől…

Haladjunk körkörösen, mondanám. Nem tudom mennyire fog ez sikerülni, a felszínen sem igazán, azonban kiindulni mi is a festmény felső, jobb oldali negyedéből fogunk.

Irina Diana Calu is innen indul el, azonban ö alapvetően a kép és cím viszonylatából indult ki, így a képnegyedekben látható játékokat veszi sorra. Mivel az első, körül határolt részben nagyon sok akció nem történik, azt a részletet röviden át is ugorja, illetve a számunkra itt még perifériális épülettörténésekre koncentrál.

Minket most „természeti” látvány érdekel, mint a beépített, építményekkel közrefogott emberi cselekvéstér elvonatkoztatott ellenpontja.

Ami átfogó értelemben – és talán másodszorra, - feltűnt, ahogyan az ábrázolt maradvány(?!) természet (nagyobbrészt) körbe keríti az emberi tér, és ahogyan  szín harmónia megtörik. Megtörik nem csak a vörösbe átmenő sárgás  közterületekkel, hanem ahogyan tovább szóródik az emberek által hordott, belső természetet kifejező, dominancia színekkel.

Az emberi absztrakt tér nem szakad el teljesen a külső természettől, ám az ott megjelenő emberek belső természetében folytatódik, differenciálódik és rekombinálódik.  

Ez a felismerés fontos kulcsa festménynek.  Színek választása, a színvállasztás mintázatai sok mindent elárulnak festőről és arról, ahogyan és amit ki szeretne fejezni, illetve a megfestett figurák karakteréről, tevékenység-dinamikáiról,  egyéni vagy csoportos játékba való szerveződés motivációiról…

Bruegel más festményein is elkülönül természet és emberi tevékenység színbefoglalása. Ez a differencia azért fontos, mivel  színek érzelmi és energetikai rátekintést engednek, lehetséges megsejteni  motivációkat, illetve festészeti szempontból  vizuális látásmód összetettségére, intelligenciájára érezhetünk rá.