Földényi F. László: Testet öltött festény című könyvét nézegetem. Bizonyos értelemben -művészeti megfontolás, - visszatérés a 80-as évekbe.

Földényi tevékenysége engem festészettel kapcsolatos esszé aszimmetriái miatt kezdett érdekelni, így az is izgalmas, hogy a fent említett kötetben úgy beszél műalkotásokról, hogy egyáltalán nincsen képi illusztráció.

Az számomra gyorsan kiderült, -hogy bár széles ismeretanyaggal dolgozik, - nem művészettörténész. Nyilvánvalóan végez kutatásokat, azonban előzetes tudásának fényében (is) fontos marad az egyéni megtapasztalás… Egyéni megtapasztalás dominanciájának fényében mindenek elött esszé író, miközben meglepetésemre kiderült, a Színház és Filmművészeti Egyetem professzora (is) volt, ameddig intézmény kormányzati döntés alapján, alapítványi formában nem kezedet el működni.

Dolog számomra filozófiai-tapasztalati szempontból érdekes.

Abból a nézőpontból izgalmas, hogy intelligens, nem festő befogadó, nyelvi építkezéssel mennyire képes belépni és belülről megvilágítani műalkotást?!

Másként fogalmazva, a mű befogadói újra alkotása, az így elnyert élmény (élmény az élményben) mennyi igazságot közvetít. Festménnyel kapcsolatos esszé mennyire közvetlen és mennyire közvetett….

Kérdést nagyon sokan feltették már, és a válaszok midig kérdésfeltevés irányából értelmezhetőek.

Heidegger sok mindent, -számos ontológiai megközelítést,- műalkotásokból vezetett le. Megközelítései egyszerűek(?!) és zseniálisak.

Azt mondja, hogy két út van!

Van költői út és van filozófiai. Ez a két út egymás mellett halad, de soha nem találkoznak, nincsen átkeresztezés!

A két út közötti terrénum érdekel minket...

Ez a terrénum két pólus erőterében jelenik meg, és mi feladatunk annak beutazása.

Ezt a „beutazást” kettős értelemben használom, az utazáshoz szükséges utakat is meg kell teremteni…

A beutazással kapcsolatban Heidegger újabb párhuzamot (is) használ. A „hangtalan harangszó”, úgy működik, mint valóságos, összegyűjti a híveket.

Földényi munkamódszere, beutazás és gyűjtés, -más célból (is,) és azonos céllal- nálam is napi gyakorlat.

Esszét és festményt alkotni, élmény és reflexió dinamikája.

Nekifogtam  absztrakt kép megfestésének.

Képterv előterv, olyasmi ami régebbtől megvan, azonban most aktualizálódott. Hogy eddig nem nyultam hozzá,  annak okait csupán részlegesen tudom.

Ilyen ok lehet a  bonyolultság, az összetetség. Nem voltam biztos benne, hogy  meglévő technikáim, rutinom és készségem elégséges.

Nem eldőnthető, az ami kisméretben lenyügöző, nagyban megörzi e  monumentalitását.  Némileg képzavarbak tűnik, hogy a nagy nagyban látványként nem az mint kicsiben.

 Műtermem nem eléggé tágas, -enyhén szólva,-hogy a félig kész képet kellő távolságból nézhesem, ráadásul nincsenek fent azok a tónusok sem, amitől fokozódik  mélység és térbeliség.

 Ez a bizonytalanság nem újkeletű. 

 Néhány komplex munkánál előáll olyan fázis, amikor nem eldönthető, jó lessz e amit csinálok, vagy pedig műtermi szemét a végeredmény. 

Van egyébb vonatkozás is.

Az egyébb vonatkozás, - ha úgy tetszik,-  okok részlegessége, ami  lehet belemagyarázás, racionalizáció.

Vitathatatlanul fontos változás, hogy elhagytam egy domináns galériát, és ezzel párhuzamosan kapcsolatba kerültem, -igen rövid idő alatt,- másik hárommal.

A folyamatos korszakolások közepedte ez valóban új szakasz, amihez én magam szeretnék  minőségi úgrást kötni.

 Mostani absztrakt fesmény összes kétségével, sőt  belebukás lehetőségével együtt is, a változás és változtatás elementáris igényét, és euforiáját hordozza.

Egy darabig, darab ideig, darab időkön belül, elő-elő bukkant a cápa, mint formalinfürdőben lebegő halhatatlan mű, vagy legalább is addig halhatatlan, ameddig a tárolót át nem tolják az amerikai művészeti múzeum valamelyik raktárába, ahol mátváltozik kutatható kultúr-archeologiai réteggé.

Jól meggondolva - ahogyan azt annakidején lejegyeztem, - szellemi pillantás-elcsúszás volt, mivel a könyvtári könyvről azt gondoltam, művészvilág ragadozóiról olvashatok, de az csupán érintölegesen, indirekt, tulajdonképpen láthatatlanul jelent meg, mivel a piaci világ számára közömbös, ki hogyan, kinek a rovására és hasznára generál táplálék-milliárdokat. Fontosabb az, hogy az intézményesített emésztőrendszerek hogyan tartják fenn az oceánok biologiai anyagcseréjét, metafizikai értelemben: víztisztaságot.

Egyszer részt vettem  szocialista képviselő előadásán, ahol arról volt szó, hogy  politikában is érvényesek a természeti törvények.

Ha a gnúkat kérdezzük, ök békés szocializációt álmodnának a földre, olyan történeti korszakot, amelyben mindenki biztonságban és békében legelészhet. A gnúk többnyira gyülölik az oroszlánokat, és ha rajtuk múlna, ki is iktatnának valamennyit.

Viszont az oroszlánok enni akarnak!

 Azokat a csordaállatokat vadásszák le, amelyek lemardnak. Lemaradnak mert öregek, betegek, vagy egyzerűen csak hülye idealisták.

Kinek jó ez a rendszer?!

Mindenkinek!- mondta a képviselő. 

Azért jó mindenkinek, mert csupán a lakoság kis százaléka elég okos ahhoz, hogy iránytson. A tömeg kontraszelektálna, ha tehetné.

A gnúk genetikai tisztaságának jót tesz, hogy  selejtet kivonják a ragadozók.

Amikor ezt halottam, tetszett is meg nem is. 

Nem tetszett, mert az emberiség vezetői, amint tehetik, intézményesítik a hatalmukat és  szelektáltak (Időnként?!) nekilátnak hatalmi alapon kontraszelektálni.

Konrád Lorenz jutott eszembe, aki könyvet írt arról, hogy  biologiai visszacsatolási rendszereket, a domináns ember  maga hasznára és a többség rovására, katasztrófa bekövetkeztéig képes eltéríteni és felülírni.

Ezenkívül a szocilista(!?)  képviselő konszepsziója akkor emészthető az olyan ember-gnúknak, mint amilyen én is vagyok, amikor van társadalmi modernitás, van társadalmi mobilitás, és a tehetséges gnú akár oroszlán is lehet.

Nagyon leegyszerűsítve, az agreszor mindig az erősebb természettől adott jogára hivatkozik, a zsákmányállat pedig indokot sem keres, egyszerűen csak menekülne....

 Képzeletben ott állok a cápa kromacél-üveg foglalata elött, és az élmény tele van -élmény az élményben,-olyan asszociációs hangulatokkal, amelyek felidézik a felfalatva lenni rémét, és még az is megjelenik, ami amúgy soha nem tapasztalható már, vagy csupán bibliai Jónás esetében  lehetséges, átmenni egy lény emésztőrendszerén, fizikailag és kémiailag darabolodva és feloldodva... 

Ezt a borzongást jelenti  cápa látványa, és  úgytünik, minden pénzt megér, hogy csak képzetes átélői, nem pedig valódi elszenvedői vagyunk annak, amikor nem állhatunk  tápláléklánc csúcsán.

Rékai Zsolt: Jézus misztérium

 Kép úgy jutott eszembe, hogy jött gmail a francia weboldalról, hogy már három festő vállasztotta be gyűjteményébe a művet.

A weboldal tulajdonképpen egy internetes galéria, ahol már néhány hónapja fenn vagyok. Pár képet fel kelett tölteni,hogy elbírálják megütik e a mértéket. 

Nem számítottam eladásokra, viszont portfoliónak remek, színvonalas a társaság és érdekes hirleveleket küldenek.

Készülök Székesfehérvárra. Hat évet töltöttem egy kereskedelmi galériával, és bár ismert festők vettek körül, nem sokkal  kizárólagos szerződés felbontása után elvállnak útjaink. Az el nem adott festményeket hozom el, és ezt a végső útat, mint egy mikrótörténet végét, megkisérelem élményként felfogni.

Jézus misztérium
A vallás és így a Biblia, számtalan témát, értelmezni valót, meggondolnivalót és így vízuális kifejeznivalót is kinál a művészek számára. A vízuális kifejeződés mindig valamiféle inger, probléma, energiaszínt növekedés után nyilvánul meg, meditatív, komplex válaszként, ami nem lineális, mint a nyelviség, hanem szimbolikus és analóg. A szimbólum komplex, nem minden vonatkozásban logikus, heterogén. Vannak benne lezárt és le nem zárt utvonalak, igy képes lefedni a valóságot, helyetesíteni, bár a helyére nem tud állni. A halál, a feltámadás alapvető emberi kérdés, és ezért a vallások valamilyen formában napi gyakorlatukba emelik. Amikor Jézus mint Isten, Jézus mint ember képzetesül, a férfi és női viszonylat is érintőleges. Mária, Mária Magdolna vagy pedig hátrább lépve, mélyebben megfontolva a lény (Jungi) anima-animusz viszonylata hoz lételméleti közelítéseket, vagy inkább képez csillagszerű erőteret, aminek a középpontjában hol ez, hol az tűnik fel egy-egy pillanatra.

Nem sok közöm van a budhizmushoz,valamikor évtízedekkel ezelött, a rendszervéltás pillanatában, hirtelen megjelentek a különböző vallási irányztok, és akadt természetgyógyász ismerős, aki eljárt Láma Ole Nydahl előadásaira. 

Az akkor még fiatal láma azzal is sikert aratott, hogy az előadásaira nagymotorral érkezett, mondhatni azzal közlekedett a buddhista gyémánt úton.

Láttam róla fényképeket, és mivel akkoriban már szürrealista gyanánt(is) érdekelt az álomélet, a tudattalan kommunikációja, tudtam, nagymotorral közlekedni annyit tesz, mint gyorsan elérni céljainkat.

Az álomszimbólika ismerete úgy is hat, mint az erőfeszítések tapasztalata, ami visszakerül  tudattalanba,  hosszútávú memoriába, és akkor úgy  festünk, mint ahogyan -példának okáért- kocsit vezetünk, miután megtanultuk, már nem is tudjuk mikor mit, de jól csináljuk, akkor lépünk a gázra amikor kell, akkor lépünk a fékre, amikor kell...

Talán ezért is van, hogy amikor meditatíve festek valamit, arra a rövidtávú memória (tudatos)úgy csodálkozik rá, mintha nem is én festettem volna. 

Persze tudom, -nagyon is érzékcslódás,- úgy kell értelmeznem, megvilágítanom és megélnem a művet, mint valakinek, aki külső  szemlélő... 

Nem tudom mi a megvilágosodás, az amikor befejeztem a munkát és az megkezdi önnáló életét, vagy amikor újra megélem és felfogom?!

Mondhatni, saját nagymotoromat körbe rollerezem...

A könyvtár ujdonságok polcán felfedeztem Földényi F. László Múzeumi séták 1992.-2019 című könyvét. Azonnal magamhoz vettem, mivel eszembe jutott  régi eset. Színtén itt kezdődött, az a polc, az a milliő, azonban azóta rengeteg idő eltelt, talán két évtízed is. 

 Hasonló könyvet vittem haza, csak abban  múzeumokról volt szó.  Szerző alapítványi pénzből bejárta  fél világot, és a nagyvárosok múzeumait vette sorra. 

Olyasmikre emlékszem, szó volt a múzeum elhelyezkedéséről, megközelíthetőségéről és arról is, régi klasszikus architekturája van e vagy modern, esetleg posztmodern. Leírta  belső tereket, "galériákat" és üvegfalakat, sőt azt is, milyen a kávézó berendezése, iható e a kávé vagy pocsék.

 Múzeum anyagairól álltalában esett szó. Volt bekezdés, hogy mit állítanak ki, vannak e híres darabok,  festmények milyen korszakhoz köthetőek, van e kortárs részleg, és ha igen, annak hogyan frissül az anyaga...

Talán tíz múzeum leírását bírtam el aggyal. Hiában vagyok érdekelt art-műfajban, ebben a formában nem tudtam leírásokat semmihez kötni, eltéréseket így képtelenség volt rögzíteni.

 Azt sem  értettem, mire lehet használni efféle kutatási anyagot?! Természetesen tudom, ez is olyasmi, mint  régi cserépdarabok régészeti begyüjtése, osztályozása és raktározása. Nem kell tudni mire jó, és sajnálni  pénzt, amit erre költenek.  Magaskultúra nem köznapi használatú, ugyanakkor ostoba az a kormányzat, aki nem álldoz ilyesmire eleget...

Visszatérve,  akkori könyvel kapcsolatban furcsa képzeteim támadtak. Talán azért támadtak, mert  festés miatt (is), napi kapcsolatba kerültem saját tudattalanommal. 

 Könyv visszamaradt képzete összekapcsolta  múzeumok tereit, az egész valamiféle útvesztőhöz hasonlított, és magam elött láttam a széles, nyitott kijáratot, amely valamiféle kivilágított nagyváros esti fényei közé vezetett.

 Belső asszociációs folyosók falain nem lógtak festmények, viszont  elképzeltem egy építészeti-szobrászati nonszenszt. Azt képzeltemm hogy  épület egyik fele normális, funkcionáló, viszont az utcafelöli front egy építkezés, egy készülő toldalék  művészeti ábrázolása, úgy, hogy a falnak márványgerendák vannak támasztva, a homok márványpor, és még a betonkeverő is szépen megmunkált kőből van kifaragva. 

Aztán, -talán mivel dolgoztam már építkezésen,- beugrott, hogy nemes anyag, művészi koncepció ide vagy oda, az utca efféle zegzúgos helyet, aligha fogna fel interaktív műalkotásnak, sokkal inkább nyilvános vízeldének...

Mindez azt mutatta, hiába telítödtem olyan gyorsan  könyvvel, az mégis csak  hatott. 

Akadt néhány filozófiai mű, amit akkor is végig olvastam, ha értelmező szótárral sem tudtam kihámozni  gondolatmenetet, és csupán  nyelvi megoldások, járulékos képzetek, meg az akarat gátolt meg, hogy idő elött letegyem.

Amikor legközelebb  könyvtárba jártam, már nem volt  polcon a könyv, és késöbb sem találtam. (Jellemző: szerzőt, címet nem jegyeztem meg!)

Nem találtam és ezért örültem Földényi könyvének, aminek tartalma szinte a másik könyv negatívja.

Az van benne, ami abból hiányzott, viszont ebből mindaz hiányzik, ami abban leírást nyert.

Felötlött, hátha egy szerzőről van szó!

Megkérdeztem a könyvtárosnőt, van e esetleg más mű is Földényi F. Lászlótól, és kiderült: számos. Még olyan is, ami cím alapján gyanús, ám elcsábultam és nem azt kértem ki, hanem "A Testet öltött festmény"-t.

Lehet nem is akarom megoldani a talányt?!  

70cm x 90 cm

Akkor most barátom Ferrero Pralinéjének kicsomagolása, vagy a kicsomagolás kicsomagolása, hogy az eredet nélküli eredet, ne kezdőpontból, hanem végpontból ionduljon.

Félálomban halott egy rádióműsort, amiben könyvujdonságról beszélgettek. Amiről szó volt, az nagyon érdekelte, mivel úgy tünt, aktuális felvetéseire add választ, olyan választ, válaszokat, ahogyan még soha nem gondolta, és intelektuálisan tökéletesen illeszkedni, lefedni látszott a problémát.

Azután felébredt és képtelen volt felidézni a könyvismertetőt, elfelejtette, hogy mi mire válaszolt...

Ez nagyon zavarta. Elindult a városba és az utcán meglátott egy könyvesboltot. Arra számított, könyvujdonságok között hátha ott van az a könyv, és ha ott van bele fog olvasni. A szöveg bizonyosan felidézi és betölti a szellemi űrt, azt a valamit ami reggel óta nem hagyta nyugodni.

Sorra belelapozott a könyvekbe, mire hozzálépett az eladó és megkérdezte mit keres?!

Nagy zavar, hiszen erre a kérdésre kereste a választ, hogy mit keres, azonban ha el is magyarázza, furcsán néznek rá, mivel ha a személyes megfoghatatlant valaki más is meg akarja ragadni, az csak hatványozza  dolog lehetetlen mivoltát.

Barátom kitérő választ adott és már fordult is ki a boltból. Oldani akarta a belső tanácstalanságot, és vigaszként bement egy másik üzletbe. Kivállasztott egy bonbont, kifizette és az utcán kicsomagolta az elegáns sztaniolból.

 Kicsomagolta és bekapta, egyben az egészet.

 Tavaszi vágy

60cm x 80cm

Két dologról szeretnék beszélni.  Első  fenti képpel kapcsolatos. A fenti kép látszólag(!) hatéves viszonylatnak vetett véget. A viszonylat egy galériával kapcsolatos tagság?! A tagság nem jó kifejezés, részvétel sem egészen... 

Ebben az esetben is rengeteg elözmény sorakozik fel, mint valami lépésváltás. Sakespearenél volt ilyen, a Hamlet-ben. Történt egy gyilkosság! Hamlet simán bosszút állhatott volna, de lévén modern hős, meg akart bizonyosodni az új király bűnösségéről. Az új király elöbb csábítja, aztán bérgyilkosokat küld rá... Ismert módon "lépdel" a sztori...

Tehát a fenti képet  galéria visszaküldte volna, hogy dolgozzak még rajta. Azután mégsem érkezett, de mire érkezett, - másik kiséretében,- festmények egymásba préselődtek. 

Fenti képet nem csak tovább festeni volt szükséges, de komoly restaurálásra is sor került.

Maga a történet tulajdonképpen érdektelen!  Kijavított képeket pillanatok alatt elvitte egy másik galéria. 

Nemtudom, írok e még  dologról?! 

 olaj, vászon

Ezt a "cápa" sztorit le is zárhatnám. Ejthetném, hanyagolhatnám... Ragadozó hal, megfestve kontextudba kellene helyezni, de az eddigi kisérleteim nem nagyon voltak sikeresek. Azért nem voltak sikeresek, mert mindig volt személyes érintettség, és a pszichologiai munka átvérzi az álltalános mondanivalót.

Olyan ez mint a "Piros cipő". Amig nem beszélünk róla, nincs is, azonban amikor valaki említi, mindenhol szembe kezd jönni.

Nyár van és a rádióban meglepve hallgatom valami profi tanácsait, aki megmondja azoknak a tutit, akik a tengerpartra mennek nyaralni.

Pontosabban a tengerbe, Mit kell tenni, ha ott lubickolsz a sós vizben és jön a cápa?!

Vigyorogni való téma, vigyorogtam is. Elsőnek az ugrott be, ami ilyenkor közírónia tárgya, el kell kezdeni imádkozni! 

Tudom, imára ilyenkor már nincsen idő, csupán ijedtségre, ám arra sem sokáig...

Kiderül(?!) nincsen igazam! Nem szabad pánikba esni és kopoltyún vagy orrba kell verni a ragadozót. Ez akár meg is zavarhatja. A zavarcápával  farkasszemet kell nézni, mert ösztönösen lesből támad, és ha lelepleződött a szándék, oda a meglepetés. 

A szemkontaktushoz vigyünk búvárszemüveget. Amennyiben van nálunk cápabot, azzal el lehet irányítani a cápát.

Na jó, én az art-világ cápáiról akartam írni, tágabb értelemben  piac cápáiról, és bár ezek is körözéssel kezdik, mire észreveszed már szét is téptek! Úgy téptek szét, hogy senki nem is látta, az csupán "a te fejedbe" történt, és mindig a te hibádból.

 Amennyiben órdítasz, te húzod a rövidebbet és majd megtudod, rosszabbnál van sokkal rosszabb!!

Unbokahúgomnak 2017-ben jelent meg verseskötete Magvetőnél: A bálna nem motívum.

Újra kell olvasnom kiderül e, a bálna nála miféle gyüjtőpont, mert direktben nem fogja elárulni, nem is tudja, tulságosan összetett, sok irányban nyitott jelentést hordoz, maximum azt mondaná, válaszhoz  új verseskötetet kellene írnia...

Most akkor nagy bizonytalanul felteszem  kérdést: vajon mit jelent  döglött cápa az akváriumban, vagy az élő emberragadozó, akit Nietzsche szőke bestiának nevez...?  Meglehet Ezópus meséi nem aktuálisak olyan világban, ahol az állatok gondolkodnak arról, hogy ők hogyan vannak tápláléklánc csúcsán?!

 Találkozás  cápával ezt a kérdést dönti el, az "ember motívum", vagy pedig nem az...?!

Autoszkópia (pszichés hatás): amikor "kívülről" érzékeljük magunkat. A személy kívülről látja magát, mintha egy másik személy lenne, látva magát és a saját testén kívül érezi magát.


Dino Walls kedvenc festőim egyike. Annyira kedvenc, hogy ha megkérdeznéd töllem, ki a történeti korszak legnagyobb szürrealistája, gondolkodás nélkül öt említeném.