Előástam a Beinart cd-met, amin azoknak a festőknek képeit tároltam, amit a képinfó szerint 2007 körül gyűjtöttem be. Az anyagot flopikon hordtam haza, több helyről is gyűjtögettem, jó vegyes minőség. Mindenesetre ismerkedtem a világ kortárs szürrealistáival, később a legjobbak legjobb képeit elemeztem is, ami hasznos gyakorlatnak bizonyult… Azt szerettem volna elérni, hogy ránézésből tudjam, mit jelent egy festmény, és tudjak értelmesen beszélni a képpel kapcsolatos élményemről.
Igyekeztem ezt a képességet több szempontból is építeni, mert azt képzeltem, minél fejlettebb ezen a téren a mentális reprezentációm, minél több pre-tudást vagyok az élményen belül differenciálni, annál jobb vizuális projekcióim lesznek.
Ez a képzetem abból táplálkozott, hogy a tudattalan azt dolgozza fel, amit magamhoz engedek, és a rövidtávú memóriából az kerül át a hosszúba, ami a napi erőfeszítések tárgya, amiben kissé képes vagyok meghaladni önmagamat.
A művészeti fejlődés verseny önmagunkkal, a komfortzóna határainak kitologatása…
Igy utóbb, nem minden festő elfogadható számomra, aki az volt akkor. Ezzel nincs is semmi gond, az akkori önmagamat is meghaladtam, művek szempontjából eszembe sem lenne olyasmiket megfesteni, amikkel azokban az időkben kisérleteztem.
Az első említésre érdemes név: Michel Ogier.
Ogier a második világháború alatt született St Etienne-ben.
Íme hitvallásainak egyike, már amennyire le tudom fordítani:
„Semmit nem utasítok el, minden, ami elér, részt vesz az ozmózisban. Azt hiszem a festményeim építkezése ennek a folyamatnak igenlésén nyugszik. Az „igen” annak elismerése, ami van. Ha tagadom bármi létezését, ami van, az önmagam megcsonkítása. A festészet a tudatosság fenomenális szerencséje. Nem csak azt festeni, ami vagyok, hanem ami mélyebb valóm. Az ambícióm és kutatásom, a te ambíciód és kutatásod.
Michel Ogier: Tűz a hamu alatt
Michel Ogier festészete bizonyos értelemben ma is rokonszenves. Leginkább elvont természetet és nőket fest, olyan absztrakt hangulatokat, amelyek a belső természet tereire, és a női tulajdonságokra ( jungi anima -animák-) utalnak. Festményei kellemesek, bár a jó (bársonyos?!) atmoszféra megtévesztő, lágyság mögött ott vannak az alaptagolások. Mire gondolok?
Arra, hogy ha az egyik nőnek szarva van, belső viszonylatnak van gonosz eleme, a barna ruházatú férfi földközeli, egzisztenciális, a piros és lilás fejdíszű nő érzelmi és spirituális, kettőjük közötti függőón pedig a vertikális, szellemi kulcs, ami mégis lefelé, a föld vonzás-irányába mutat.
Ezek a képi kijelentések nem nagyon bonyolult viszony-hangulat ábrázolások, amelyek nincsenek agyon komplikálva, és látványszint mindenkor erős.
Mindez megmagyarázza, hogy a név mellé -akkoriban, -miért illesztettem a "kedvenc" jelzőt.
Ha valakit érdekel a művész honlapja: katt a linkre
