Ameddig vissza tudok emlékezni, a legelső gyár élményem, gyár-látvány emlék.  Szüleimnek a Mecsek oldalban volt telke, és onnan  Hőerőműre lehetett látni, meg  hegy nagyságú meddőhányóra, ami azután később, lassan lefogyott. Lefogyott, mivel salakbeton alapanyagnak használták, és felépítettek belőle egy egész városrészt.

A látvány távlatában víz is jelen volt, talán a zagytó, ami szintén eltűnt, mivel fásították. Igy rágondolva, a magaslati perspektívában, nyilván jelenvoltak  szürke épületi struktúrák, de konkrétan nem tudom felidézni, csak bizonyosságból hozzárendelni.

Ugyan így sejtett, hogy korai csavargásaim közben, eljutottam a perspektíva bozótos, törmelékes, lepusztult  indusztriális mezeire, ami akkoriban történeti aktualitás volt. Az ipari következmények  kulturális megítélésé ambivalens, teknokrata dinamizmus és változékony, nyomorúságos élethelyek.

Ebből a látványélményből később, éjszakai álmok merítettek. 

A gyár ezüstösen szürke tömege kitöltötte a háttért, és ott volt közte és köztem a tisztázatlan távlat, a kérdéses mező, aminek mibenlétét, anyagszerűségét az álom inkább érzelmi sejtésből, -bizonytalan fénylésekből,- mint tudásból rajzolta ki. 

Igy utóbb azt mondanám, -bizonyos értelemben- ezek az álmok a jövőt előlegezték. A "gyár" álomanalógiája: lázas, felfokozott tevékenység.  Az álmodás időpontjában jelentésekről semmit nem tudtam, de a hozzávezető út, a jövő rejtett, kérdéses maradt.