Picasso saját belső modelljét követte, igy mindvégig megmaradt művészetének megújító jellege. Breton szürrealistának gondolta, de nem címkézte meg, mert belátta, még ez a kifejezés is korlátot jelent.

Még egy hasonló példa jut eszembe, Duchamp, aki hivatalosan soha nem csatlakozott a mozgalomhoz, miközben jelen volt a fontosabb eseményeknél, részvétele egyfajta művészi motornak számított.

A képzőművészet és költészet létrejöttének azonosságai ott kezdenek elválni, hogy ameddig a képzőművészet könnyebben eltárgyiasítható, a költészet jobban ellenáll az ilyen törekvéseknek, ezért a kép vagy szobor hamarabb lesz árúcikk, mint a vers.

Picasso remek verseket írt, breton pedig ironikus kollázsokat készített, ezekről még sem igazán tudunk.

„Ennek talán az az oka, hogy az írott költészet nemigen érdekli a műkereskedőket, és Breton vizuális alkotásai elsősorban ajándékként, nem eladásra készültek. Az, hogy mit tartanak értékesnek a kreatív eredmények értelmezői, meghatározza, hogy az adott tolmács mit mutat be értékesnek az ismeretségi területükön kívüliek számára. A szűk vizsgálati fókuszon keresztül kivágták a környező panorámát a keretből, helyette egyetlen követ mutatnak meg az erdő szélén.”

Az általam áttekintett cikk, említést tesz arról is, hogy Breton gyűjteményes hagyatékának árverése miféle zavarokat keltett, mi maradt ki  külső szándék szerint abból, aminek kihagyása a politikai és művészettörténeti szándék szerint, a mozgalmon belüli viták és megfontolások felülírása, utólagos átértelmezése.

André Breton: „A szürrealizmus és a festészet” című könyve, ezért is fontos, mert megmutatja, mi valójában a szürrealizmus, hogyan él tovább, és ami él, abból nem lehet elhagyni azt, ami nem fér bele az utólagos képbe…