Rékai Zsolt: Portré 2 

(80cm x 90cm)

Jean Baudrillard: „A szimulákrum elsőbbsége” című tanulmányát olvastam el, így elsőre… Kénytelen leszek elolvasni másodjára is. Kénytelen leszek lassan, apránként utána nézni…

Nem azért mintha nem ismertem volna a fogalmat! Már évtizedekkel ezelőtt találkoztam a "szimulákrum" kifejezéssel, posztmodern szemlélet megjelenésével kapcsolatban, de mindig, mint szöveg környezettbe ágyazattal, vagy úgy, mint két-három mondat erejéig körül írttal.

Most végre mélységében differenciálódik a kép, azt is mondhatnám, még mielőtt kiszótáraztam volna minden idegen szót, ami alatt nem tudom pontosan mit ért, már is kibontakozik egy másik fajta világszemléleti modell (lehetőség,) ami valamennyire magyarázza a történetiség mai lefutásait, és azt, miként reflektálnak az emberek olyasmikre, amelyek attól tűnnek igaznak, hogy elhiszik, hogy igaz…

Lilla aggódik az Ukrán-Orosz háború miatt, és  szociális környezetem is meg van bolydulva, miközben karnyújtásnyira a vállasztás, karnyújtásnyira zajlik egy háború, és nézve a facebook lenyomatait, az emberek érzelmi alapon döntenek, Orbán és az Oroszok, Orbán és Európa… Nos ez azt hiszem, az a szimulációs tér, ahol a valóságnak már csupán a káprázata látható…

Persze, ha nincsenek vállasztások, és nem tőr ki  háború a szomszédban, akkor is válság válság után áramlik át az emberek agyán, miközben nem ért véget a korona vírus járvány, és mindenki korlátozások nélküli életről álmodna, neten, közösségi oldalakon, VHO javaslatáról beszélnek, arról, hogy járványok idején az államoknak sem lesz beleszólása  globalista intézkedésekbe, és a "nagy"- vállalatok  nemzeti fegyveres erőket vethetik be, az ellenálló vállasztó polgárokkal szemben, akiknek többé nem lesz választása…

A szimuláció (szimulákrum) lényege, hogy  jó és rossz következmények egybe vannak játszva, nem lehet semelyik oldalt sem racionálisan vállasztani, minden átkerül  „hiperrealista térbe” amiről azt olvastam -így utólag,-  nem szerencsés kifejezés, olyan hamis realitás, amiben nyilvánvalóan érvényesül a döntéshelyzetek elillanása, a szinte felismerhetetlen „lebeszélés”…

Amit  leírtam, súlypont szerint egy olyan valóság (nem-valóság), amit akkor is érzékelek, ha nem akarom, valahol  filozófiai és politikai erőtér között interferrál, és festőként mindenképpen szellemi távolságot szeretnék képezni, mivel tudom, az egyetlen valóságban számtalan valóság lehetséges, és  egyén számára az a valóságos, amit maga teremt, vagy amit hagy, hogy számára megteremtsenek…