Rékai Zsolt: Portré
www.facebook.com/agimagazin/posts/1946275618899452
„ LILA DALRA KELT…” BESZÉLGETÉS RÉKAI ZSOLT FESTŐMŰVÉSSZEL
Mai beszélgetőtársam nem ismeretlen az olvasók előtt. 2019-ben mutattam be, hogy egy apa-lánya kapcsolatban hogyan hat egymásra két közeli családtag művészete. Mostani beszélgetésünk témája úgy alakult, hogy érdekes, új információkkal szolgálhat a kedves Olvasóknak.
Rékai Zsoltot szürrealista festőművészként ismertük meg, de az elmúlt 2 évben a digitális festészeti irányzat felé fordult az érdeklődése.
- Belefér-e a szürrealizmusba a mai művészeted?... Vagy ez már egy teljesen új irányzat?
Amikor valaki festésre adja a fejét, és tapasztalatokat szerez a vászon előtt, valójában önismeretre tesz szert, mivel befele figyel és a világról alkotott képzeteit bontja ki. Ez a „hogyan látom a világot,” csak akkor érdekes mások számára, ha olyasmit fogalmaz meg, ami már benne van a köznapjainkban, de vagy azért nem láttuk meg, mert semmi eddigihez nem hasonlított, vagy nem volt rá nyelvi készségünk - éreztük ugyan, de elsiklottunk felette… A festő, éppen azért, mert befele figyel, megtanulja használni a jobb agyféltekéjét, - amit néha „tudattalannak” neveznek. Képi érzelmi intelligenciával bír, ahol a kreativitásunk lakik. A két agyféltekés gondolkodás ma már szinte csak a művészekre jellemző. A művészet a mágia utolsó hordozója, éppen ezért képes bármire új módon pillantani… A festményeknek egyéni látásmódot kell közvetíteni, még akkor is, ha ezerszer látott dolgot ábrázol, vagy pedig olyan viszonylatot, amit gyakorta, bárki megélhet.
Mindezek alapján szeretnék saját vizuális munkámról beszélni, illetve annak egy leágazásáról, ha úgy tetszik, egyfajta stílus alkalmazásáról. Ezt a stílust „pixel képeknek” nevezte el a galéria, amin dolgozni szoktam, de valójában nem a kép kikockázásáról van szó. Kitaláltam egy olyan digitális formavilágot, ami leköveti az ábrázolt tárgy hajlatait. Az volt a célom, hogy valahogyan belevigyem festészetembe a mai történeti korszak tipikus látásmódját, vagy látásjellemzőit. Olyan megoldást választottam, amikor a digitális jel meghagyja az eredeti természetes szépséget, de már el is vonatkoztat, absztrakt irányba mutat… Ezek a festmények „mixed médiák”, abban az értelemben, hogy a számítástechnikát ecsetként használja a festő. A végeredmény mégsem valami gépies nyomat, mivel új és régi festési technikák egyaránt megjelennek a vásznon. Az emberi kéz munkájának esetlegességét kreatívan lehet ötvözni a digitális világ képi zörejeivel…
- Nézegettem a blogodat, és megálltam ott, hogy "lila dalra kelt...”
…
A Fénynek földi hang még nem felelt,
Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt
Hangon a harangok is felmerengtek.
…
(Tóth Árpád: Körúti hajnal)
A vers, ami bekerült a kép-címbe, analógia volt. A képem hangulata, egy hajnali pesti metró szerelvényre várás élményéből jöhetett.
- Vajon hatottak-e Rád, inspiráltak-e a társművészetek?
Mi hat rád ma? Van-e konkrét művész, vagy alkotás? Irodalom, vagy zene?
Milyen aktuális mondandód van ebben a témakörben?
Kedvenc festőim egyike Dino Walls. Nagyon tetszettek a képei, és bevallom, sokáig azon gondolkodtam, hogy az állandó modellje is. A kérdés az volt, - ami némileg zavarba hozott, - hogy vajon a lány érzékileg tetszik-e, vagy a lénye, ami az ábrázolt szituációkból volt látható?! Ha a lénye tetszik, akkor bajban vagyok, mert az a művész belső világából adódik, ő helyezi a modellt szituációba, láttatja annak, aminek kifejezésére törekszik... A zavar akkor ért véget, amikor Dino Walls nyilatkozatát elolvastam, hogy nem élő modell után fest, azt ő találta ki.... Ebből két dolog következett. Dino képeinek van egy élő, érzéki vonatkozása, ugyanakkor mint szürrealista, befelé figyelve belső tartalmakat bont ki, ami tükrözi a külső világhoz való személyes viszonyát, látásmódját. Mivel a festés meditatív, a képek arról a helyről jönnek, ahonnan az álmok, és a nyelvezetük is annak megfelelő.
Így mindjárt válaszoltam a következő kérdésre is. A szürrealizmus annyit tesz, félre állítja a tudatos bal agyféltekét, és hagyja, hogy a jobb, az érzelmi-képi intelligencia képbe, analógiába, szimbólummá tegyen egy belső aktuális összefüggést. A jobb agyfélteke a női oldal, és mindent ki tud fejezni a képeken keresztül, amit a bal nyelvileg...
Már a szürrealista mozgalom előtt is volt szürrealizmus, gondoljunk Hieronymus Bosch munkáira. Természetesen ma is vannak szürrealisták, de mivel a korszak megváltozott, a belső válaszok is új formát öltenek. Engem (is) nagyon érdekel, ahogyan az ember elszakad a valóságtól, amit régen, elsősorban a természetnek tudtunk be. Ma már a realitás helyén szimulációk vannak, káprázatok, amelyekben csak sejlik a valóság...
Ez a posztmodern kor, de ez az új való már nem referál, olyan, mint a Möbius-szalag, a dolgok két oldala egybe van játszva, szimulálva. Ha teszek egy kijelentést, legalább annyian állítják a fordítottját... Észre sem vesszük és a digitális hordozókkal több időt töltünk, mint sétákkal a szabadban, vagy az embertársainkkal...
Nem a szürrealista kép abszurd, hanem a valóság, amiről gyakorta már nem tudni, az-e, aminek éppen látszik. Azt hiszem, amit kérdeztél, arra ez a válasz.
A kérdés az, hogyan lehet ábrázolni a mai korszakot, hogyan lehet megragadni egy eleve elvont, absztrakt és mesterséges valóságot... Az álom azt tükrözi vissza, ami foglalkoztat, és a festészet - a szürrealizmus különösen, - valóság keresés... Azt látom, amit a lényem egészével látni vagyok képes.
- Nagyon érdekes, ahogy egy másik festő alkotása hat rád, de mi a helyzet pl. egy verssel, vagy zenével?
Természetesen azok is hatnak. A zene érzelmi ritmus, néha becsukom a szemem és vizuálisan is látom. Egy barátom, Jávorka Csaba képsorozatot festett Wágner inspirációja alatt. Természetesen monumentális, kozmikus hullámokat, örvényeket festett... Ezt értem, az ilyen élmény hat rám, de nem igen fordul festészetbe.
- Meg tudnál konkrétan nevezni egy verset, vagy zenét, ami ma foglalkoztat, esetleg hatással van rád?
Zilahi Anna versei nagyon közel állnak hozzám. A novellái is. Végig olvastam a "Bálna nem motívum" című verseskötetét, és nem kaptam levegőt... Pont úgy, mint Dino Walls esetében...
Ez a költőnő úgy ír verset, ahogyan én képet festek. Onnan jönnek a szövegei, ahonnan nekem a képek, és pont olyan összetettek is...
Zilahi Anna ráadásul az unokahúgom!
Rékai Lilla pedig a lányom. Ez is mutatja, valami hasonló gén mocorog a családban
Lilla rengeteg állatot fest. Az állatok álom-szimbolikában ösztönök. A háziállatok uralt, a vadállatok szabad ösztönök.
Lilla jóba van a nem domesztikált ösztöneivel. Kedves vadon élő állatokat rajzol. Néha túl megy ezen, és a belső szorongásai is megjelennek. Lilla zseniálisan gyermeki módon mutatja meg milyen belül.
Gyakorlatilag Zilahi Anna, Lilla saját belső szűrőjét, egyedi látásmódját közvetíti. Amikor megnézem, elolvasom, az ad egy élményt. De ezek a művészi élmények észrevétlenül látásmódot közvetítenek.
- Jó, hogy Lillát is említed, itt a helye! Azt hiszem, megvan a vezérfonal, amitől más lesz ez a cikk, mint az előző! Köszönöm a beszélgetést!
Szerkesztő: Tallászné H. Mária
