Tűleveleket festek, pontosabban deres lombfoltokat. Sok fehér vonás sötét kék közökkel. Körbe haladok, amennyire tudom készre festem, de akkor is legalább három forduló van, a következő köztes-javító, végül a tónusok egybefésülése.

A sok apró részlet meg sem rémít, nem gondolok bele mennyi munkával jár egy terv kivitele, hanem lépésről lépésre haladok.

Persze ez valamennyire rászűkülés. Azelőtt gyakran álmodtam, hogy sötét teremben festek nagy képet, de csak tenyérnyi rész megvilágított, én pedig tűecsettel újra és újra átmentem ugyan- azokon a vonalakon…

A monománia mélyszántása.

Tandori verebezései, lókönyvei jutottak eszembe. Volt néhány olvashatóbb esszéje, összeségében szerettem az írásait, de nem mind tudtam elolvasni.

Mostanság előszedtem, és pár oldalas részletekben igyekszem megemészteni, mit is írt a „Life”, melyik lóra mennyit raktak, vagy mi történt a londoni futamok alatt…

Végül Tandori elérte érdekeljen, ami nem érdekel…

Azt a könyvét, amiben műalkotásokról ír, gyakorlatilag ronggyá olvastam. Azt nem spájzoltam be öreg koromra.