Sokminden egybejátszik! Az egybejátszásra játszani, itt már mindjárt annyit jelent, hogy egyszeresmint valamit ki is kerülök.

Mit kerülök ki?! Egy helynélküli helyt, egy erőteret, aminek deffiniciója önmagán kivülre helyezett, nem centrális, úgy poláris, hogy polus: egybejátszás antipolusa....

Nem ennyire bonyolult!

Azzal kezdődött, hogy felfedeztem Sasha Neschastova műveit egy alrernatív, avatgartnak mondható művészeti magazinban, amit csak azért kapok meg rendszeresen, mert nem találtam meg lemondási opciót.

Sasha beletrafált belső mintázatba, amit logikusan nem tudok kibontani. Azért nem tudom kibontani mert paradoxon, taszítás vonz, amiből elöbb vonzást tapasztalom meg, és az elfelfogadásra telepszik rá elidegenítő hatás.

Sasha nagyméretű rajzokat fest, ám nem mereném azt mondani, hogy naív művész. Elsőre az úgrik be, hogy amit csinálgat, gimnazista lány óraközbeni firkáinak gyűjteménye.

Ezeknek a firkáknak azonban "konszeptjük van", és amikor beírom googleba: Sasha Neschastova, - kiderűl két dolog.

Az első, hogy rengeteg művészeti oldalon szerepel, tehát népszerű. A második, hogy firkák mellett elönyösen érzékire fényképezett, érett orosz nő látható!

Kiáltó elkülönböződés, vagy mégse?!

A rémesen lebútitott grafikai-festészeti technikával bonyolult társadalmi klisséket ábrázol?! Ami klissé, az nem is annyira bonyolult, mint amennyire összetett?! Forma és tartalom egység vagy ellentmondás?!

Mindez egyetlen pillanatban megvan.... Az egyetlen pillanatban  azt képzelem, ebbe a nőbe bele tudnék szeretni.... Vagy mégse?!


"randevúzni nővel – Lány: Ezt nem tudom azonnal megtenni – Nő: hát hol van a dicsért farkad? (vászon, olaj, tinta)"