A könyvről annyit tudhatok, amennyit Emily Watlington cikkében olvashattam, aki többek között művészettörténetből szerzett diplomát, és azonkívül, hogy kurátor a MassArt Művészeti Múzeumban, vezető szerkesztő, Art in America magazinban. Egyszóval feltételezhető korszerű vizuális műveltség, és árulkodó mit és mennyit emelt ki Claire Bishop könyvéből.

Utána néztem Carlie Bishop művészettörténész új könyvének, melynek címe: Rendezetlen figyelem: Hogyan tekintünk ma a művészetre és a teljesítményre.

Körülbelül 20 dollárért megrendelhető angol nyelven.

„A kortárs művészettel és performanszokkal való találkozás módja változik. Az installációk tele vannak archív dokumentumokkal. A táncok hetekig tarthatnak. Az előadások egy percig! A kiállítások harminc helyszínen vannak elosztva. Végtelen számú műalkotás létezik a század közepének építészetéről és tervezéséről. Várhatóan hogyan fogunk részt venni a mai sokrétű gyakorlatban? Még mindig a közeli megjelenés régi modellje az ideális, vagy átadta helyét a böngészésnek, az áttekintésnek és a mintavételnek?”

                                                           Fotó:Andrej Vasilenko

Mivel a könyvet eredetiben, alighanem nem fogom tudni elolvasni, én is a Bishop által említett „protézishez” folyamodok, használom az okostelefont. Adódik az első, kérdéshez fűzhető mintázat, mi az a „figyelem”, milyen válfajai vannak?!

A spontán figyelem, érzelem vezérelt. Oda fordulunk, ahol a megszokottól eltérő inger jelenik meg. Ez az automatikus pásztázás normál esetben nem igényel nagy erőfeszítést.

Az akaratlagos figyelem már a minket érdeklő dologra vagy eseményre koncentrálás. Tervszerűséget, mentális erőfeszítést igényel.

 Minket érdeklő harmadik fokozat a kitartó figyelem (éberség) . Itt már fontos háttér tudás, rendelkezésre álló mentális energiák nagysága. ( Kép megfestése, egy tudományos cikk megírása, de még egy blogbejegyzés létrehozása is ide sorolható.)

Úgy veszem ki, Bishop mai, művészetre vonatkozó „rendezettlen” figyelmi kategóriája az említettek kevert használatára, egymásba játszásának élő jelenségeire vonatkozik, -ami egy művész, művészettel foglalkozó tudós napi gyakorlata-, vagy helytelen gyakorlata, amikor  bonyolultabb helyzetet korábbi alap kategóriák szerinti gyakorlatba próbálja beilleszteni. (Később erre is hozunk példát.)


Amennyit könyv első fejezetéből fel lehet lelni (olvasni lehet neten,) az „figyelem” szó megjelenésével, és fejlődésével kapcsolatos.

A "figyelem" a 19.századi kapitalizmus eszköze, amivel a munkásosztályt kontrolálja,-írja Bishop Jonathan Crary kritikusra és történészre hivatkozva. Művészetben megjelennek a szalonok és múzeumok. Az 1870-es években a "telefalas" gyűjteményeket felváltották képek vonalszerű elrendezése, a színházakban pedig le lehetett üllni előadás közben.

"A Színházba járás kifejezetten társasági élmény volt, a társakkal való beszélgetés (előadás közben) durva viselkedés lett. A színházban éppúgy, mint a vizuális művészetben, a nézés inkább fegyelmezett kognitív élménnyé vált, mint érzéki és szociális tapasztalattá." (akaratlagos figyelem)