A mesterséges intelligenciával pár éve  találkoztam, és nem tudtam ellenállni, hogy az akkori szinten ne generáljak néhány borzalmas képet. Az első kép egy maffiózó bajuszt viselő értelmiségi fej volt, akit valami falusi menet követett, körmenet, temetési menet vagy bármi egyéb. Arra sem emlékszem, hogyan idéztem elő, és ahogyan így utólag leírtam, az leginkább asszociáció, nyelvi kiegészítgetés, valami borzalmas vizuális tákolmányhoz.

Hagytam is az egészet,  bár mindig (is) foglalkoztatott az adott kor képalkotási lehetőségeinek köre, a képekbe kódolható korszak jellegzetességek, ám nyelvileg vezérelt, szöveggel létrehozott képstruktúrák (még) cseppet sem kápráztattak el.

Akkor még nem kápráztattak el, és festő körökben ma is érzem  ellenállást,  populáris giccstömegben megjelenő, kirívóan tehetséges munkák félelmet keltenek, ráadásul nincsen bennük az emberi ábrázolás tökéletlenségének bája, és a gépi tökéletes, mint kisértés, ellenkezést vált ki.  

Ilyen tehetséges munkákat akkor még nem is láttam.  Nem nagyon sokat tudtam az egészről,  amikor egy hatodik kerületi luxus galéria megnyitójára voltam hivatalos, és ezen a megnyitón, csupán galéria körüli tíz festő jelent meg.

 Orosz származású magyarországon élő absztrakt festőnő  galéria tulajdonosával arról beszélgetett, jó lenne még öt-hat év, ameddig (még) hagyományos módon lehet festeni. Megnyugtatást kapott, hogy az üzletasszony, aki maga is festett,  "régi iskolák mellett elkötelezett".
A közöttünk legsikeresebb fickó, aki Szász technikai hagyományokra építette fel karrierjét, hozzászólt  diskurzushoz. Látott fővárosi kiállításon AI-képeket, és szerinte formai, tartalmi kvalitásuk elérte a közép kategóriát - Ez annyit tesz, „ középszerű festőknek bealkonyult”-mondta.

C.  aki ismerte Sándorfi Istvánt, járt egykor  műtermében, arra hivatkozott, hogy francia galériás ismerőse kijelentette, fog tartani AI képeket, és színvonaluk szerint, akár csúcs árakon fogja árulni….

 Beszélgetésben nem nagyon vettem részt. Az új technika elbeszélt, de számomra nem igazán ismert potenciáljai, elvileg sem ráztak meg, hiszen akkor már évek óta festettem digitális programokkal.  Ezeket a festményeket galéria tulajdonosnője „pixel” képeknek nevezte, én meg ráhagytam, célszerűéigi okokból.

Arról volt szó, hogy digitális jeleket, mutatós jelzavarokat alkalmazva bontottam reális képeket, úgy, hogy eredeti ábrázolás messziről kivehető legyen, viszont közelebbről essen szét az egész, olyan ismerős elektronikus egységekre, amelyek esztétikusak, nem laposak, nem plug-in szerűek.

Ezek a díszitó zavarok nem egyszerűen felületet bontották, de  térhatást lekövetve kiemelték azt. 

 Eredeti elgondolás az volt, hogy  szemlélő észlelje az ismerős látvány szétszórását, de álljon ellen, váljon részévé kép dinamikájának és agyban állítsa helyre az eredeti látványt.

Amikor galériásnő először látott ilyen munkát, azt mondta: "Nem lehet rá-fokuszálni!"
Eltelt két nap, azután még is kérte. Nagyon gyorsan eladta.

Ezeket a képeket Festés 4.O-nak neveztem  negyedik ipari forradalom nyomán. A negyedik generációs forradalom jellemzője  robotika és digitalizáció.  Olyan képeket akartam, amiben valahogyan benne van  korszak-tipikus.

Amikor egy arcot lefényképeznek, az már digitalizáció, de köznapi értelemben nem veszik annak, hanem dokumentumnak, ami az eredetihez valami meglehetősen hasonlót vált ki. Magam részéről azt a pillanatot szerettem volna megragadni, amikor valami, ami még eredetinek hat, áttünik digitális térbe, és a köztes állapot köztese, mindkét irányba mutat.

A kép tervezése részben digitális eszközökkel történt, azonban kivitel,  fő technika olajfestés maradt. 

 

Figyeltem a festőket, akiket megütött változás szele.  Nem  kánonhoz, hagyományos ám sikeres kereskedelmi szcénához sorolodtak.

 

AI-val generált kép