Álmomban egy irodában jártam. 

Hoszabb kihagyás után be akartam fizetni  egyetemi tandijat, ám  hölgy az üvegválaszfal mögott nem a nyugtát állította ki, hanem ránézett  baloldalon (nekem jobbra) lévő monitorra.

-Látom mindig a filozófiát veszi fel. Sok más tárgy van, amit mások felvettek és manapság azokkal jól előre lehet jutni....

Álom a valóság másik aspektusa, valóság a valóságban,  képi-érzelmi agyfélteke inteligenciájából fakadó komplexitás, szimbólum. 

 Szimbólum olyasmit is észrevesz, amit  lineáris, tudatos, logikus én nem, olyan komplex valoság reflexió, ami képes  valóság helyére állni, még akkor is, ha csupán szellemi(?) másolat. Ezt a "másolat" szót át is huzóm (törlöm) utólag. 

Szürrealista festőként gyakran fordítom  álmaimat. Bizonyos értelemben álom-nyelven festek. 

Álom és festmény között azonosság, hogy egy helyről jönnek, mégis van számos eltérés.

Eltérés, hogy ameddig  köznapi ember szürrealizmus alatt szokatlant, meglepőt, abszurdat, illracionálisat ért, addig  köztes világban meditatív tudattal mozgó festő, abszurdat és ilracionálisat a valóság emblémájának, a konstruált világból jövőnek látja. Nem(csak) álom szürreális, hanem  eggyezményes emberi világ.

 

 Szememre vetették (néha)(akárkik), túlságosan racionális, intelektuális vagyok!

 Mindig nagyon szerettem   filozófiát, arról viszont több festő ismerősöm is úgy nyilatkozott, felesleges okoskodás, nem vezet sehova! (Valami amin már túl vannak, valami amibe bele sem gabalyodtak)

 A kép az ami, nem kell megmagyarázni!

 

Valóban, aki metafizikai redukcióval lényeget, deffiniciót keres  festményben eltéved. 

Festményt tapasztalni, az abban relylő előzetes tudást úgy kibontani, hogy az "igazság" legyen, csak többes perspektívából nézve lehetséges. (Esszé kell, nem deffinició, nem itélet!)

 

 Filozófia olyan történeti szemléletet kinál, hogy integrálva ( tudás tapasztalata, megélése) világnézetté alakul.

 

A Bruegel képek megértő fordítása  arra (is) kisérlet, hogy fenti állításomat igazoljam. Azt állítom, hogy Bruegel nagyon is  végig gondolt festőként élt, művein keresztűl olyan létintenzítás sugároz, ami köznapi gondolkodási panelek alapján lehetetlen.

 

A vadászokat éppen ebből a köznapiságból, tömeglétből ragadja ki Szent Hubertusz elhívása! 

Elhivás belső átalakulás (individualizáció). 

A tömeglét (hétköznapiság) és vallásos világ betörése az életbe cseppet sem feszültség mentes. (Destrukció?!)

Amikor  filozófiai megközelítések lokalizálják  spirituális hatást, váltani kell. 

Váltani kell, mivel vagy  negatív teologia paradoxonai mentén profanizálunk, vagy pozítív hittel reflektálunk, tapasztalunk ott, ahol a logika már valóban nem érvényes.

 

 

Nem sokkal ezután,  -fent leírt álom után- adódott riport, amit  katolikus rádióban hallottam.

Tolvaj Ferenc filmjéről volt szó. Négy fiatal elutazik Baszk földre és végig zarándokolják  Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítójának útját, -szintén jezsuita szerzetes szellemi vezetése mellett.

Szent Ignác útja – Camino Ignaciano
2021 film

A filmet azonnal megnéztem. 

Megnéztem mivel  felötlött, hogy  Bruegel Vadászok a hóban -művét, -ami szürrealista mű, (nem pedig simán tájkép!)-  fel lehet fogni zarándoklatként.

Bruegel: Vadászok a hóban

Fontos megállapításhoz értünk.  Vadászok köztes világba lépnek, a külső világban haladnak, azonban befelé figyelnek,  külső világ belső reprezentációját is látják.

Amennyiben komolyan vesszük a cégéren, hogy Hubertet - a vadászt-  égi hatalom szent életre hívta el, - csodálatos szarvason keresztül,- akkor a három vadász szítén rálépett individualizáció útjára.

Jung leírja, hogy aki odafigyel  álmok üzenetére, annak a jobb agyfélteke egyre tisztább üzeneteket küld. Az álmok asszociációs láncai elvisznek  belső elfolytásokig, félelmekig, feszültségekig. Szembenézés nem kellemes élmény, (pokol?) azonban  blokkok tudatosításával egyre több pszichikai energia szabadul fel. Egyre kevésbé gátolt  szellemi, gondolati élet.

Ezt a folyamatot nevezik individualizációnak.

A meditatív lét, ima, elvonulás, befelé figyelem kivon  köznapi élet hiátusa alól, láthatóvá válnak gyengeségek, bűnök, okok és okozatok.

Bruegel festményén ez a folyamat éppen elindult,  festmény színesebb oldala a köznapi élet, a völgy pedig a lefagyott belső világ.

Játék a jégen (játszmák?!), ahol a jég megfagyott víz, tehát fagyott érzelmek. 

Ház -mint mondtuk,- mi magunk vagyunk. Ha a tűz a ház elött ég, az kifelé mutatott, külsődleges érzelmek, kifele való élet.

Individualizáció tükrében,  belső tűz a külső ellentéte. Elszabadulása megsemmisüléssel fenyeget, ezért ott nem szítani, oltani kell ! 

Bruegel azt látatja, amit  adott pillanatban  vadászok látnak. Amit látnak, amit Bruegel lát, és amit most mi is látunk, az drámai!

Amikor idáig értem, megvallom úgy éreztem, hogy Bruegel világképe végtelenül pesszimista! Kerestem és nem láttam meg  feloldozást,  megváltást!

Azt kérdeztem magamtól, vallási elem, belső látás mennyivel haladja meg Hemingway vadászának intellektuális, végső felismerését?!  (Kilimándzsáró hava)

A hős ott egy intenzív élet nyomait követné, találkozik a szerelemmel.  Szerelmet, értékes életet rossz nyom követése miatt elveszíti. Amikor rájön tévedésére visszafordulna, korrigálna.  

Megvilágosodás túl későn érkezik, elfogyott az életideje.

Körülbelül itt zártam volna le  kép elemzését, és mivel nem láttam(!) a megváltás jelét, maradt bennem egy igen rossz érzés.

Ez történt Gyermekjátékok meggondolásának a végén, bár ott már korábban volt  elakadásom.

Akár annak a festménynek esetében, most is jött egy álom. Jött egy álom, ami kimozdított a holtpontról….

Amikor rápillantok egy festményre,  kép élménye valóban tartalmaz előzetes tudást. Ez az előzetes tudás az élmény asszociációs láncainak ki nem fejtett viszonylat és hangulat relációja. 

Gyerekkoromban meglátogattuk falun élő rokonainkat, és elmentünk  közeli tóhoz korcsojázni. Emlékszem a tóparti száraz kórókra,  kérges hó ropogására, és  kulccsal rögzithető ősi korcsojára is. 

Ez az emlék akár át is hirearchizálhatja festményen a tekintet középpontját.

Amennyiben az asszociációt hagyom dolgozni, a vadászok csupán irányjelzők lesznek, és már is lent vagyok a jégen, azt tanulmányozom ki és mit játszik...

Tulajdonképpen semmit nem fontolok meg, amit leírtam akár át is húzhatom, mert  reakció egyszerüen megtörténik.

Ennyi a személyes, az ismerősség, már megyek is tovább.

Sok ismerősöm, -közöttük festők is,-  azt mondják, egy festménynek kémiája van,  megmagyarázás elrontja a kép élményét.

Aki ilyesmit mond, annak vagy nincsen nyelvi készsége, hogy kibontsa amit lát, vagy pedig csupán álltalános, köznapi dolgok ötlenek az eszébe.

-Szép! -mondják ilyenkor. Vagy azt: -Engem nem fog meg!

Számomra egy festmény kihívás lehet a megértésre.

Mi miért van, a mi hol van, hogyan hat, miért van úgy, ahogy van és nem másképpen?!

Miért van, hogy  vendéglő elött ég a tűz, színes, hivogató, a vadászok pedig rá sem hederítenek?!

Miért van, hogy a téli tájban ezt a külsödleges tűzet Bruegel megtükrözi, és a lenti, templom mögötti (belső-külső) kéménytűzhöz rohannak az emberek, hogy eloltsák?!

A külső tüzet miért szítják, a belsőt miért oltják?!

Ha azt veszem,  kép jobb oldala élőbb, színesebb, a bal pedig hídegebb, szürkébb. 

A két zónát  fák vállasztják el, amelyek lefele  dombon, követik a házsor vonalát. 

Ezekszerint van a külső világ, amiben köznapi életünket éljük, és ennek a világnak folytatása a belső világ, azon viszonylatok, ahogyan megéljük, értékeljük amit látunk és tapasztalunk.

A vadászokat elhívta Szent Hubertusz!

A vadászok már csupán számunkra tünnek külső nyomkövetőnek, valójában befele figyelnek.

Bruegel belső képet festett meg, azt ahogyan a külsőt látja.

Vadászok éppen átlépik a fasort, olyan köztesben haladnak, ahonnan mind a két oldal látszik , egyúgyanazon világ két oldala.

Rékai Zsolt: Artemisz

Szent Hubertusz történeti, élő ember volt. 

 Előtte is volt  vadászatnak szellemi reprezentációja.  A görög Artemisz vadászistennőről ejtünk néhány szót, akinek a római Diána felelt meg.

Artemisz csak távolról (?), közvetetten hozható kapcsolatba Bruegel vadászaival, akik - most már vitathatatlan, -Szent Hubertusz szellemi nyomdokaiban járnak. Jézus vagy a szent szellemi elhívásának engedelmeskedve követik a belső nyomot, ami akkor is belső, ha külső (is). Abban a tekintetben külső, hogy felszínen Bruegel valóban tájat ábrázol emberekkel, viszont belegondolva festmény a festő világképét,  világgal kapcsolatos tudását, tudatos és nem tudatos viszonylatait tükrözi vissza.

 Mitológia szerint Artemisz segített anyjának világra hozni Apollónt,( Apolo) mindezért nem csak a vadászat, de a gyermekszülés védelmezője is. Artemisz látva az istenek szerelmi életének kuszaságát, örök szűzességet kért és kapott Zeusztól.

Szent állata a szarvastehén. 

Remek vadász, de nem csak megöli az állatokat, védelmezi is őket.  Szűz nimfák veszik körül, mivel másokat nem tűrt meg.

Nem mellékesen a Hold istennője.

Tudjuk hold analógiája a belső érzelmi-képi világ,  női tulajdonságok, érzelmi intelligencia és intuíció.

Apolóról is ejtünk néhány szót, aki nem csupán  férfi szépség, hanem a racionalitás jelképe is.  Nietzsche vele szembe nem ikertestvérét, Artemiszt, hanem Dionüszoszt, a mámor, az extázis, az „én” elvesztésének istenét állította. 

Tudjuk  ókorban az olimposzi istenek gyakorta megmutatkoztak  embereknek, és a megmutatkozás nem mindig hozott szerencsét.

Ennek a bejegyzésnek származékos oka, Aktaion története. Aktaion vadász volt.  Vadászat közben véletlenül meglátta a nimfaival fürdőző meztelen Artemiszt. 

Megbabonázva bámulta, és amikor az istennő ezt észrevette, dühében szarvassá változtatta, és saját kutyáival tépette szét.

 Olvasom éppen Péterfy Gergely: „Kitömött barbár” című sikerkönyvét. A könyv mitológiai vonatkozásával kapcsolatban írta valaki, hogy nimfákkal való találkozás többnyire úgy kezdődik, hogy a hölgy ruhátlanul mosakszik egy patakban. Úgy tűnik fel, mintha  nimfák fürdözése, egyik fő tevékenységük lenne...

Festettem egy képet. Nem gondoltam semmire, nem volt tudatos  kapcsolat ezzel a tanulmánnyal.  Utóbb, címadásnál  elsőre beugrott: Artemisz!

Részlet

Ejtsünk szót,  cégtábláról, ami majdnem leesik, és ugye (csupán) úgy van a képben, mint egy cégtábla, mint a fogadó neve, és bár  fogadó neve a vadászok védőszentje, ez nem jelenti azt, ha beülnek inni egyet  vadászok, akkor elmélkedni fognak azon, ki hogyan és mit véd meg?!

Néhány ismerősöm itt a városomban, busz pályaudvarral szemben, a Pokol nevű kocsmában megisznak néhány sört, vagy felest, vagy gyomorkeserűt, hogy ne égjen a „pokol” …

Mi a különbség festmény és valóság között?!

Az, hogy valóságban van az, hogy  dolgok álltalános jelentése miatt, nem elmélkedem név és tárgy egybeesésén, vagy csak nagyon ritkán. Egy „Pokol” nevű kocsma megnevezés is, meg dolog is, azonban oda inni járnak és nem bűnhődni, igy a funkció automatikusan a név elött jár, a név pedig alig, vagy csak humoros, relatív tartalommal bír.

Egy festményről írhatja azt művészettörténész, hogy csupán tájkép, hogy csupán a rajta megjelenő emberek ábrázolása! 

Ezt azt jelenti, hogy a „tájkép” besorolást, tájkép fiókot senki ne húzogassa ki azzal a szándékkal, hogy  festményt átpakolja szürrealista kategóriába, vagy vallásos-kulturális felhangú képet mondjon ott, ahol csak egy falú van, fogadó van, hó, madarak meg hegyek?!

 Művész vagyok és nem elvont, absztrakt, metafizikus társszakmabeli, éppen ezért minden lehetséges jelentésréteget magamköré rakok, és hagyom rendeződjenek, kapcsolódjanak vagy váljanak szét…

Miért van az, hogy vadászok a hidegben nem mennek a tűzhöz, rá sem hederítenek a nekik, Szent Hubertuszhoz címzett fogadóra?! Hogyan lehet az, hogy van kapcsolat és nincsen?!

Úgy maradunk a festménynél, hogy kitérőket teszünk, ahogy azt akkor is tennénk, ha ott állnánk a kép elött és meggondolnánk, mi miért van  festményen, és a miértek hogyan kapcsolódnak.

Csodaszarvas tisztelete ősi kultusz, és ez a kultusz Szent Hubertuszon keresztül közvetítődött a keresztény legendavilágba.

 Itt már is tisztázunk egy fogalmat!

Az ember biológiai lény, vannak vitathatatlan biológiai igényei.

Olyan kultúrában, -ahol amúgy is, és nem csak elvileg választják szét testet és lelket,-  paradox élethelyzet áll elő. Szellemi lény vagyok de van szexualitásom… Mit lehet ezzel kezdeni?!

Felhívom a barátnőmet jöjjön (!), rajtam a kangörcs... Ilyen esetben,  jobb körökben azt gondolják, egy primitív ösztönállat vagyok!

Felhívom a barátnőmet, elhívom egy étterembe, halk zene, gyertyafény, jó borok…

A végeredmény ugyan az, de megüzentem  szerelmemnek, nem csak  teste, a lelke is fontos! 

Ez a ráépítés a kultusz!

Az ember ragadozó (is), valami ősi ösztön vonzza  vadászat,  felülkerekedés, préda ejtés sikeressége felé. Kultusz az, ha mondjuk számszeríjjal vadászik valaki, hogy esélyt adjon a vadnak. Kultusz az, ha a zsákmány felett megfúja a kürtjét és imát mond, méltányolja a lény áldozatát…

Hubertusz alán származású, délfrancia nemes volt, aki Párizsba került és részt vett udvari vadászatokon. Történt, hogy egy tisztáson csodálatos szarvasbikát látott, szarvai között világló kereszttel. Ekkor égi szózatot halott, ami elhívta a szentekhez méltó életre.

Lambert püspökhöz ment, aki tanította, és később a pápa Hubertet is püspökké avatta.

Halála után szentté avatták és ő lett az erdei emberek, vadászok védőszentje.

Tóth László fotói

Böszörményi István szobrászművészt régről ismerem. Sokévvel ezelött amikor kinyitott a pécsi Nick Galéria, már az első kiállításon közössen vettünk részt. 

Még nem találkoztunk, de tudtam "viselt dolgairól". Emlékszem amikor  Városi Galériában kiállították az "akasztott emberes" képeit,  német túrista visszarohant  feleségéhez, és a karjánál fogva vezette be a rendhagyó(?!) témájú kiállításra.

Böszörményi István sok más tekintetben is kilóg a helyi "festő-kánon" táborából, úgyan nem botránykereső, de alkatánál fogva mégis botrányhős. 

Jómagam naponta beszélgetek vele a messengeren, számos festményét szinte elkészülés után láthattam, ebben talán meg is előztem a modelljeit.

Szép barátnői voltak mindig, igy a "dark" alkotások egyszersmint érzékiek is.

Bösze számára a halál érzéki és esztétikai élmény, éppen ezért  alkotásai nem "rémületesek".

Mindenképpen szeretném rögziteni az eseményt.

Nagy Katalinkép-elemzésének a végén, kizárja azt, hogy „A vadászok a hóban” festmény értelmezési tartományában benne lenne az érzékfeletti, a vallásos élmény, allegorikus vagy mitológiai tudás. Egyszerűbben a festményben nincsen -szerinte, - semmi rejtett tudás, csak az van ami látható: házak, hó, vadászok és kutyák.

Ez a szemlélet filozófiai értelemben félig metafizikus, félig materialista. Úgy tekint a világra, a látvány és megnevezésének jelentése mindenkor egybeesik, amikor pedig nem, az szubjektív differencia.

Ez a Bruegel festmény egy tájkép, egy falú, ahol tél van és vadászok mennek a hóban. Bruegel a tájat és embert ábrázolja. Ez a nézet fényképszerű dokumentumot lát, és tagad minden más lehetséges jelentést, réteget, hétköznapi szinten rögzíti és lehatárolja az asszociációt…

Nagy Katalinnak joga van ezt gondolni!

Az ö világképébe nem fér bele a kép szimbolikus mivolta, komplexitása és heterogenitása, ami ugyan nem tudja kizárni a valóságot, de humán értelemben annak helyére képes lépni. Úgy képes lefedni a valóság képzeteit, hogy az egyszerű ember megérti a felszint, és azt teljeségként, univerzalitásként (-Bruegel eltérő gömbjei és korongjai-)éli meg, ameddigtárgyból mélyebb ismeretekkel rendelkezők más szinteken értelmeznek, más aspektusokból látják az egészet. A szimbólum olyan mint a valóság, egy világban sok világ van…

A képen látható cégtábláról eszembe jut egy régi történet. Még  Pécsi Egyetemen dolgoztam, amikor megismertem L. Dánielt, aki utolsó éves hallgató volt a főiskolai festő szakon. Mint diák, nem volt sok pénze. Festéket alapítványon keresztül rengeteget szerzett, de nem volt kéznél mindig vászon. Valamelyik kukából kiszedett egy kihajított, félig korhadt cégtáblát, és arra festett indázó növénystilizációt. Megmutatta és a kopások között behatárolt egy foltot, amit magamtól észre sem vettem volna. Azt mondta, valami bulin  évfolyamtársa ráöntött egy pohár röviditalt, és a folton keresztül most már az az este is a „mű” jelentéséhez kapcsolódott…

Ezt a kijelentését el tudtam fogadni személyes jelentésként. A személyes jelentés nem olvasható ki a műből, viszont a mű részleteinek kapcsolataiból, az önkéntelen létrehozott belső útvonalakból, szimbólizációból azonban rengeteg utalás és rámutatás bukkan elő.

Ez a régi eset nem is jut eszembe, ha nem látom Bruegel festményén belül a cégért mint belefoglalt ráutaló festményt, festményt a festményben.

A cégtáblán Szent Hubertus van ábrázolva, a ferdén logó tábla földközelibb sarkában, ameddig felül a csodaszarvas látszik, agancsa között a világló feszülettel.

Érdemes kicsit utána nézni, ki is az a Szent Hubertus?!

Igen fontos képrészlethez értünk, amit nagyítás nélkül soha észre nem vettem volna. Nem veszem észre, ha csak nem jutok el valahogyan a bécsi Kunsthistorisches Múzeumba, ahol is  Buegelnek szentelt teremben, élőben meg lehet tekinteni a művet.

A Dalyart magazin cikkének festményrészlet kiemelése remek felvezető ahhoz,  múzeumlátogatás során mire érdemes figyelni. Amennyiben nem tudom mit (is) nézek, az agy megképezi  látvány pre-differenciált képzetét, és ha ebben nincsen közvetlen pszichikus kapcsolódási pont, már megyek is következő festményhez….

Kell egy „nyom”, amin elindul az ember!

Kell egy nyom, aminek nyomán kibomlik  világ valamilyen aspektusa, olyan létaspektus, ami sorsszerű és váratlan…

 Képrészlet a fogadó félig leszakadt cégére, ami a háztető szintjén, magasságában látható.

Erről az összefüggésről szintén, és közel sem az jut eszembe, ami  képfelszint elemző művészettörténésznek, hogy  téli szelek csaknem leszakították a cégtáblát. Ami nekem jön, az álomnyelv szerinti értelem, hogy  ház én magam vagyok, és  padlás szintje a tudatos…

De vajon ez a tudatos, kinek tudatos?!

A téglalap alatt, van egy rajzos cetli, mintha a téglafalra lenne ragasztva!

 Ilyen cetlit már láttunk  Gyermekjátékok című festmény elhúzott-falú házán. Kiemelő jelzés!!

A cetlin valamiféle négyzetbe zárt ábra látható. A tény, hogy kép és nem írás van a lapon, azt jelenti, hogy nem lineáris megfontolás a kulcs, hanem valami, ami klauzúrán (pszichikus elzárás) belül van.

A cetli átlós beállítása leköveti  cégtábla  pozícióját, ami (viszont) kivetül  kép egészére.

A lándzsák, a domb lejtése azt sugallja, -ami  cégtábla pozicionálásából következik. Szent Hubertusz olyan szarvast űzött, amiről kiderült, hogy Jézus Krisztus. Krisztus a vadászt elhívta! Igen ám, de az elhívás nem olyan misztérium, mint egy jelkép. Nem olyan mint festményen is látható templomtorony, ami direkt az ég, a szellemi tér (szféra) felé mutat.

A misztérium belső út(?!)bejárása, olyan tapasztalat, amiben biológiailag, egzisztencionálisan determinált embernek szellemi aspektust kell nyernie.  Ez letagadhatatlan aszimmetria…

Bruegel az emberi világot festette, nem valamiféle metafizikai eszményítést!! A metafizikai eszményítés eleve maga alá rendeli az embert. Gondoljunk az európai akt ábrázolásra, amikor tíz szép nő legszebb vonásaiból kreáltak egy olyan eszményt, ami soha nem jön szembe az utcán, és mivel beérhetetlen, túl van az érzékiségen…

Cégtábla tartó rudjára merőlegesen van egy vékony és sötét padlásablak kiszögelés. (Alja és teteje havas!)

Az ablak magasabb világokra néz álomban, ez az analógiás jelentése. Az ablak kilátást nyit az embei tekintetnek. A ház belül sötét, de  külsődleges látást, külsődleges megjelenítést,  ház elött zajló tevékenységek is alátámasztják.

Van itt még egy igen fontos részlet, részleten belül.  Padlásablak tető-kiszögelése mögött erdei út vezet ki a falúba.

Erdő (Dantétól is tudjuk) a tudattalan erdeje, ahol eltévedve meglelhetjük a meny és pokol kapuját.

Bruegel a vallási elhívást és tudattalant megtükrözi, a kettő nem egy, még akkor sem, ha e két dolognak lehetséges metafizikai egybefoglalása…

Bruegel festménye egy évszakokat ábrázoló sorozat része. Nem ismerjük  képek eredeti  címét, - mint az  tanulmányokból kiderült.  Álltalunk tárgyalt festményhez több megnevezést is társítanak: Január, Hazatérő vadászok, Téli táj.

A  „Vadászok a hóban” véleményem szerint talán a leginkább kifejező vállasztás, hiszen egyik részről evidencia, szinte hallani, ahogyan ropog a hó, másik részről pedig -analóg értelmezésben- „megfagyott érzések” remek daseinanalizis-es képzetfelvillanás.

Festőként soha nem hagyom figyelmen kívül, hogy festmény több mint fényképszerű leképezése a világ megjelenésének, szituációinak.  Művész munka közben befele figyel, igy  képben ösztönök, érzelmek, tapasztalatok is lecsapódnak. 

Akaratlanul is közvetítődik emberi értékrend, világkép.

Az emberi igazság nem feltétlenül logikus metafizikus redukció, deffinició, hanem annál több, élőbb.

 Festmény nem intellektuálisan győz meg, hanem abban a festő teljes lényével tanúskodik  valóság tapasztalatáról.

Ez Bruegel esetében fokozottan így van!

Bruegel alkotása szürrealista, mágikus. 

Minden elem minden elemmel összefügg, semmi nem véletlen és felesleges. Az elemek analógiás jelentése is nagyon fontos, -amennyiben valaki követte az eszmefuttatást, olvashatta az asszociatív kontextusba helyezés előmunkálatait.

Újra fontos elemet fogunk megbeszélni, a fogadót és a fogadó félig leszakadt cégérét.

Bruegel: Vadászok a hóban

Most már közelítünk  kép másik oldalához, az elejéhez, ahol mindenki más kezdte művészettörténeti gondolatmenetét.

Vadászok, pontosabban a három vadász lándzsákat cipelnek, amivel „medvét is el lehet ejteni”, de csak egyetlen árva róka a zsákmányuk. Éppen valami „apróvad vagy vadak nyomát követik” talán egy nyúlról van szó?!…

Kép leírása minden esetben innen indul.  Találgatás is, ami mindazonáltal érdekes.

Abban mindenki egyetért, el fogják kerülni a falut. Egyszerűen nem arra tartanak, és  libasorban haladó vadnyulak ( vagy vadnyúl) sem valószínű, hogy átvág(nak) a korcsolyapályán.-füzöm hozzá én, némi cinizmussal.

Az már érdekesebb felvetés, hogy  vadászok öltözetük szerint egyszerű emberek, akik nagyvadra nem mehettek,(medveölő lándzsa?!) őzet, szarvast csak az erdő tulajdonosa vadászhatott!!

Továbbá nyúl nyom ide vagy oda, olyasmit is olvastam, hogy zsákmány híján, ezek az emberek szégyenükben kerülik el a falut…

További okosság, hogy közeli fogadó ajtaja elött kukoricát sütnek. Egyszer televíziós sorozatban, antik görög harcosok kukoricaföld elött haladtak el… Meglehet akkoriban 1565-ben, már felfedezte Kolumbusz Amerikát, és ha valahol, hát a kereskedők Németalföldjén termeszthették is, ám akkor szerencsétlen disznók… ?!

Kifejtjük!

 Másik tanulmány odáig megy, hogy disznóvágás van, akkoriban a disznókat nem takarmányozták, hanem kicsapták az erdőbe, egyenek, amit találnak. Amikor jött a rossz idő, nem találtak már elég élelmet, a malacok visszatértek a faluba, és ekkor jött el dísznóvágások ideje…

Továbbá:

Az emberek azért vannak kint, -vagy lent a jégen korcsolyáznak, korongokat dobálnak,- mivel a házak belül szűkösek voltak,  ablakok kicsik,  kályhák pedig füstösek… Alaposan megfigyelve, a falusi templomtól balra kéménytűz van, legalább nyolcan futnak, hogy oltsák a tüzet…

Részlet

Mielőtt rátérünk saját verzióra, -amit egy ideje,- több bejegyzésen keresztül felvezettünk, még valami izgalmas történeti ötletet -tudást,- közreadok…

Félig leszakadt cégérű fogadót, ahol ég a tűz, és a befagyott kerekű malmot azért kerülik el vadászaink, mert ezeknek a helyeknek rossz hírük van!  Fogadókban mindenféle kétes üzletet bonyolítottak, jöttment idegenek tanyája volt, tolvajoké és rablóké. Viszont malom sem volt tisztességes intézmény. Köztudottan csaltak a liszt mérésénél, télen pedig -amikor nem volt munka, -bordélyt üzemeltettek…

Pár mondat erejéig szó esik  fogadó félig leszakadt cégtáblájáról.

Bizonyára téli szelek cibálták meg, várhatóan le is fog esni… Valamint kivehető, hogy a fogadót Szent Hubertuszhoz címezték. St.Hubertusz köztudottan  vadászok védőszentje…

Cégtábla ellenére, vadászok és a falka, ügyet sem vet semmire, csak  nyomokkal és elkerüléssel vannak görnyedten, kedvetlenül elfoglalva!!!

Tényleg ennyi Bruegel: Vadászok a hóban-című festményének olvasata?!