Rékai Zsolt: Búza tábla

50cm x 80 cm

A festés csak egy nekifutás és végeredmény, nos a végeredmény nem egyenletes színvonalú, néha jó ha túl van vörös vonalon, na jó, a piroson, -vörösnek rossz a felhangja. Ilyenkor a festmény megmarad, nem kell vissza bontani, és így megmarad, legalább a vakkeret, ami olyankor csakugyan a vakság kerete.

Az írás analóg, néha hiába futok neki többször, hiába könnyebb a javítás, felülírás.

Dani főiskolára járt, és akkoriban mesélte, kollégiumban elől hagyta a festményét, amikor előadásra ment. Előadás közben megérkezett két lány, átmeneti szobatársak, akik doktorandusz képzésre jártak. A festményét a fal felé fordították.

-Először nagyon megörültem, -mesélte Dani. -Mivel a festék átütött a vásznon, a hátsó nézet érdekes, absztrakt látványt nyújtott. Megdicsértem a lányokat, hogy észére vették a kettősséget, de fagyos hidegséggel közölték: „Annyira elviselhetetlen ez a festmény, hogy nem bírtunk ránézni, ezért inkább megfordítottuk.”

Ismertem Danit, nem ítéltem meg a munkáit, sőt belegondolva kissé irigylem is, hogy spontán és direkt- alakulatot ennyire egynek tudta kezelni.

Rékai Zsolt: Bi-cikli

Körkörös motívum. Úgy dolgozódik bele, hogy utóbb láthatatlan, visszakövethetetlen, de én tudom, benne van. 

Benne van technikailag, sajátkezűleg.  Ez csupán annyiban érdekes, hogy festményenként visszatérő ringlispil.

Forgó dolog ez! 

Egyetlen középpont körül, kilengve, kinézve gyűrűkből, mozog a táj, moccanatlan mozgásba beszalagozóik.  Csíkok és gubancok egyszeri jelenlét, nos igen, a gubanc jelenlétre való rálátás vidékies absztrakciója.

Fordítsuk visszájára azt, ami fogva tart!(?) 

A forgás analógia, ahogyan horizontális síkban, állványon forgatom  festményt.

Kezdetben csak fő színfoltok. Másodjára tárgyias differenciák, és itt  részletgazdagság szerinti elbillentések. Megjelennek fő és kiegészítő dinamikák. Négyzet vagy téglalap lehatárolás megdől, egyik kézzel tartom, másikkal belevonalazok a tűecsettel.  Oldalvást  vizuális világ, ismerős de különös összefüggésekkel.  

Munka fantasztikus terrénumokon belül(?) zajlik, és különös módon önmagát teremti.

Szétszórom az egybe gyűjtő dinamikai jeleket. 

Ezek a dinamikai jelek jelzik a jelentésszerűséget, hozzák  átlag feletti részletgazdagságot. Forgás közben eldől, melyik van hátrább, mi marad színhomályos és mi élesedik előtérbe.

Legalább három átfordulás kell, mire  összhatásra kerül sor. Elkezdődik  tisztázás. Kell működnie  összhatásnak, annak kell intenzíven hatnia, nem pedig  elnagyolt csorbaságnak.

Egy kicsit úgy hat, hogy  középpontban bicikliző lány, pedál és láncmeghajtáson keresztül,  kerekek segítségével örvénylené össze  puszta létrejövést, adottan templomi környezetet…

Rékai Zsolt:Retró

Visszacsuklás! A képzet egészére ezt a kifejezést használnám, álltalános és egyedi vonatkozásban is. Ugyanakkor jelenség, ha túl közelről nézzük, dolgok komplexitása miatt soha nem egyértelmű.

Visszacsuklás, előre ugrás is lehet, vagy annak kezdeményeit hordozza. Jó esetben, efféle kijelentés szövegkörnyezetben értelmeződik, azonban köznapi beszédben az efféle egy mondatos kijelentés redukál, egybeboronáló, homogenizáló önkény.

Köznapi kommunikációban elégséges.

Nem elégséges, ha eredeti dolgokat szeretnénk látni, fenomént bányászunk, és dolog feltárása érdekében minden hozzátapadt külső szempontot félretolunk. Ami megjelenik, azt  filozófiai eljárás szerint egybevetjük a köznapi vélekedéssel, és olykor kiderül, mennyit változott a valóság.

Túl van komplikálva?!

Amikor megszáll az érzés, hogy mást és máshogyan kellene festeni, akkor lehetőségeim szerint érzékelem a valóság változását, amihez mágikus nyelvet kell találni.

Amennyiben  „visszacsuklást” aktualizálni szeretném, köznapi, társadalmi vonatkozásban értelmezni, kevés megtakarított pénzemet kiszedtem a két százalékos állami papirokból. Azért szedtem ki, mert nem akarok úgy járni, mint a „magánnyugdíj „esetében. Azt gondolom, infláció -ahogyan megidézi az államháztartási csőd” lehetőségét, tényleg felülír gondolkodásban valamit.

Gyerek koromban családi legenda volt, hogy nagyapa  „infláció alatt, elbukta  eladott Batonyai ház árát, nagymama meg borzasztóan lesoványodott.

Pár év múlva, ez a kifejezés nem lesz alkalmas történeti időszak jelölésére, vagy amennyiben igen, felül fogja írni a korábbi, nem tapasztalati emlékeket.

Fogunk még látni állami és magán Houdini trükköket….

Álomban a bicikli -úgy mint pl a török,- szójáték értelmezést, analógiát kinál kulcsként. A kettő az egyben ciklus nem feltétlenül heterogén, és a pedál, a kerékmozgás időben és térben új horizontokat, síkokat örvénylik össze. Nyitva marad a kép kérdés, mi mihez képest vízió?! Az bizonyos, hogy a szabadulás tereinek megnyitása mágikus cselekmény...

Vászon bökés! Tulajdonképpen pontatlan, mert inkább rántó érzés onnan ahonnan elvileg lehetetlen, de nem az, ezek szerint nem, pontosabban régen ezt „képbe lépésnek” neveztem.

Tér-puzzle, nem organikus, nem mértantalan, azt hihetném ez az „Üres királyság”, korona-csonkolt … Jön a fel-böff-nyúl.

Derengés festés, nem éppen fehértelenül. Mintha magasságokban -akár rádión  hangot,-lecsavarnának a fényt… Nem megy ez, a meglepőre játszás?!

Hold, fekete zsírpapír mögött, nem tudom pontosan, hogyan lehet fényszennyezettséget ábrázolni.

Régen azt képzelték, az ég sátor, és aki át tud bújni csillagponyva és föld találkozásánál, az megpillantja a mozgató szerkezetet.

Vannak ezek a jópofizó bulis dumák.

Billencs - kocsival hozatok rakatnyi cigány-zenekart és leboríttatom őket az udvarra…

Volt barátnőm anyjának azzal a baromsággal próbált imponálni nyugdíjas agrónómus, hogy  tsz ebédlőjébe, pártgyűlés alatt, lóval jelent meg, és  párttitkár elött átugratott  piros posztos asztalon…

Önmagamra szintén gyanakszom, amikor tetszelgést festek.

Rékai Zs. Erdőmély 2   (mixed média, olaj-vászon)

Eladta  galéria az Erdőmély című festményemet. Talán ez volt az egyik inspiratív ok, hogy előszedjek képtervet, ami egy önmagában érdektelen fotó bontása. A kiindulási alap olyan fénykép volt, amire azt szokták mondani: Szép. Ha ilyen képet kiállításon látok, a következő kép után már el is felejtem.

Ezen a bolygom még mindig rengeteg gyönyörű hely van, viszont neten, újságban, reprón látva nem igazán érdekes, a sok mindig devalvál, hiányzik a személyes élmény.

A konstruált digitális jelekkel való bontás akkor látszik, amikor valaki közel megy a festményhez. Közelről nem a főcsomók, kavicsok látszanak, de nem is a festéstechnikai foltok, redukciók, hanem a digitális-mesterséges újrateremtés valamiféle alapsejtje, ami esetünkben nem pixel.

Igy a természet leképezésébe beleloptuk a leképezés kódját is, hogy ez egy speciális szimulákrum, ami látszólag és elvontsága szerint a valóság is másolat köztese, de szigorúan véve a másolat absztrakt másolatának köztese. Mondhatnánk a szimulákrum ösvényének kezdeti döccenése, direkt, de nem ráutalóan direkt jelzés, hogy belső képről, elvonatkoztatásról és képzetről van szó.

Amikor festettem a képet, tulajdonképpen jártam a tócsánál, zuhatagnál, hegyoldalban. Ez a festett tájba való belépés, a tudattalanba való belépés, a belső viszonylatok közé, amelynek állapotai magyarázzák a felszíni vállasztást.

A köznapi és személyes jelentés egy dolog két oldala. Régen rétegeltérést, szakadást, részlegességet éltem meg, és annak képzetét bontogattam. Ma az egységesülő tudat differenciáit festegetem….

Életem első könyvcímlap-terve. A Könyv Bartalovics Zoltán költő barátom verseskötete lesz.

Cserébe azt kértem, nyissa meg a kora őszi kiállításomat.

Rékai Zsolt: "Várakozás" 60cm x 80cm 

mixed média-olaj vászon

Talán a „múzeum” olyan képzet, ami hátteret képez a konkrét kép-képzeteknek, belső mibenlétét tekintve van is, meg nincs is. Lazábban kell kezelni, mint magukat a festményeket, hiszen azok folyton változnak, dekonstruktív vándorlásaik során újabb képeket hívnak elő, amelyek visszakeverednek, vagy éppen, hogy nem, felülírnak, pillanatnyilag meglévő dominanciákat .

Ezt a belső gomolygást az írás, és éppen a dekonstrukció-ár is szűri. Amennyiben nagyon megőröltettem magamat, talán néhány változatlan alapelemet is ki tudnák szűrni, és ez lenne a konzervatív jelleg?!

Ezek a felosztások úgy viszonylagosak, hogy  megengedő jelleg az valójában  szabadon engedő. Szűkítő értelemben ez minden kutatás alapja, ám itt nincsen „progresszív” jelleg, a szó negatív értelmiben nem is lehetséges, így utóbb az avantgárd-ot lehetne túl tolt biciklinek nézni.

Bármilyen festészetet megközelítő kategória, látásmód és csupán nézet.

Kezd jó idő lenni. Egyre több folyadékot iszom, és a műanyag palackok tetejét félrerakom, felhasználom festésnél.

Festés közben ezekbe kevés festőszer kerül. Így elkerülhető, hogy több szín felhordásánál, az oldószer piszkolódjon. Nem egy nagy találmány! A napi gyakorlat kiadta.  Meg sem lepődtem, hogy egy antik festményen ábrázolt festő állványán kis kagylóhéjjak sorakoztak.

„Várakozás”! Talán ez lesz a címe annak amin dolgozom.

Metróállomás az az tudatalatti. Várakozás a szerelvényre, az az jön valami, amire, ha felszállok, elvisz valahova, de a folyamat általam nem lesz leállítható. Peronon férfiak ülnek, kissé balra töllük fiatal lány áll. A fiatal lány ruhája zöldes, tehát a belső természetben új potenciál jelent meg, ameddig az érett, ücsörgő férfiakra későbbi tevőlegesség vár.

Álom-fordítás szürrealizmusban, szürrealistánál abszolút elsődleges. Elsődleges a témavállasztás spontán késztetésében.

Bármennyire elsődleges, a kibontásra váró képzet a köznapi élményt hívja meg. Valahogy mindent érzünk a maga differenciálatlan jelenlét differenciákon keresztül, de a megértéshez erőfeszítés, kulcsok szerinti megkülönböztetés kell.

Kell?!

Kinek igen, másnak nem!

Így vagy úgy a festmény arra fele hat, ahonnan jött….

 Rékai Zsolt: Múzeum

80cm x 70cm

Volt vegyes korszakom, amikor nem tudtam eldönteni, irodalmár szeretnék lenni vagy festő. Aztán festés mellett döntöttem, mivel irodalmi tartalom szempontjából elégedettlen voltam magammal.

Festettem. Tartalmi hiányt világnézeti változtatásokkal szerettem volna pótolni. Kezdetét vette  filozófiai szakasz, ami évekig tartott és Heideggernél fejeződött be.

 A festés már erőteljesen rögzült, meg is óvott, hogy kizárólagosan lételméleti kategóriákba fagyva magyarázzam a világot.

Szétszedhető mindez korszakokra?!

Alighanem  kérdés feltevése semhelyes!

Szakaszok mindig egybe játszottak. Valamiféle kiegyenlítés dominált a háttérben.

Azt hiszem, normál esetben fejlődés szervesen lezajlik, nincsen tépelődés.

Másik részről elmaradnak nyelvileg feltett, azonban nyelvileg csak redukált módon megválaszolható kérdések.

Ilyenkor az agy jobb féltekés válaszokat ad, amiket képileg, érzelmi energetikák mentén lehet kibontani…

Talán jobb egybejátszásról, és nem nem szakaszolásról elmélkedni.

Amikor „Múzeum” kép ötlete felmerült, semmire nem gondoltam. Nem gondoltam, hogy mindez kiállítás élmények kapcsolása, értékelése, feldolgozása.

Amikor festeni kezdtem, technikai kihívás elsődleges lett, bizonyos szinteken ki is oltotta  téma gondolni-valóságát. Más szinten azonban akaratlanul is beindult  gyűjtés és kiterjedés.

Felülről rápillantva, maga a festmény-terv, mintha nem az asszociációs láncokból jött volna, hanem azonnali késztetésekből.

És ez is -csupán,- egy nézet…

Nem egyszerűen „múzeumról” van szó, hanem  megmutatás és meglátás aspektusairól.

A festmény mindig  befogadók egy rétegét szólítja meg, de  befogadók esetlenként többet látnak  festőből, mint megfordítva. A befogadók festés közben ködszerűek, általánosságban gomolygóak.

Bal oldalon magyarázó nő, és  átellenben hallgató férfi -animus és anima- szerepcsere.   

A falon lévő képek -képek a képben,- párhuzamok, konkrétabbak mint a befogadók. Téma antik ábrázolás: háború és szerelem.

A jelenlét viszonylat marad, érintőleges, múzeum konkrétságában, képek jelentésességében szétcsúszó.

Mindezt a női oldal mutatja fel, én meg csak állók a képben, (vagy éppen leültem!) és próbálom megérteni….