R Zs: bemozdulásos kép

Maradjunk Keserű Ilona Möbius szalagánál… Olyan ez a kérés mondat, mint, ha kijelentés lenne…Maradjunk a létnél!! De vajon van e úgy, hogy valahogyan nem a létnél vagyunk?!

Játszunk tovább!

Ahogyan a léttől távolodunk, azonnal megkezdődik a kanyargós viszonylatok szerveződése… De vajon távolodhatunk a léttől?!  Filozófiai gondolat… A létet csak közelíteni lehet különböző utakon, mélységben, összefüggésekben…

Itt értük be a nyitó mondatot… Úgy lépünk be, vettetünk a posztmodern káprázatba, mintha valaki, egy univerzalitás lény, akibe összegzőik az egyedi és álltalános(?!) oda belehelyezne, bevinne egy tükörterembe, és oda behozna még egy tükörtermet, na az lenne az értelmet meghaladó kaleidoszkóp, de nem úgy ahogy gyermek belenéz a csőbe, hanem úgy ahogyan behúzzuk óda magunkat.

Már van pár évtizede, -mintha tegnap, átlátni másik szálra, - hogy olvastam könyvet, (akkor még olvastam papír alapút is,) hogyan mászott elő a posztmodern szemlélet a modern metafizikájának romjai alól…

A szerző miközben remekül szemléltette, hogyan előzte meg a művészet a társadalomhoz kapcsolódó filozófiai világképet, bejárt heteken át a Természetrajzi Múzeum fotói és diorámái közé. Akkoriban az antropológusok fényképezőgéppel és azzal a modernista szemlélettel, hogy az indiánok ki fognak halni, kijártak terepre. Különös módon, az indiánok nem haltak ki, de az akkori fotókon, úgy lézengtek a saját mosolytalan kőkorszak végükben, mintha nem akarnának túlélni, a pusztulás vetülne rájuk, úgy, hogy néhány használati tárgy, kitömött állat kíséretében gyorsan bekerültek az üvegvitrinekbe.

Ez a múzeumba járó útvesztős gondolkodás, akkoriban nagyon tetszett, és nem sokkal később, rátaláltam internetes, művészeti megfelelőjére, a „Beinart” szürrealista kollektíva honlapjára.

Rékai Zsolt:A Kelemen lány 

60cm x 90 cm

 olaj, vászon

Holnap indul Lilla kiállítása a Szivárvány házban Pécsett. Lilla készít grafikákat, festményeket, maszkokat, illusztrált számos könyvet, tulajdonképpen ez utóbbi az alap szakmája, illusztrátor szakon végzett a "képzőn". A művészete közvetlen, kedves és öntörvényű.

Ezekkel a képekkel (is) szerepeltem ezen a kiállításon. (2021.10.28) Havas Galéria rendezésében.

A galéria tulajdonosa.

A kép felső harmadában kövekből rakott fal látható. Néhány terméskő, és alatta egy lány, de csak az arca látszik. A fal elvileg lezárja a hátsó képsíkot, és a felületén vörös, megkövült fröccsenés, a lány hajának stilizációja is lehet. Ebből az absztrakt, organikus dinamikából bontakozik ki a lány arca, ami nem beolvad, hanem éppen kiválik a falból.

A falból kiválik, de nem válik ki a bezártságból. Ez annyit tesz, köztes térben tartózkodik. Elvileg a képsík hagyott neki némi helyet, de csak a szemlélő nyithat neki tért, már amennyiben képes kiemelni, befogadni…

A „gubanc” belsejébe vagyunk?!

Igen, hiszen a kép mélyebb értelme, hogy van valami fal, zárlat bennem, ami fogva tart egy  animát (női potenciált) ami még fiatal, naiv, tiszta, érettlen, felnövekedésre vár… Bizonyos értelemben ez a történet fordítottja a Kőműves Kelemen balladájának, mert a fal semmissé tétele szabadítja ki a lányt, sőt az is lehet, ezt a tendenciát a fal szülte meg, a lányt a fal szülte meg, mint önmaga felszámolásának lehetőségét.

Hogy mi a fal eredete?! Talán nem is egyféle zárlatról van szó.

a Manarolába vivő, aláereszkedő hegyi utón is lehet látni töltéseket, támfalakat.

Egy idős pap mesélte, hogy ortodox templom ikonjai elött térdelt egy orosz. Minden nap ugyanott látta, mintha el sem ment volna… Isten biztos nem ezt akarta, mert az egy tévedés, ha valaki így vár rá, és közben nem tesz semmit.

Különben is a fal csak ketté osztja a teret, ellenkező irányban szabad a mozgás…

Viszont van bennünk valami, ami  szituációt önmagában tekinti kihívásnak, és ha csak nem tudunk átmenni a falon, az körénk csavarodik, az ego várbörtönévé változhat…

Rékai Zsolt: Páter Mars (olaj festmény)  (régebbi munkám-Havas Galéria)

Új régi képhez fogok. Régi annyiban, hogy már hónapokkal ezelőtt megterveztem, és sok más tervvel együtt várt.  Arra várt, lesz e jobb, ami miatt érdemes kiejteni, vagy elég jó, hogy egyszer létrehozás mellet döntsek..

A megfestésről nem mindig én döntök, hogy mikor mi kerül sorra, hanem néha a Galéria. A galériás bekér tíz képtervet és kiválasztja a három szerinte legjobbat. 

Galériás szempontja az eladhatóság, és ez számomra sem közömbös… Nem közömbös, de lehetnek  (és gyakran vannak) más festési motivációim is…

A képtervezés annyiban hasonlít a festmény létrehozásához, hogy spontán és meditatív. Hogy miféle motívum és hogyan hat rám, azt akkor nem tudom. A keletkezést annyiban felügyelem, hogy a végeredménynek felszínen, hétköznapi oldalról is elfogadhatónak kell lenni. (stilizáció)

A kérdés akkor annyi, hogy  végeredmény hatásos e, intenzív e, érdekes e?!

A megfestés időpontja, az aktivációé.

Ez  Galéria választása esetén véletlennek tűnhet, de nem hiszek  véletlenben, annál inkább a tudattalan(szupertudatos) hatalmában. 

Azt, hogy mit inkarnálok festménnyé, abba csak festés közben kérdezek bele. Nem is tudom, hogy a tényleges kép, vagy a kiváltott képzet kibontása nyilatkozik meg?! Kibontásnál, dekonstrukciónál gyakorta, nincs is jelen a tényleges kép.

A képzet tartalmaz előzetes információt, ami az asszociatív láncok segítségével értelmileg is feltárja -valamilyen szinten,- a mély okokat, és az is kiderül, hogy  kép elemei, miféle lehetséges kapcsolati rendszerrel, kommunikációval bírnak egymás irányában…

Valamennyire ki lehet deríteni, miféle konkrét képi üzenetek  vannak bevonalazva, de azt is, hogy mi mennyire esetleges, mi  lezárt és nyitott bejárhatóság…

Vegyük úgy, hogy képnek is van léte és jelenléte, sorsgubanca… Erről a szalag-mintázatról érdemes lenne Keserű Ilonát megkérdezni….?!

Rékai Zs: Manarola   80cm x 90  

Még mindig Parti Nagy könyvét olvasom. Úgy ír ahogyan festek, vagy festenem kellene.  Bármit le mer írni, ami eszébe jut, de többnyire eredeti dolgok jutnak eszébe, én pedig eléggé lassan olvasok, viszont gyorsan festek, de még mindig nem eléggé gyorsan. Egyszerre nem olvasok sokat, pár oldal kinagyítva a telefon előlapján.

Azt képzelem, festmény elkülöníthető elemekre bontható, és ezek mint a kínai írásjelek, saját jelentéssel is bírnak, de a többi egységgel kapcsolatot teremtve, útvonalakat képeznek, kommunikációs mintákat alakítanak ki. Kínai, de nekem nem kínai…

Látom  belső szociometriákat, mindig van domináns szint, és ezt időnként átcserélve, más és más -de egymástól nem független,-olvasatokhoz juthatok.

Egy olvasatnak sok olvasata van, de ez nem relativizmus, hanem viszonylat kérdése.

Egy kiállított festmény, működését tekintve nem lezárt a képkerettel. A képkereten túlra elérnek a jelentések, mint valami élő szálak lebegnek, meduza módjára arra várnak, jöjjön valaki, akit azután egy időre berántanak saját világukba, tereikbe.

Most mondhatnád, az ember önazonos, önazonos dolgokat lát, nem pedig szerkezeteket, ennyi csupán az átfordulás, a hullámzó lineáris fonalak lehetnek akár gubancok, és az élet hiába áll össze festői perspektívákból, Manaróla  csupán egy áttetsző, zselés fénytörés, és akár kívül vagy, akár belül, vagy te csalánozol, vagy téged csalánoznak…

Ahogyan ezt írom, úszólány azt nyilatkozza a rádióba, nem szabad a tengerbe vizelni, mert az úgy vonzza a cápákat, akár a vér…

Eszembe jut a Manarólába vezető szerpentin. Ha ezt a kanyargást szinesebbre veszem és megszinezem, kissé nyomás alá helyezem, az Manarola.

Megfordítva, ha minta felöl nézem, és kibontom a luxus-falut, abból kihullik a nő, akár Kleopátra a szőnyegből, és tovább feszítve, ismét megjelenik a lejtmenet út, ami most visszafelé kapaszkodik, oldalt támfalakkal, szárazon rakott kövekkel.

Ez a fal, -ha falnak veszem,- képkeret, ami megnyílhat vagy körénk tekeredhet.

De ez másik festmény….

"A Hazai Attila Alapítvány a Margó Irodalmi Fesztiválon, 2021. október 16-án jelentette be, hogy a szakmai zsűri döntése szerint ebben az évben Zilahi Anna veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat. A díjátadás október 20-án lesz a Nyitott Műhelyben."-olvasom a Litera-ban.

Anna az unokahúgom lánya, tehát másodunokahúgom. Emlékszem, amikor Pécsre költöztek Orosházáról, és talán első gimnazista lehetett. Azonnal figyelni kezdtem a dolgaira, hiszen remek blogot írt, és ha nem is az irodalmi, de az íráskényszer génjét magam is hordozom. Sokáig el sem tudtam dönteni, írni szeretnék e jobban, vagy pedig festeni. A festés - gondolom, - apai ágról ért, és minket, Annát és engem  a jelenlétben, tetszik, nem tetszik „szondilipottal” táncoltatnak az őseink.

Anna rendszeresen elküldte a novelláit, és ezek a novellák kétszeresen, sőt többszörösen személyesnek hatottak. 

„Zilahi Anna 1990-ben született Pécsett. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok alapszakán (2011), és nemzetközi gazdálkodás mesterszakán (2015) végezte, ez idő alatt egy évet Párizsban töltött Erasmus-ösztöndíjjal. 2015-től a Bécsi Iparművészeti Egyetem transzmédia-művészeti szakon tanult, ahol 2021-ben diplomázott.

A bálna nem motívum című verseskötete a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg 2017-ben.”

Litera

A bálna nem motívum kötet verseit csak lassan dolgoztam fel, naponta egyet olvastam, és leírtam mit vált ki belőlem. Ez így nem pontos megfogalmazás. Kibontottam az élményt, amit kiváltott belőlem… És még ez sem a helyes felidézése azoknak a heteknek. Amennyiben azt írnám, hogy dekonstruáltam azokat a szakaszolt gondolatmeneteket,  három sor után, újólag ért meglepetést, közelebb járnék az igazsághoz, de gyorsan hozzá is füzöm, a dekonstrukció számomra nem valamiféle ízekre szedése a műveknek, -Derrida szerint sem az,- hanem a mű általi elsodortatva levés, amit a teljes lényemmel úgy élek meg, ahogyan vezetve hagyom magamat, nem pedig belehurcolom a magam metafizikai tárgyait, más perspektívái közé.

Mindez meg is fordítható, ám amikor nagyon közel megyünk a vizsgálat dolgokhoz, megjelennek a paradoxonok és késztetést érzek képi zavarokra….  A képek kiforgatására, összezavarására.

És ez még mindig a „metafizikai rémület” hatása, hogy miután beléptem más világaiba, azoknak színei belefolynak az enyémbe.

Tegyük fel, most megkérdezed: mi történne, ha szöveg vagy vizuális dekonstrukció helyett hagyományos irodalmi vagy esztétikai elemzésekkel élnék?!  

Ha így tennék,  belső világom tele lenne éles szeglettel, vörös ládákkal, - ezt a hasonlatot Győrfi András festő szürrealitás "nem-motívumai" közül szedtem (dekonstruáltam?!).

A mai képi alkotásom. Kép vagy képterv.... Túl sokat nem  kellett filózni, hogy mi is legyen a címe:)

 A hagyományos stílusú festményeimhez képest  leágazással kisérletezek.  Ezek egyenlőre nem is festmények, hanem manipulált festménytervek vagy fényképek. Ismert a technika, amikor valaki hosszú expozicióval bemozdítja a fényképezőgépét, vagy mozgó tárgy után húzza. Néha az eredmény igen látványos, máskor pedig egyenesen rontás számba megy.

Természetesen (egy) átlagosnál fejlettebb  megoldással , viszonylagosan jó eredménnyel lehet művészi hatásokat elérni.

Ezek a képek még csupán "bemozdulásos" produkciók, de a cél, hogy megfelelő festési technikával, vászonra lehessen vinni.

Rékai Zsolt festmény terve