Rékai Zs. : Piros cipő (Hues)

Vannak életkulcsok, kulcs történetek, tudati csomópontok, bizonyos értelemben gyűjtők, amelyek meghatározóak, mintán belüli minták. Olyankor kerülnek elő, amikor valamihez értelmet keresünk, valamihez tervet illesztünk. Nem nevezem személyes bölcsességnek, mert ezt a szót gyakran rossz megközelítésben használjuk, és nem is érzem magamat bölcsnek…

Ilyen tudati gyűjtő Heidegger létfilozófiája, másik megközelítésben sok olyan aspektust kínál, ami ma bizonyosan át meg átszővi a világszemléletemet.

Heidegger a megismerés körkörös mivoltáról beszél, arról, amit kissé személyesebb módon magam is ki szeretnék fejteni.

Arról van szó, hogy a megismerés spirális, önmagát mindig magasabb fokon ismétlő folyamat, nem egészen pontos képi hasonlattal csigalépcső. A "gyűjtők" mindig az adott szögben, fordulópontban jelenhetnek meg.

 Szemléltetésül vegyünk  kölcsönvett példát, -amit ugyan nem  filozófiából szedtem,- és annyira fontossá vált, hogy meg is festettem.  

(web)

Festmény címe „Piros cipő” (volt), ami annyira felizgatta Gy. festőművész kollegámat, hogy reflektált. Írt érintőleges facebook bejegyzést. A bejegyzés saját szeretett kék cipőjéről szólt, ami bizony elhasználódott, megkopott és így végül kuka tetején kötött ki. Csak azért kuka tetején, mivel így (talán) egy hajléktalant boldoggá tehet…

Visszakanyrodva, leirom az alapgondolatot.

Arról van szó, hogy évek telhetnek el, és nem látunk piros cipőt. Valójában látunk, de mivel érdektelen, nem illesztjük semmihez, nem kerül tudati középbe, láthatatlan marad.

Az emberi agy így működik! Látom de nem látok…

Egyszer csak fontossá változik "piros cipő". Talún van  barátnőmnek  olyan ruhája, amihez csak ez a színű cipő passzol.

 Ettől a perctől kezdve beindul a sorozat!

 Látom az utcán más lányok lábán, feltűnik kirakatokban és internet hirdetésekben… 

Működni kezd a gyűjtő!!

 Következő körben már nem csak látom, hanem különbségeket is felismerek. Szelektálok, mi jöhet szóba és mi nem…

Ez a „piros cipő” effektus…

Hogy egyáltalán felemlegettem, annak az az oka, hogy szürrealista festőként történt valami és egyszer csak absztrakt képeket kezdtem festeni.

Az absztrakt festészet azelött nem érdekelt, így megjelenése újabb forduló festészeten belül a „csigalépcsőn”. 

Amikor Tánya Vasziljeva festőnő elmondta, hogy tájképekkel kezdte, de egy idő után a szabadságot, a „repülés” érzését  absztrakt képek hozták,. Amikor erről beszélt, akkor még nem figyeltem eléggé a szakaszolásra.

Azóta Náray Tamás talán a negyedik, -és eléggé neves művész,- aki elmondta, hogy  figuratív művészet alapozza meg az absztrakt művészetet. 

Absztrakt művekhez elfejlődik valaki és nem belecsöppen…

Rékai Zs: Hódítás II.

Rékai Zsolt: Hódítás  60 cm x 90 cm

Nem tudom megítélni! Azt nem tudom eldönteni,  mindennapi festészeti gyakorlatban mennyire hasznos, ha valakinek van (volt,) saját mestere.

 Nekem nem volt, ám amikor legitimációs kérdést csinálnak  dologból, Soltra Elemérre hivatkozom. Elemér valamikor tanított a főiskolán, és amikor megismertem, már nyugdíjas volt. Néha találkoztam vele, és olyankor felvethettem aktuális szakmai kérdéseimet.

 Azt gondolom, már kérdéseim mibenléte elárulta neki, hogy hol is tartok.

 Egyik alkalommal elmeséltem, hogy rengeteget dolgoztam egy festményen, ám nem akar összeállni, színek is egyre elgyötröttebbek. Mit lehet ilyenkor csinálni?!

Buta kérdés volt!

Nem csupán azért, mert ma már pontosan tudom, mi a válasz, hanem azért is, mivel a számomra nyilvánvaló képzet, másnak szóban semmit nem differenciál. Meglehet nem is kell jobban kifejteni azt, amikor egy munka véglegesen elrontott stádiumba ér. Amennyiben nem is véglegesen elrontott,  javítás gyakran idő és energia igényesebb, mint  elöről való újrakezdés.

Elemér  tanulságos vállaszt adott.

-Nekem a mesterem azt mondta, amikor nem boldogulok a munkával, legjobb föld zölddel átkenni…

Alig vártam, hogy haza érjek! Lelki szemeim elött megjelent  zöld monokróm festmény.

Neki fogtam, hogy felhordok  átlátszó réteget, mivel nem tudtam, hogy a föld zöld fedő szín. Miután sikeresen kitakartam tenyérnyi helyet, értettem meg, mire is utalt Elemér. A föld zöld valóban segít a borzalmas munkákon, ha nem is úgy, ahogyan azt elképzeltem.

A Soltra Elemér laza jelenlétéhez kötött korszak is személyes festészeti korszak volt, még akkor is, ha nagyon kezdeti…

Még egy történetet szeretnék elmesélni Soltra Elemérrel kapcsolatban.

Amikor Lilla elvégezte művészeti középfokú iskolát, felmerült a merre tovább?!

Mivel lányommal kapcsolatban (nyilván) elfogult vagyok, eszembe jutott, hogy ismerek valakit, aki tanácsot adhat. Megbeszéltem találkozási időpontot, Lilla munkáinak megmutatására.

Elemér azzal fogadott, nem tud segíteni  főiskolai felvételiben. Nem tud segíteni, mivel túl sok idő eltelt az aktív kora óta, és mai tanárok közül alig ismer párat és senkivel nincsen közelebbi viszonyban.

Mondtam, nem erről van szó. Elég, ha megnézi rajzokat, akvarelleket és véleményt mond róluk. Érdemes e ezzel a szinttel bárhova is jelentkezni?!

Rékai Lilla grafikája

Az öregúr bólintott. Rendben van, de nem fog véleményt sem mondani. Figyeljük meg, amit öt másodpercen belül tovább lapoz, az érdektelen. Az arányból levonhatjuk kérdésünkre adható választ…

Felemelte az első lapot. Kissé oldalt hajtott fejjel nézte, azután már érdeklődve vette kézbe a következőt. A fura hümmögést félmosoly váltotta fel. Nem volt egyetlen öt másodperc sem!

Tényleg nem mondott semmit!

 Búcsúzásnál  nyolcvanéves mester, kezet csókolt a tizennyolc éves lánynak….

Abban az esetben, ha festő vagy, vannak korszakaid. A nagy korszakváltások megmutatkoznak  festményekben, és ilyen viszonylag ritkán következik be. 

Kis korszakaim gyakorta vannak és ezeket inkább szakaszoknak nevezném. Tegyük fel adódik ötlet, tapasztalat a változtatásra, amit ki szeretnék próbálni. Az eredmények biztatóak, és ameddig nem merül ki az indító elképzelés, előáll (az új) festménysorozat. Nyugtalanságra az ad okot, hogy tematika rutinszerű lesz, megjelennek  nyilvánvaló ismétlődések, úgy is mondhatnánk, feltűnnek  komfortzóna határai.

A mostani változtatás spontánul megjelenő kulcsgondolata, - az is lehetne(!)- nem mindegy milyen kortársakra: galériákra és festőkre figyelek. Akaratlanul (is) régebbiekhez képest, mások lesznek a preferenciák.

Mátyás Melinda -Angliában élő festőnő, - jó példa erre. A festményeit érdeklődve figyelem egy idő óta, facebookon barátnak van bejelölve, de csak minap kezdtünk el beszélgetni.  Beszélgetés kérdés nyomán indult el, amit Melinda  facebookon tett fel.

(Mátyás Melinda festménye)

"A Selyemút szuvenír a múltam egy darabja. A ma használt technikáktól eltérő technikákkal készítettem. Akkoriban gyakran festettem aktokat, de mostanában kissé eltávolodtam ettől a témától. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a változás a kulturális változásoknak köszönhető-e, vagy csak az én személyes művészi fejlődésemnek köszönhető."

Kíváncsi vagyok a véleményedre ezzel kapcsolatban. Festőtársak, észrevettek-e hasonló változásokat saját hajlamaikban? Vagy más a tapasztalatod?"

 A kérdésre adandó válasz, részben  saját kérdésemre adható válasz.

Alább mutatok egy festményt  művésznő mostani korszakából.Az alapmegközelítés benne van, csak sokkal oldottabb, szabadabb, kevésbé tematikus.

Mátyás Melinda: Reggeli örökké

Mátyás Melinda: Már jártam itt

Az új év, új korszak felfogással nincsen bajom. Lehetne, de nincsen! Azért nincsen, mivel -bár a minta gyenge és álltalános, - gyakorta próbálok perspektívát váltani, és a festészeti perspektívákba valamilyen kapcsolati, hasonlósági alapon bele kell hordani az eltérő szempontokat. 

Ez a metódus kreativitás irányába szeretne hatni, és mivel  kis sorozatok valami módon  nagy sorozatok részei, megtermik a saját gyümölcseiket, és az ízek csak ritkán olyan mákonyosak, hogy ne szeretnénk valami mást... 

A MEAM múzeum 2023-as kiállítása az elmúlt évben került megrendezésre, és a napokban ér véget Barcelonában. A kiállítás „Figurativitás" címe konkrét formákra utal, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a festmények nem hordoznak bonyolult és elvont jelentéseket.

Az absztrakt mellékágként mindig is kisértett, de késztetések eredményei sokáig nem érték el azt a szintet, hogy megfeleljenek képzetes inspirációk mágikus erejének. 

Soha nem a geometrikus rend metafizikája érdekelt, hanem az organikus fejlődés szabadsága.

Valaki úgy írta le az élőt, hogy rendelkeznie kell egy stabil és rendezett alappal, viszont igen nagy tere van   próbálkozásoknak, az útvállasztás szabadságának. 

Nem jó példa, de a történetiség is felfogható Mandelbrot halmaznak. Egy kultúra konzervatív szempontok alapján kezd el fejlődni, menetközben tanul és változik. 

A folyamat valahonnan valahova visz, miközben tudatosság aligha jelent mindenkor akaratszabadságot. 

A figurálisból absztraktba történő átmenet magyarázatait keresem, miközben talán nem is kell keresni.

Lilla átküldött egy videót Náray Tamás kolorista festőről, akiről nem tudtam túlságosan sokat.

Náray szintén figuratív vonalon indult és átfordult egy olyan absztraktba, ahol formáknál fontosabb az energetikai tér. Ezt az utolsó mondatot dekonstruálnom kell, áthúzni vagy feltételes módba rakni. 

A színeket formák hordozzák, ám valahogyan a szín és nem a formadinamika a fontosabb, és ez igy aszimmetriájában kezd egészként feltűnni.

Náray Tamás munkája (insta)

Ezt a képet több mint két éve festettem. "Gázlómadarak" címet viseli, és a "Selachimorpha Art Agency and Gallery",-aminek festőköréhez akkoriban tartozni véltem magamat, nem kérte be. Nem kérte be, vagy mert nem tetszett üzleti megfontolások alapján, vagy mert meg sem mutattam?!  

Amennyiben nem mutattam meg, annak az lehetett  oka, hogy nekem tetszett, és félre tettem jobb napokra.

Arra, hogy esetleg mégis megmutattam, arra egyetlen nyom utal, hogy a vászon hátlapjára alkoholos filccel írtam fel a kép adatait. Hogy ezt az eljárást kövessem, arra Himorpha a galéria tulajdonosa kért. Néhány festménynél az eljárás nem okozott gondot, másoknál azonban igen.

A gond az volt, ha a vászon alapozása és az arra felvitt festékréteg vékonynak bizonyult, azon a filc idővel, elöl is átütött.

A nyomokat utólag újabb lazúr rétegekkel el lehetett tüntetni, viszont a nem túl nagy számú esetnek tanulságai voltak, vannak!

Az első tanulság, hogy az új vásznakat festés elött további felületi kezeléssel látom el. Találtam egy szlovák művészellátót, ahonnan sűrűbb szövésű, keményebb felületű vásznakat lehet beszerezni.

Végül visszatértem a hátoldali szél papírlapú címkézéséhez, amit ragasztás elött laminálok.

További tanulság, nem pusztán a demonstrált esetből származik,- bár nyilván jelentett némi inspirációt. Sokkal inkább egy belső fejlődési, fejlesztési kényszerhez kapcsolható.

A festészetben való előrehaladás vizuális, és a vizuális hatások nagymértékben technikák és alapanyagok kérdése.

Az alapanyagok ára, ma ebben az országban nem igen teszik lehetővé az amatőr festést. Illetve a nagy bevásárló központokban beszerezhető festékek messze nem a legjobb minőségüek.

Ha el akarom kerülni, hogy munkáim pár év alatt ne fakuljanak, az további befektetéseket igényel.

 Az, hogy nem kizárólag  Pannoncolor létezik, azt mindig is tudtam, csak éppen nem figyeltem oda. Meglehet Nagy Boglárka kezdő festőknek ajánlotta a magyar gyártmányú tubusos festéket, más és magas pigmenttartalmú alapanyagokat használ. 

Nagy Boglárka példája, -hogy saját festményeit magasminőségű anyagokból hozza létre, - elgondolkodtatott.

Átdolgozás közben...

Egy szóval, vagy inkább egy mondattal; nem tudom milyen festőnek lenni.

 Azt sem tudom milyen érzés festeni, mert amikor mérhetetlen kíváncsisággal, ön megfigyelni akartam ( introspekció) , ami pszichológiai értelemben azt jelenti:  személy a belső gondolatait, vágyait és észleleteit tudatosan közvetíti magának.- akkor nem valami sokra jutottam. Az első percekben még tudtam mit csinálok, dolgozom egy képrészleten, arra koncentrálok, meg arra, hogy koncentrálok.

Ám ez tényleg olyan, mint a meditáció.

A koncentrálás kivon  környezetből mint egy mantra. Követem a mantrát, amire rá szűkült  tudatom, olyan képzet, mintha  belső térben úszkálna egy fénypamacs. Amikor fénypamacsot elengedem, a tudat tágulni kezd, elszabadul… Ez történik festésnél, részletre való koncentrálás valahogyan átfordul rutinba, és átfordulás közben elszabadulok. Mindenféle csapongás jön.  Nincsen linearitás, sodródás van, azután ismét a mantra. 

Mantra a részlet -ami leköt,- a részletek egymásutánisága….

Ezt álltalános értelemben vissza tudom idézni, de konkrétan nem! Nem, mert  első kiterjedésnél, amikor  rákoncentrálás megszűnik, vele együtt önmegfigyelés is.

Az egész olyan, -mint a meditációban, - időtlen térben  zajlik. Az egész mégsem egészen olyan, mint meditáció, mivel tudatállapot visszaváltása festés esetében, figyelmi képesség fáradása.

 Festőléthez, -amiről nem tudom milyen, - gondolom az is hozzá tartozik, hogy amikor témaválasztás zseniális, és  munka végig lendületes, akkor van endorfin termelés. 

De ez a boldogság dolog is kérdőjeles! 

Valaki, aki „festő”, azt nyilatkozta, ha egy-egy részlet jól sikerül, az emberfeletti boldogságot okoz, és szerinte ez az érzés, ami miatt művészek akár éhen is hallnak, koldusként sem adják fel…

Amikor meditálni tanultam, „lebegés” érzéséről azt mondta  szidha, hogy az  futóknál is jelentkezik, megjelenik rendkívüli teljesítményeknél.

Eszembe jut  Mátrix, hogy  futóbajnok csúcs-teljesítmény közben ébred fel, és eszembe jut Udvari Boglárka és Sárkány Balázs "Stable Flow" című közös kiállítása  Bak Galériában.

Szeretnék „Staubot egy Flow”-hoz…

Staub régóta megvan…

Nem tudom, néha az az érzésem -ha nem is mindenki, -mégis mindenki szürrealista, azok túlnyomó részben akik művészetre adják a fejüket. Nem kell profi művésznek lenni, elég hobbi szinten, elég próbálkozás szintjén, mondjuk irodalmi, vizuális exhibicionizmus szintjén befele figyelve és kifele projektálva.

 Sugárzás mezőjében létrejövő kép vagy szöveg, képszöveg, szövegkép    érzelmi mélykép és mélyszöveg ritkán tudatosul, ritkán fordítódik, viszont annál gyakrabban racionalizálóik.

A konstrukció annyira bonyolult, hogy mindenki kikeresheti a neki még értelmes egyszerűséget, valahogyan úgy, mint amikor egy koldus beköltözik a palotába, de mivel lehetőség érzése abszurd, nem fog hinni anyagszerűségnek, kémiai tudatmódosulást gyanít, azt képzeli, belezuhant a „nyuszi barlangjába” és várni fogja a „flow” végét, hogy a palota kiokádja, elérkezzen a negyedik ütem, véget érjen a szabadnap, szóljon az ébresztőóra és el kelljen menni dolgozni, vagy legalább műalkotás technikái részleteivel bíbelődni valamiféle stúdióban.

A valóság tünékeny, de jelenlétben nincsenek áttünései.  Ez jutott eszembe, amikor a vonat kétszer túlfutott, azután legalább annyiszor meg is állt a keleti pályaudvaron.  Nem mertem autóval menni, (Miskolc meg túl messze van-volt!) azelőtt kizárólag Szabadság hídig találtam el, amikor még a Vásárcsarnok mellett volt a virágpiac, ám ha letértem ismerős útvonalról, több be nem kalkulált várost érintve navigálhattam csak haza.

Ez az autós útkeresés máig kisért álmomban. Úgy kisért, hogy végig sem kell álmodnom, tudom hol vagyok, és útkereszteződésnél ösztönösen jobbra fordulva remélem, nem ejt foglyul az agglomeráció.

Van egy másik idevágó, fordított asszociációs emlékem. Rábukkantam  festőművész blogra, ami mindössze két bejegyzésből állt. Az elsőben felkereste éppen meghalt barátjának műtermét, aminek leírása kissé idegesített. Az állványon félbehagyott munka, egy utolsó remekmű ígérete. A félig behúzott függöny kifedett fénypászmájában porszem tánc, és az egész féljelenlét nagyon Sándorfi színezetű, csak nem kék a lazúr, hanem sárgás, aranybarna.

A következő bejegyzés videó poszt végtelenítve.  Autó belső teréből látjuk a felgyorsított mozgást, földszintes házak között kanyargunk, talán egy falú utcái, és ezek az utcák soha nem érnek véget….

Jól van! Keserű Ilona szalagcsík gubancai, a lét bejárt és önmagát keresztező, önmagába visszatérő útvonalai, életfa, gyökér és korona egybejátszása….

Vártam, sokáig visszatértem webhelyre, de nem volt folytatás….

Ülök a vászon elött, mert állva már régen nem festek. Az apró részletekhez közel kell hajolni. Tenyérnyi részeken órákat lehet dolgozni, két tornamutatvány egyszerre pedig nem megy.

Az amúgy takarékosan kinyomott festékcsíkocskák maradványaival átlépegetem a „tenyérnyi” határt, így mire megtörténik a továbblépés, már nem nulláról kezdek, folytatáson belül.

 Igy halad ez körbeérésig, és van legalább három ciklus. Az első a „kétségbeejtő bizonytalanság”, aminek hagyományosan  „kaotikus szakasz” megnevezést adom. Ebben a szakaszban csak elnagyolt formák és színek mutatkoznak. Kezdetekben ez volt kezdet és egyben bevégzés is. Örültem, ha legalább egy-két részlet elfogadható lett, és máig sem értem, miért nem adtam fel az egészet?!

Talán mert panellakásban nincsen padlás…!

Akkori barátnőm mesélte, hogy  nagyapja -egy ideig,-szintén festett. Megvet minden kelléket, állványt, vásznakat és festéket. Amikor jött az „érzés” irtózatos hévvel,  óvodás szintű pálcika angyalkákat festett és S-betű formájú hínárokkal tengeri virágokat…

Eltelt fél év és nem történt meg a csoda. Utolsó munka, démonira sikerült istennő.   Összecsomagolta a kellékeket, -mert azért maradt önkritika, - és felvitte a padlásra.

Ennyi volt! -mondta a barátnőm.

Nem volt annyi! Azért nem volt annyi, mert barátnőmet genetika, előbb hozzám, azután görög festőművészhez sodorta. Megtanult portrét rajzolni és szállodák előcsarnokaiban német családokat kezdett rajzolni.  Világjárvány idejéig meg is élt belőle…

Lévén szürrealista, tudom, hogy padlás álomban tudatosságot jelenti. Amikor azt álmodom, hogy padlás tele van fekete szénnel, akkor azt is tudom, hogy tudattalan energiák tudatosultak.

Összefoglalva: festeni annyi, mint feljárkálni a padlásra….

Rékai Zsolt:Kék asszony (Femme bleue )

60cm x 70cm

Vagy kék lány? Nyilván teljesen mindegy. Ennek a nőnek nem a kora számít, hanem a benne relyő potenciál....

Ez a kép két absztrakt festmény között jött létre, egyszerűen van bennem valami késztetés, hogy ne hagyjam el teljesen a figuratív festészetet.

Minden festmény a hosszútávú memória műve, úgy én vagyok, mintha nem én lennék... Miután inkarnálódott, magamra kell ismerni, és ez az önismereti gesztus egyben oda-vissza fordítás... Értelmiből képi-érzelmibe, azután ezt az eltérő inteligenciát meg kell világítani, vissza kell fordítani értelmibe...

Ez a visszafordítás többnyire nem kifejtett élményteli pillanat, mint érzés teljes, értelmi szempontból az asszociatív szálakat visszafejtve is csupán részleges....

A pszichologizáció műalkotások esetében elvileg tilalmas. Azért tilalmas, mivel bár a műben sokminden utal a szerzőre, az még sem a szerző, vagy nem úgy a szerző... Mert azért az merész kijelentés lenne, hogy "az vagy ami foglalkoztat!"

A másik csapda, hogy amit belelátok a festménybe, az lehet nagyon differenciált és jellemző, migis csak egy idő és szellemi szilánk, amiről az érzés hiteti el, hogy teljes...

Lehet, hogy jó kulcsaim vannak!

Lehet olyat is látok, amit más nem.... Lehet, de mire elmondanam, már minden megváltozott. Lehet, hogy amit mondani tudok, az részlegesen igaz, de jön egy utólagos sugalat, és az új szempont a részlegesen igazat úgy irja felül, hogy már korábbi nézőpont lehetetlen...

Az igaz, hogy lehetséges "stabil lebegés", de mintha azt mondanám, festés úgy igaz, hogy közben össze csúszik a nyelv elötti és nyelv utánni állapot.

                                              (Udvari Boglárka -insta)

Nincsen időrendiség. Figurális ábrázolásmódban az abszurd érdekelt, dokumentaristának mondott köznapiság felbontása,

ami nem formák tönkretétele, hanem fosszilis állapot felé való menetelés visszafordítása, visszájára fordítása, belsővé tétel.

Ez így meglehetősen közhelyszerű, mint amikor rakéta-kilövési kísérlet rosszul sikerül és hordozórakéta visszazuhan az állványzatra.

A festészet mágiája, – én esetemben bizonyosan

az, amit világgal kapcsolatban tapasztalok, és bennem formába

fordul, annak megértési kísérlete, kísérletek sorozata, amelyek úgy robbannak fel, zuhannak vissza, hogy roncsok az érzelmi és értelmi sík köztesében szóródnak széjjel. Ez a fragmentáció már absztrakt erőterét generálja. Lenyűgözően izgalmas mintázat. Olyan köztesről van szó, ami akár rejtett és felkémlelhető módon utal, mutat racionális irányba, de ahhoz már csupán eredet szempontjából van köze. Itt csapódott be és itt ásható elő Kant metafizikai esztétikája, az „érdek nélküli tetszés” …

…Ám de vajon tetszik e, ami nem érdekel?!…

Minden kezdet folytatás!



Mivel amúgy is volt elintéznivalóm, leparkoltam kocsimat a felüljáró alatt. Vegyük úgy, az a belváros pereme, nem kell előre kifizetni a parkolási időt, hanem utólag, annyit amennyit ténylegesen ott töltöttem.

A bankban közölték, jövőre változások lesznek, pénzt befizetni csak az automatán keresztül fogok tudni, -felár nélkül. Bevásárlóközpontokban is kerülöm azokat, ahol nem emberek ülnek a pénztárban.

Mindezek után felsétáltam az új galériába. Bár az utolsó kiállítás megnyitóján nem tudtam jelen lenni, pótoltam az élő megtekintést, érdekeltek Udvari Boglárka festményei. Ezeket a festményeket fényképeken már láttam, és tudom jól, ízlés dolga, a geometriai absztrakt prezentációs hónapja után, felvillanyozóan hatott.

A hatás talán attól volt olyan erőteljes, hogy több évtizedes festői múlt után, - amire a szürrealizmus, absztrakt expresszionizmus volt jellemző, és csupán kiegészítő betoldásként az organikus absztrakt, - mostanában absztrakt képeket kezdtem el festeni, hellyel-közzel organikus félabsztrakt képeket.

A dolog ugyan nem a semmiből érkezett, ám meglehetősen észrevétlenül. Hogy élő módon megjelent az életemben, az számos kérdést vet fel.

Az életben nem kell mindenre válasz, szokták mondani. Ez a válasznélküliség festő körökben külön kultuszt képvisel, azonban ez a kultusz áthidalható.

Úgy tudom áthidalni, hogy nem nyelvi fogalmi válaszokra törekszem, redukált kijelentésekre és értékítéletekre, hanem érzelmektől nem mentes tapasztalatokra, több nézőpont álltál megidézett heterogén, nem statikus mintázatok begyűjtésére.

Nem mond ellent ennek kiállítás címe: Stable flow! ( Stabil áramlás)

Mit is jelent ez a bizonyos „flow” érzés?!

„Pszichológiai értelemben a „flow” egy adott cselekvésben történő lebegést jelent.”

(Intagram)

Bak Galéria -Kiállítás megnyitó