Nem tudom, néha az az érzésem -ha nem is mindenki, -mégis mindenki szürrealista, azok túlnyomó részben akik művészetre adják a fejüket. Nem kell profi művésznek lenni, elég hobbi szinten, elég próbálkozás szintjén, mondjuk irodalmi, vizuális exhibicionizmus szintjén befele figyelve és kifele projektálva.

 Sugárzás mezőjében létrejövő kép vagy szöveg, képszöveg, szövegkép    érzelmi mélykép és mélyszöveg ritkán tudatosul, ritkán fordítódik, viszont annál gyakrabban racionalizálóik.

A konstrukció annyira bonyolult, hogy mindenki kikeresheti a neki még értelmes egyszerűséget, valahogyan úgy, mint amikor egy koldus beköltözik a palotába, de mivel lehetőség érzése abszurd, nem fog hinni anyagszerűségnek, kémiai tudatmódosulást gyanít, azt képzeli, belezuhant a „nyuszi barlangjába” és várni fogja a „flow” végét, hogy a palota kiokádja, elérkezzen a negyedik ütem, véget érjen a szabadnap, szóljon az ébresztőóra és el kelljen menni dolgozni, vagy legalább műalkotás technikái részleteivel bíbelődni valamiféle stúdióban.

A valóság tünékeny, de jelenlétben nincsenek áttünései.  Ez jutott eszembe, amikor a vonat kétszer túlfutott, azután legalább annyiszor meg is állt a keleti pályaudvaron.  Nem mertem autóval menni, (Miskolc meg túl messze van-volt!) azelőtt kizárólag Szabadság hídig találtam el, amikor még a Vásárcsarnok mellett volt a virágpiac, ám ha letértem ismerős útvonalról, több be nem kalkulált várost érintve navigálhattam csak haza.

Ez az autós útkeresés máig kisért álmomban. Úgy kisért, hogy végig sem kell álmodnom, tudom hol vagyok, és útkereszteződésnél ösztönösen jobbra fordulva remélem, nem ejt foglyul az agglomeráció.

Van egy másik idevágó, fordított asszociációs emlékem. Rábukkantam  festőművész blogra, ami mindössze két bejegyzésből állt. Az elsőben felkereste éppen meghalt barátjának műtermét, aminek leírása kissé idegesített. Az állványon félbehagyott munka, egy utolsó remekmű ígérete. A félig behúzott függöny kifedett fénypászmájában porszem tánc, és az egész féljelenlét nagyon Sándorfi színezetű, csak nem kék a lazúr, hanem sárgás, aranybarna.

A következő bejegyzés videó poszt végtelenítve.  Autó belső teréből látjuk a felgyorsított mozgást, földszintes házak között kanyargunk, talán egy falú utcái, és ezek az utcák soha nem érnek véget….

Jól van! Keserű Ilona szalagcsík gubancai, a lét bejárt és önmagát keresztező, önmagába visszatérő útvonalai, életfa, gyökér és korona egybejátszása….

Vártam, sokáig visszatértem webhelyre, de nem volt folytatás….