Rékai Zs. Erdőmély 2   (mixed média, olaj-vászon)

Eladta  galéria az Erdőmély című festményemet. Talán ez volt az egyik inspiratív ok, hogy előszedjek képtervet, ami egy önmagában érdektelen fotó bontása. A kiindulási alap olyan fénykép volt, amire azt szokták mondani: Szép. Ha ilyen képet kiállításon látok, a következő kép után már el is felejtem.

Ezen a bolygom még mindig rengeteg gyönyörű hely van, viszont neten, újságban, reprón látva nem igazán érdekes, a sok mindig devalvál, hiányzik a személyes élmény.

A konstruált digitális jelekkel való bontás akkor látszik, amikor valaki közel megy a festményhez. Közelről nem a főcsomók, kavicsok látszanak, de nem is a festéstechnikai foltok, redukciók, hanem a digitális-mesterséges újrateremtés valamiféle alapsejtje, ami esetünkben nem pixel.

Igy a természet leképezésébe beleloptuk a leképezés kódját is, hogy ez egy speciális szimulákrum, ami látszólag és elvontsága szerint a valóság is másolat köztese, de szigorúan véve a másolat absztrakt másolatának köztese. Mondhatnánk a szimulákrum ösvényének kezdeti döccenése, direkt, de nem ráutalóan direkt jelzés, hogy belső képről, elvonatkoztatásról és képzetről van szó.

Amikor festettem a képet, tulajdonképpen jártam a tócsánál, zuhatagnál, hegyoldalban. Ez a festett tájba való belépés, a tudattalanba való belépés, a belső viszonylatok közé, amelynek állapotai magyarázzák a felszíni vállasztást.

A köznapi és személyes jelentés egy dolog két oldala. Régen rétegeltérést, szakadást, részlegességet éltem meg, és annak képzetét bontogattam. Ma az egységesülő tudat differenciáit festegetem….