Nagyából  kidöntött fa és megmunkált fa metszéspontjában, társas játékot látunk. Társas játékot, amit csaknem(?) úgy is felfoghatunk, hogy egyszemélyes. Bakugrást látunk, ahol emberek emberek felett ugranak át, azután ők hajolnak le és tartják  hátukat. 

 Relatív középpont a világos ruhás alak, aki éppen lehajolva várakozik, hogy azután ő ugorja az utolsót, őt ragadja meg a kétszer hármas csoport és helyezze keresztbe  hasáb alakura faragott faoszlopra.

Ez a vége, ha valaki túl sokat ugrál?!

Kidöntött faoszlop felső harmadára helyezés ellenképe a kezdeti, természetbeni állapot, ahol a gyermek éppen elkezdi megmászni az életfát, az az elindul saját életútján, hogy elérje a lombkoronát, a kiteljesedést és valamiféle felülről rálátást.

A világos ruhás fiú(?) női (kislány) megfelelője a homokdomb aljában játszó kislány, aki a játékába feledkezett, és így  végig gondolás végén rájöttem, -pontosabban megláttam,- hogy ha önmaga mélyére is hatolt -balra a homokba fúrt alagút,- öntudatlanul is,- egységben van a talált teljeséggel. A lényének univerzalitása természetes módon teljes, hiszen egy teljes élet potenciálja az övé, bármi lehet, bármi lehetőségét világra hozhatja, jelenléte saját körén túlsugárzik, fénykör veszi körül.