Idéztem már Elizabeth Strout: A nevem Lucy Barton című könyvéből. A könyvet bevallom, meglehetősen lassan olvasom. 

Amit most kiemelnék, az a rész: 

"érdekel, hogyan érjük el, hogy felsőbbrendünek érezzük magunkat egy másik embernél, egy másik embercsoportnál. Megtörténik ez mindenhol és mindig. Nevezzük bárminek, azt hiszem, lényünk legalantasabb része ez a vágy, hogy találjunk valakit, akit lenézhetünk."

Elizabeth igazsága annyira alap, hogy szinte evidens.

1977-ben megjelent Carl Sagan: Az éden sárkányai című könyve, és emlékeim szerint abban írja le, hogy az emberi agy úgy fejlődött, hogy az evuluciós rétegek egymásra rakódtak. A kétéltű hal agyára újabb réteg került, a "hüllő agy".  Ez az agyi rész felelős, a hirearchizációs ösztönök meglétéért.

Van egy majomfajta, ahol  domináns hím, jelképesen meghágja a csoport hímjeit is, hogy kifejezze úralmi helyzetét, a hímek nőstényekéhez hasonló alávetettségét.

Azthiszem, a "hüllőagy" emberi, társadalmi kontrollja (?!) egyszerre genetikai és kultúrális készség. 

 Csoportalkotás szükségszerű és lehetetlen rátermett vezetők nélkül, de a rátermettség helyén gyakran  számító és manipulatív agresszió áll. 

Az ösztönök kontrollja társadalmi kondiciók, bevésések, meg kulturáltság, kultusz kérdése (is). 

Politologián tanultam, hogy  modernizmus kezedete valahol ott húzódott, amikor  középkorban a gazdag itáliai kereskedők  tőkéjüket manifakturák létrehozásába fektették, a mégnagyobb haszon reményében.

A maifakturákba terelt földművesek ösztönéletét vissza kelett fogni, -azt már nem lehetett mint kint a természetben,- amihez  vallás nagy segítséget nyujtott. 

 Gazdagok erkölcseire ma sem azok a szabályok érvényesek, mint mondjuk az alkalmazottakéra. (Különös paradoxon!)

És a "hüllőagy" racionalizál. 

Retorikailag úgy aláz meg, rendel alá, hogy fel sem tűnik, testbeszédet alkalmaz, megfigyeli a gyengéidet, kiszolgáltatott helyzetbe terel, megvárakoztat, amit nálad megtoról azt önmagának elnézi, különbejáratú szabályokat teremt számodra, ,elvárásokat súlykol, érzrlmet követel, miközben racionális marad, úgy racionális, hogy stratégiája van, azonnal kihasználja a bizonytalanságod...  Mindez végtelenségig folytatható....

És nem csak a hímek! 

 Nőstények marketingkosztümje is relyt valamit, amit neked tarogat, csak fordíts hátat egy pillanatra....

Hogy lenézem a "hüllőagyú" nőket és férfiakat?!

Persze! 

Nekem is van "hüllő agyam".... 

,

60cm x 80cm

Most éppen  afrikai fiút festek.

 2023.09.16.

Elolvastam!

Már beszéltem róla, azért szoktam elolvasni  festőkről szóló könyveket, mert kiderül: másik művészeti ág képviselője, mit gondol adott szakmai  csoportról, és amit kibont írodalmi fikcióban, az mennyire igaz...

Árnyalni kell nyomban!

Lehet úgy érzem,  írás talán jó, bár túl álltalános, előitéletektől, köznapi sémáktól sem mentes képzetekből építkezik. 

Képzőművészeti szakmának színtén vannak színtjei, és van színt, amit megszólit, engem mégis adott emelet irritál... (Jobb esetben hidegen hagy...)

Lehet úgy érzem, írás teli találat, mert bele trafált  világképembe. Vannak ismerős szituációk, és ezek a szituációk eredeti módon vannak megragadva, és ettől  szellemi élmény nagyon életszerű. 

Festmény sem tesz mást! 

Mű elemei, elemek viszonylatai útvonalakat rajzolnak, és ezeken az útvonalakon haladva asszociációk idéződnek fel, perspektívák, horizontok bontakoznak ki.

Különös véletlen! 

Mostanában fedeztem fel  Lumas galériát, aminek világszerte, számos nagyvárosban van üzlete, így Budapesten is.

 Lumas galériába nem könnyűbekerülni.  Nagyon magas szintű, tartós hordozókra nyomtatott reprodukciókat árulnak, olyan árakon, amilyeneket egyedi festményekkel sem értem el soha. 

Nem! 

Nem szöllő savanyú.

 Arról van szó, hogy viszonyítási alapként átnéztem a Lumas kinálatot, és  meglévő francia webgalériában némileg módosítottam az áraimon. 

Levontam  tanulságot is, nem megjosólható, a jövőben -talán nem is  nagyon távoli jövőben,- milyen új irányok jelenhetnek meg  művészetben és  műkereskedelemben.

 Jövő alapjai, -ugyanakkor,- sokszor már itt vannak a jelenben. 

(Potenciálok.)

Másnap felhívott a Selachimorpha Art Agency and Gallery kurrátora, (Himorpha) és megkérdezte, hány festményemet adott el  francia galéria?!

Nocsak?!

 Tudtomra hozta, hogy  műintézménye hagyományos útakat követ, és maradhatok, -ha tudomásul veszem,-  művészeti rangsoruk legvégén állok!

Természetesen nem maradtam! 

A facebook "történeti" diái között felfedeztem, Nagy Boglárka  azt a könyvet olvasta mint én. ( Akár fordított szelfi.)

 Nagy Boglárka magyar alkotóként elsőként került be  Lumas galériába, így duplán érintőleges köznapi eseményeimmel.

Ráírtam.

Kedvesen további könyveket ajánlott figyelmembe.

 2023.09.14.

C. festővel személyesen Budapest belvárosában találkoztam.  Galériát a Pilvax kávéház közelében nyitották, aminek első megnyitója zártkörű volt, kifejezetten azoknak a festőknek rendezve, akiknek  képei ott lógtak a falakon.

C. számomra azért érdekes, mivel egyike a két általam ismert fotórealista festőnek. Ma úgy jött elő, hogy a facebookon megjelent egy munkája.

C. számomra azért is érdekes, mivel nem hajlandó értelmezni  munkáit, vagy csak nagyon szűken. Ezt a megközelítést természetesen tiszteletben tartom, úgynakkor nem kis mértékben inspirált, hogy tisztázzam magamban, számomra  miért fontos, hogy műalkotás felszini élményének kibontásával mélymintázat élményéhez is hozzájférjek.

Ezt a második élményt tartom fontosabbnak, viszont személyes is, ezért pármondatos esszén túl, ma már senkit sem idegeítek vele. (Itt sem térek ki  szürrealista olvasatra!)

Második nekifutásból nézzük a műalkotást.

"Cím nélkül" olaj, vászon 100 x 70 cm, 2016 (facebook)

Valahogy a milliő kifejezi a mostani kedélyállapotomat, a fal kérdéses mivolta bizonyosan.

Ezt reagáltam a látványra:

"Viccelni fogok. Újra és ujra megkérdeztem magamtól, mi van a fal túlsó oldalán. Van két válaszom, ami egy, az első konkrét, a másik levezetett és bizonytalan, minden más esetleges... Persze belátom így is a korlátoltságomat, -hiszen a fal eleve arról szól,- és a fal innenső oldalának történése is összetettebb, mint hogy egyetlen reduktív válasszal össze lehetne foglalni "

C. válasza a vártnak megfelelő:

"Nagyon szeretem Banksy-t, ezért ez a kép számomra róla szól...."

Vegyük úgy, szinte semmit nem tudtam  látvánnyal kapcsolatban, csupán amit elsőre -abból,- ki tudtam olvasni. A falfestmény stilusa ismerős, neves utcai művész alkotása, de Banksy nevét - félművelt vagyok,- nem jegyeztem meg. Nem került  látóterembe, pedig ,szintén foglalkoztam a műfajjal, szintén használtam fel útcai falfestményt  saját festményemhez.

 Nyilvánvaló, háborús övezetről van szó. Tudom, Izrael emelt falat az arab támadásokkal szemben, de ezt a tudást csak érintöleg asszociáltam. Azért csak érintőleg, mer van itt némi paradoxon. 

A falfirka békéről álmodik, a falra festett kislányt a léggömbők átemelnék a falon túlra, és így - már ha a rajz a balra haladó lány lelke, álma, kollektív projekciója, a falon túl kiterjedő ismeretlen, a vágyott szabadság.... (?!)

Nem is kellett nagyon gondolkoznom, hogy ez a fal mögötti álomvilág képzetes, nem valóságos.

Mit láttam akkor  képen ábrázolt fal mögött?!

Nos, a fal túlsó oldalát!

A fal onnan nézve - szintén- egy másik világot határol el. Amennyiben tükrözök, akkor a falra ott az van írva, hogy "war"! 

 Rákerestem Banksy-ra és (vagy) kép eredetére, és csodák csodája, a fotórealizmus alapja csakugyan egy fénykép volt.

És itt jön a következő fontos megjegyzés.

Nem plágiumról van szó, mivel ha az eredetihez hozzárak valamit a művész, ami megváltoztatja  jelentést, már új műalkotásnak kell tekinteni.

Erre  klaszikus példa Duchamp Dzsokonda képe, amire  bajszot festett.

Mi esetünkben két kép közötti különbség a firka, a "hopp" "Ricsi" és "peace" stb.

A műalkotás mint megállapítottuk, elszakad  valós történetiségtől, C.-t Banksy szellemiségével való együttlét érdekelte,- és nem tudható miféle  egyébb motivációk, engem viszont a számomra elérhető nézetek.

Végül pedig  bónusz.

"Az izraeli katonák Sheikh Jarrah-ba viszik a palesztin gyerekek léggömbjeit.
Léggömb lány, akit ráfestettek az Apartheid Wallra Bethlehemben.
A szimbolika nem lehetne nagyobb."

Salem Barahmeh

60cm x 80 cm

A harmadik absztrakt festményem.

Gondolkoztam a címen, és úgye a forma és szín asszocoációk... A direkt és kézenfekvő, hogy a nagyhal megeszi a kicsit, de azonnal megszólalt bennem a kisördög, ,mi van, ha nem megeszi, nem bekebelezésről van szó, hanem Jónás partratételéről(?!) kiokádásról... Valami olyanról, hogy a belső érzelmi tónus átmegy a megvilágítás (sárga) emésztő rendszerén, kijut és felülírja a környezetet, maga lessz az új tér?!

Lennének még verzióim, és ez rendben is van, lévén absztrakt, a képdinamika, a kép hangulatok jó kis ringlispil, élvezem is...

A harmadik címe: "A naphal legendája...."

Mára túljutottam  második absztrakt festményen, és valójában  esőn sem, talán ezért vagy éppen ennek ellenére a cím korlátozása. 

Arra jutottam, tudatos a dualításnak hiába azon része, mire kissé gyanakodva szoktak nézni,  néha fel ís róják, hogy túl sok, és hol marad  érzelmi rész?!...

Amennyiben tudatos, az ahogyan jelen vagyok adott szituációban, és azt ami inteligens beleolvasztom, akkor az értelmi és érzelmi inteligencia hiába poláris, átkeresztez. 

Tudatosság bejárata, a jelenlét bejárata. 

Átmehetünk rengeteg kapun, azt képzelve - megélést új módon tapasztaljuk, festjük, értelmezzük...

A "Tudatosság bejárata" ezekszerint festményválasz látképére (terrénum) néz, ami ötudatlanul megadott válasz,  átkeresztező válasz, potenciálok  meglétéről éppen úgy árulkodnak, mint fontos járulékok hiányáról.

Második festmény  címe Mentális függöny.  

       Képet úgy festettem végig, hogy nem tettem fel semmiféle kérdést, nem jelentkezett késztetés, értsem mi ez, honnan jött és miért.

Így utólag azt látom, szinte didaktikus. A múlt tudatosából indul és miközben egyre inkább formát nyer, differenciáit tekintve elmerül a pozítiv tudattalanba.

Ez a festmény inkább ablak mint kapú, de rálátás tekintetében, -mint minden absztrakció,- kivülről való nézet, egyszersmind beléphetés is, feltáruló belelátás, bejárás.

Azt érzem, ha nem vagyok elégedettlen az "Absztrakt 2" címmel, marad az egész, úgy ahogyan van. 

 Itt van  könyves történet, ami  barátomtól vett történet, -párszor már elmeséltem,-aki félálomban halotta a mű tartalmáról való rádiós beszélgetést, de felébredve már nem emlékezett, és így a könyvesboltban sem tudtak segíteni neki.

 Barátom történetét is önmagában fogadtam el, pedig álomban, szürreális nyelvben, analógiák nyelvén  könyv, sorsunk leírását jelenti.

Nem nagyon régen, olvastam könyvismertetőt, főhős festőnő szexuális élményeiről beszél pszichologusának. Kiváncsi lettem volna, hogy mit lehet írni ebben a témában, de annyira azért nem, hogy elmenjek miatta könyvesboltba.

 Könyvesboltba nem mentem el, de amikor könyvtárban megtaláltam Vadadi Adrienn: "Emlékfestés" című könyvét, már mindjárt megvolt  beazonosító ráismerés.

Az emlékek pszichologiai feldolgozása, -főleg könyv formájábn,-valóban kissé emlékeztet  festés metódusára, vagy legalább is  festés egyfajta nézetére, ami kirakat is, érzéki is, exhibionista , meg gyógyító....

A tudatosság bejárata hova kijárat  80cm x 80cm

A befejezett kép nincsen egészen befejezve. Abban az értelemben nincsen, hogy mint oly sok más festménynél, száradás közben meglátok javítani való részeket, és utólag kisebb nagyobb korrekciókat végzek. Ez az útómunka nem megsporolható, bár időben kitolja a lakkozás és befejezés idejét.

Valójában fél évet is kellene száradni hagyni a vásznat, de ez galériák sürgetése miatt nem mindig van meg. A vékony festékrétegeknek, száradásgyorsító haználatának többnyire hátulütői vannak.

A konszepció az volt, mint sok más képi tartalomnál, hogy nem nagy színes felületeket hozok létre elkenéssel vagy csorgatással, hanem igen résszletessen kimunkálom a részleteket.

A mikró kimunkálás szinte órásmesteri precizítást igényel. Az így létrehozott felület közelítve is részletekre bomlik, viszont távolabbról ezek a részletek nem igen látszanak, illetve egybefolyva kirajzolják a formát.

Olvasom Elizabeth Strout: A nevem Lucy Barton-című könyvét. Van egy részlet, amikor tanár szerető összehasonlítja a nőt (főszereplő) egy jobbmódú tanárnővel, aki ugyan túlsúlyos, de drága ruhákat hord.

Azt mondja a férfi, hogy Lucynak van belső tartalma, a tanárnőnek viszont stílusa van. Lucy erre azt feleli, hogy a belső tartalom maga a stilus!

Lucy spontán értelmez, hogy akkor a duci tanárnőnek van tartalma és stílusa, neki viszont így semmi nem maradt...

Elizabeth Strout felvet valamit és úgy varja el a szálat, hogy nincsen elvarva, viszont az elvarattlanságnak vannak következményei...

Ezt a művészi elvarratlanságot méltányolt értéknek ismerem fel... 

 Van kisértés  szabad asszociációs rendszer rendszertelenségére, -leírni ami elsőre eszünkbe jut, azutan ami arról, és igy tovább, sodródva stilizációk nélkül, de kerülve az eredetiségnélküli szóözönt,-  amiből ki szokott derülni  mögöttes tudattartalom, vagy legalább is annak részleges mintázata.

Amennyiben tudatos alatt, nem csak  racionalítást, metafizikai redukciókat, logikán belüli megmaradást értek, hanem belső világ felé való irányulást, ami külső világ humán változata vagy következménye. Ez az érzelmekkel átszőt, energetizált analóg abszurd világ úgyan, de tendenciákból, érzelmi energiákból, képi bevillanásokból, álomtörténésekből létrejövő és aktualizálódó mintázat, élő entitás, ami hol ennek mutatkozik, hol annak. 

A spontán módon létrejövő absztrakt nézete a belső mintázatnak, nézet nézőpont, megközelítés, közöttes irányultság szerint. 

És  így ott is vagyunk az aktuális festmény munkacíménél, ami kérdés. Azt kérdezi, a tudatos mire kapu?!

 Kontinum még belátható intervallumba eső folyamatos változás, így egy festmény létrehozása, és maga a festmény, illetve ami abból kiolvasható, arra bizonyára alkalmazható a „kontinum” kifejezés.

Azt kutatjuk, mit jelent az absztrakt festészet, és mivel szó hagyományos, szoros értelmében nem vagyok absztrakt festő, az érdekel, mit jelent  éppen készülő absztrakt festményem.

Az egyik lehetséges válasz, hogy a kép önmagát jelenti, önmagát magyarázza, igy aktuális szellemi szintemnek megfelelő válasz, arra a kérdésre, ami latensen ugyan, de régóta kísér és kisért, megelőlegezett válasz egy kérdésre, amit elmulasztottam feltenni, ám de tovább nem kellene halogatni…

Miután a képterven sokáig ültem, és közben soha bele nem kérdeztem mivégre, az történt, hogy egy átnézés közben kiválasztódott, megelőzve minden mást, és nem is tudtam mi volt  aktualizációs ok…

Előbb képtervet kiraktam a facebookra, de ott az ennyire elvont témák mérsékelt sikert szoktak aratni.

Viszont két galériás is kiszúrta, és jelezte, jó volna látni, amikor elkészült.

Ennyi motiváció elég volt, hogy nekifogjak  tényleges festésnek, annak ellenére, hogy a vízióban sok  finom átmenet van és beépített kuszaság.  

Munka ennek megfelelően igen lassan halad.

Első körben a forma, másodikban formákra felkerülő színek. Ezután kezdődik a tónusok kialakítása, és tenyérnyi, bontható egységek részletező kidolgozása.

Minden kis eredménynek lehet örülni, minden kis részletbe bele lehet feledkezni, és ha a részlet sikeres, javul az összhatás is.

Ez a része  festésnek teljesen más szakasza, mint  koncentrált és gyors, bár néha több lépcsős tervezés. Ez a része festésnek már nem a terv összhatásáról, hanem az összhatás érvényre juttatásáról szól.

Nem mechanikusan intelektualizált mű kell, hanem magasfokon tudatosuló, spontán, létintenzív….

Az eddigi bevezető egy kép megfestésének történetéről, élményéről szól. Az absztrakt kép, elvonatkoztatott kép, és ahogyan kissé közel megyek a kifejezéshez, -"elvonatkoztatok" az elvonatkoztatásal kapcsolatban,- zavarok támadnak.

Kissé olyan ez mint  lételmélet filozófiai kibontásának kezdete. Van egy kifejezésünk, amit használunk, tudjuk is mire vonatkozik, de amikor belekérdezünk, hogy mit jelent, azonnal zavar támad.

Mi a "lét"?! Analógiák jönnek, körülírások, közelítgetések.

Tulajdonképpen a közelítgetések visznek legtovább, mivel lehetetlen kimerítő deffiniciót adni.

A metafizika mentsége és problémája, hogy amikor ránézünk egy szerteágazó jelenségre, azonnal és önkényesen lehatárolunk, egyszerüsítünk, lényeget emelünk ki, és nevet adunk.  

Amit nem tudunk kifejezni, arra ráteszünk egy nevet, a név alatt értjük a tárgy redukált képzetét, és azt mondjuk: Értjük! A  lényeg meg van!

A lényeg erőszakos kreáció, amire talán közmegeggyezés is van, és csak  művészek mennek túl  kifejezéseken, mennek a tárgyiastól dolog irányában, és keresik az anomáliákat, a megismerés más, eredeti formáit.

Amikor megterveztem az absztrakt képet, csak az érdekelt, eléggé látványos e, kifejező és intenzív, ahhoz, hogy egyszer megfessem.

Ez az absztrakt magába gyüjtötte  vízuális fejlődésem évtizedeit, és a mentális reprezentáció prezentálta valamivel kapcsolatban.

Hogy a valami miféle kérdéskör, élmény komplexitás azt csak utólag lehet kideríteni, és nem is biztos hogy ki kell?!

Ha nem vagyok tudatos művész, nem kell kideríteni!

Ha nincsenek mentális erőfeszítések a jelenségek képpéfordítására, a mentális reprezentáció, -a hosszútávú memoria,-  tágabb értelemben tudattalan egyszerűbb válaszokat, projekciókat fog küldeni.

Mi ezzel a gond?!

Gond, hogy a projekció mint dolog (és nem mint metafizikai tárgy) mindenkiben kiváltja a mintázatszerű élményt, ami teljesnek, egésznek hat.

A dolog képzete hordozza az előzetes tudást, differenciákat, asszociációs láncokat, mindenkinek annyit, amennyire képes.

Az alapélmény azonban teljesnek hat, és ha valaki a dolog igazságáról úgy beszél, amire nekünk kifejezéseink sincsenek, az vagy kihívás a fejlődésre, vagy gyanú, hogy hiábavaló vagy túlokoskodással van dolgunk.

Az "absztrakció" másik gyenge vagy érintőleges csomópontja dr Hegyi Csaba előadása volt, -nem egészen egy évtízeddel ezelött,- amit az "Egyetemesség a festőiségben" címmel tartott.

Az előadás ma is fellelhető a You Tube-n, és újra megnézve (hallgatva) az ragadott meg, hogy a konzervatizmus, az egyetemes gondolkodásmód és geometria mennyire egy-körön belülre koncentrált a kultúránkban.

Bizonyos ideig bejárkáltam főiskolai kiállítás-megnyitókra, és Hegyi Csaba azóta is adósom egy sörözéssel, -amit vélhetően már nem fogok tudni behajtani,- akkoriban pedig  mindig közbejött valami.

A probléma -ha nem is élesen,- azóta is foglalkoztat, és itt valóban lezárhatatlan gondolati dinamikákról van szó, és ezek a dinamikák Brougelt is foglalkoztatták, erre éleztem ki "Gyermekjátékok" című festmény értelmezését. (korábbi bejegyzések.)

Az "egy" egyetemes illesztése Arisztotelész logikai rendszerét szemlélve meglehetős paradoxon. Azért paradoxon, mivel alul az egyedi lét különleges mivolta, felül pedig az álltalános, végső soron az univerzális. Az ember igaz vagy hamis kijelentéseket ezen a toligrendszeren belül tehet, mivel ami lefele, vagy felfele át akarja lépni a kereteket, az mindenkor spekulációkba torkollik.

Az a tény, hogy egy dolognak legalább két pólusa van, az élet rengeteg területén megmutatkozik, mégis nagyon gyakori, hogy az egyik oldal kizárólagosságra törekszik, és ereőszakkal magához szeretné hajlítani a másik nézőpontot...

Amikor eldöntöttem, hogy festeni szeretnék absztrakt képeket, pillanatnyilag egyet, (vagy kettőt?!) a fenti megközelítések úgy jelentek meg, -ha egyáltalán megjelentek, és nem csupán előzetesek utólagos generálása, - hogy nem ohajtok megjelenni (egy) másik festészeti térfélen, csatlakozni fényhez vagy sötétséghez, hogy van amiben konzervatív vagyok és van amiben liberális, és istent nem a körön belül, a körben keresem, hanem létben...

Sőt festés és létintenzítás el sem válik, nincsen szükség "nagy egysítésre", csupán az "absztrakt" képzetének dinamikai vizsgálatára...

Mintázat elöbb volt meg, mint az összes nézőpont, vagy kérdéskör, és így a válasz megelőz minden részleges kérdést....