Szürreál-vizuális mágia....

Rékai Zsolt - Festő Napló

Rékai Zsolt - Festő Napló

Elvont szakasz

2023. november 11. - RekaiZsolt
Rékai Zsolt: Kentaurok
 

A szakma arról beszél, - mondhatnám konkrétabban: főiskolai tanár-festőművész (ismerős) nyilatkozza, - vizuális trendek lassan megváltoznak, hol figuratív kép kerülnek előtérbe, hol pedig az absztrakt.

Most éppen az absztrakt van elöl!

Nálam, amennyiben volt is váltás, az legfeljebb hangsúly eltolódás. Teljesen ösztönösen történt, sok apró, alig tetten érhető motívum összegeződött, és már hosszabb ideje megvoltak vázlatok, mire beérett, hogy festeni kellene ezekből a tervekből.

A színes akrilfolyatás, hajszárítós szétterítés és vegyszeres strukturálás engem nem tudott lázba hozni. A részletek megtervezése viszont meglévő gyakorlat áttétele, és erre tényleg csupán a „konstrukció” kifejezés érvényes.

A kialakított részletekből összeálló egész, akármennyire spontánnak tűnik, paradox módon, se nem teljesen ösztönös, rutinszerű, sem pedig abszolút értelemben vett tudatos építkezés. Azt tudom mondani, mindkettő és egyik sem.

Amilyen tudást és tapasztalatot erőfeszítésként begyűjtök és amivel kitolom komfortzónám határait, az a hosszútávú memóriából működik ki, valahogyan úgy, mint amikor valaki megtanulta az autóvezetést, és késöbb csak akkor avatkozik a rutinba, amikor teljesen új közlekedési helyzet áll elő.

Kezdetben kizárólag kiállításokra festettem, és nagyon ritkán vásároltak munkákat tőlem. Ez akkor változott meg, amikor művész ismerősöm beajánlott életem első kereskedelmi galériájába. "Selachimorpha Art Agency and Gallery" tulajdonosa Himorpha hónapokig figyelt. Kiválasztott három festményt, és ezzel a csomaggal keresztül vonatoztam a Dunán , egészen Kelenföldig.

Amikor szerelvény áthaladt folyó feletti hídon, kinézve csak a híd tartószerkezete látszott, ahogyan beleér fehéren habzó, piszkos-zölden mozgó víztömegbe. Horizontális sínpáron valómozgás tudata, ehhez a vertikálisan valószerűtlen látványhoz kötődött.

Az élmény úgy lett intenzív, hogy felidézte, mindezt álomban már megéltem… Az álom úgy vehető eredetinek, hogy ma sem tudom, esetleg korábbi utazás során begyűjtöttem impressziót és elfelejtettem. Amennyiben így történt, akkor az a tíz másodperc háromszorosan egyformán ismétlődött, ami meglehetősen valószerűtlen érzékelés.

Egészen mostanáig nem jutott eszembe, hogy álomnyelven fejtsem meg az üzenetet, ami Gallériában töltött éveim egészére vetíthető.



Álom néha szójátékokkal szórakoztat. Amikor színésszel álmodok, az a szerep -vonatkozó éber szituációban: szín ész!! Amikor pedig törökkel jelentkezik az álomélet, valamit eltörök.

A hullámzó Balaton, múlt érzelmi mozgását, a „bal” oldal destruktív tudattalan energiáit idézi.

Budapest pedig olyan központi társas hely, ami „bút” hoz és nem örömöt….

Mindezek ellenére, ha „Selachimorpha Art Agency and Gallery" -t egy destruktív érzelmi folyamnak fogom fel, nem az fontos, hogy merre visz (vitt,) a sodrás, hanem hogy áthidalás történt, és az áthidalás felettes rálátás.

A vonat gyors haladás ugyan, de csak a következő állomáson lehetett kiszállni.

Himorpha az agresszív, erőszakos, bevallotton „diktatórikus” marketing stílust képviselte. Galériájában megismert festők több ízben (is) elmondták, ebben a szakmában meglehetősen gyakori, hogy műalkotások létrehozóira úgy tekintenek, mint szükséges, ám lecserélhető eszközökre. Ennek megfelelően, „műintézmény” létszámának emelkedése hamarosan megállt és némi stagnálás után csökkenni kezdett.

 

Rékai Zsolt: Köztes

 

 

A halál nézetei

Jacek Baczak füzete 1998-ban jelent meg, és mint legtöbb olvasmányom könyvtári.

Három nap szórt olvasása után néztem meg, a történet jelenléte mekkora késés sajátomban, aminek jelentése csak köznapi értelemben van, daseinanalízis vonatkozásában feltöredezik és átrendeződik az idővonal.

Jacek tizenkilencedik ügyeleti éjszakája valamiféle kórházi elfekvőben történik (történt!?), ahova az idősek meghalni kerülnek be.

Van akinek tudata tiszta, de mozdulni nem tud, az ablakon keresztül felhőket, vagy a mennyezet repedéseit nézi, miközben várakozik… Olyan is akad, aki zavaros tudattal bolyong a folyosókon, és elmúlt idők színhelyein él újra monomániás szituációkat….

Jacek főszereplője meghaltak portré-tekintetén keresztül akarja megragadni, amihez munkája miatt olyan közel van, az élet villanását és tovatünését.

Különös véletlen, történet nem sokkal halottak napja után került a kezembe. Ez a halottak napja egészen más volt, mint a megelőzőek. Talán azért volt más, mivel gyönyörű színekben pompázott az őszi sírkert. Napfény csak annyira volt erős, hogy tisztán kirajzolja síremlékeket, szobrokat.

Eltűnt hely korábbi sötét borzongása, és eltávozott rokonaimat úgy szólítottam meg, mint akik mindössze a fénylés túlsó oldalán vannak.

Jacek rávilágít, az élők halállal kapcsolatos képzetei többféle megközelítést gyűjthetnek egybe, gyászét, test szenvedésének, felbomlásának végső képeit, félelmet, traumát és feloldozást (is).

Ezek a nézetek egymásba játszanak, néha valamelyik, -nem mindig a legszerencsésebb dominál, - és öntudatlanul keresi fent említett feloldozást.

Márai, aki végig kísérte kedvese, Lola haldokolását amerikai egészségügy gépi és gépies rutinjai között, ( Jacek Baczak ) úgy döntött mielőtt hasonlóan megalázó helyzetbe kényszerül, végez magával. Vásárolt egy revolvert, és ahogyan eltervezte, adott pillanatban átlépett a túloldalra…

Nem tudom megítélni, jó szó e erre az „elegancia”?!

Absztrakt 1

 

Rékai Zsolt Mentális függöny

Amikor tenni (?!) szeretnék valamit, az elképzelés határtalansága találkozik  pillanatnyi lehetőségek korlátoltságával, és megkezdődik a kibomlás. Ez a kibomlás bármennyire görcsösen akarom is feltárni mozgatóerőit, nem enged meg túlságosan nagy ugrásokat. Néha kívülről látom, ahogyan átugrok három-négy lépcsőfokot, ezt (átugrást) nem tudom megtenni leszakadások távolságaival, és a lehetséges áthidalások racionalizmusa  a racionalizáció sejthető elfedése. Elfedése az amúgy mélyből felkavargó mindennemű bukás és zuhanásélménynek, ami akkor is magával ránt, ha nem következik be, elrontva kisebb úgrások eufóriáját.

 

Olvasom Jacek Baczak : Egy éjszakai ügyeletes című füzetét.  Hetedik éjszakánál tartok, ezek az ügyeleti éjszakák  fejezetek címei, emelkedő kronológia lényegkiemelés helyett.

Főszereplő korházi ápolónak tűnik, aki gondozza a zavarosodó tudattal haldoklókat, segít felöltöztetni a hőségben már bomlásnak indult holtat  késve érkező temetkezési vállalkozónak, és gyakran lemegy a proszektúrára, hogy frissen távozókról gyors vázlatokat készítsen.

A vázlatokat fixírrel rögziti, pontosabban -ahogyan leírja,- rögzíti az alászálló port. 

Ebből saját önkifejező tapasztaltimra ismerek.

Festeni  kafkai pincében fest, és mintha valami hegyet is látna, ami talán maga a festmény, saját maga, ami abból is kitűnik, hogy úgy járkál  kihalt völgy fái mentén, a sárgás fűben, mint amikor valaki saját képzeletbeli flóráját rögzíti, hogy felfedezze, mélységében megélje azt…

 

Rékai zs. : Absztrakt 1

 

The Hidden

Rékai Zsolt "The Hidden"
70cm x 70cm

"Selachimorpha Art Agency and Gallery" egyik indirekt tanulsága, -hozadéka?!- hogy az ember rálátott élvonalbeli festők tevékenységére, tulajdonképpen művész sorsokra.
Ezekben a sorsokban hasonló az, hogy egyénenként más és más szinten, úgyanazok a részsikerek, gondok és falak vannak bedrotozva, és amennyiben ez igaz, a jövő még fejlődésében is látható, és ez a látható kiszámíthatóság nem valami megnyugtató...
Úgyhiszem, ha csupán ez az egy aspektus létezne, befejezném a hegymászást, nem akarnék olyan csúcsokat meghóditani, amire éppen az orrom elött hágtak fel tehetségesnek gondolt emberek.

Az is felismerés, hogy útálom a bölcs közhelyeket, mivel mindig csak adott szituációra igazak. Nem is a bölcs látásmód hozadéka, hanem a szituáció egyszerűsitő megnyilatkozása - amit mindenki ért.
Ilyen az a gyanús szellemi mozzanat, hogy be kell zárni ajtókat, hogy újak kinyilljanak...Ráadásul álomban elvétettem bejáratot, másik üzletbe akartam behordani az árut, nem a sajátomba.

Francia galéria értesített, elkelt a "The Hidden" című festményem. Nem én, festmény érte el, hogy megtetszett német egyetemi tanárnak, és ezzel -elvileg,- végetér országhatáron belüli partikularitás...

Fecsegő festmények...

Rékai Zsolt: Mentális függöny (80 x 80cm)



Nagy Boglárka festőnő élő videóit nézem az instán. Hétvégeken tartja, és mivel változnak a live időpontjai, az „élő” megtekintése esetlenként utólagos.

Azoknak érdekes igazán, akik festészettel szeretnének foglalkozni, és akiket vonz a sikeresség miliője. Egyikrészről azt képzelem, nem igazán tud újat mondani, ami ne jött volna már szemben a szakmában, másik részről,  borotva élén az él észrevétlenül belehasít a megfontolásokba.

Ez a fenődés azért rejtett, mivel amit tudok, az másként van fogalmazva, és a fogalmazási aspektus, másik fényszög. A beeső megvilágítás átformálja a tárgyat, és ilyenkor nem úgy kell tovább lépni, hogy tudomásul veszem a korábbi mintákkal való azonosságot, hanem újra meg kell élni a kontextust. Mi változott meg bennem azóta, hogy valaha letudtam egy létviszonylatot?!


 Valamikor, rendszerváltás környékén, a Playboy interjút tett közzé festővel, akit talán előtudnék ásni  megőrzött, meggyűrt fényes lapok homályából, ám de mivel az egyetlen lényegi kijelentését leszámítva érdektelen, pontosságot áldozok lustaság oltárán.

Ez az illető azt mondta: életművében végül lesz hat méltányolható festmény, a többi csak ideig-óráig vállalható.

Mivel ez a kulcsmondat azóta is kisért, saját és integrálhatatlan fénytörésekkel lép elő, azután zuhan vissza napi gyakorlat mögé, soha nem érte el a küszöböt, hogy kiderítsem mi igazsága vagy (és) pontatlansága.

Boglárka idő-intervalluma ismétlődéseivel is szűkebb, ugyanakkor ráutalásában több remekművet enged meg. Úgy fogalmazott, hogy tíz festményből három ami utóbb eufóriával tölti el,  ami igazán a helyén van…

Biztos van aki úgy gondolja, a nagy semmin lovaglok, és felnégyelem szőrszálakat! Köznapi beszédben sok pontatlan kijelentés hangzik el, mégis értjük, megfelelő képzeteket vonz magához, és agyalás nélkül tovább lehet lépni…

Mégis, árnyalat átfordítható!

Vannak fecsegő festmények, és vannak (az) önmaguk…

 

Rékai Zs festménye

Kék duna keringő



Akkoriban még létezett az amerikai álom. Titokban eljátszottam gondolattal, mi lenne, ha nem térnék vissza egy hétvégi, háromnapos bécsi bevásárló utazásról…. Amit az amerikai filmeken láttam, teljesen más életforma lehetőségét, azt ezek az osztrák kiruccanások -kicsiben ugyan,- de alátámasztották.

Egy ízben barátnőmmel utcai plakáton felfedeztük, hogy vendégszerepel fúvós zenekar, amelynek tagjai ugyanabból a városból lettek meghívva, ahonnan mi érkeztünk.

Otthon eszembe nem jutott volns jegyet váltani koncertjükre, pedig a fagottos munkatársam volt.

Este elmentünk meghallgatni zenekart. Bécsi közönség megadta a módját, elegánsak voltak, jólfésültek.

Barátnőm farmert viselt. Olyan szépség, akinek minden jól állt. Kiszállva wartburgból, maga után könnyeden berúgta az ajtaját. Többen odakapták fejüket.

„Ungarisch sikk!”-mondta valaki mosolyogva.

Koncert normális keretek között zajlott, egészen addig, ameddig „kék duna keringő” nem került sorra.

Előbb a karmester kezdett vigyorogni. Zenekaron valami varázslat futott át. Néhányan felvihogtak azután kitört az álltalános nevetés…

Ott ültünk az erkélyen! Nem értettünk semmit!

Közönséget magával sodorta a zenekar kitörő kacagása, zenészek és közönség önfeledten nyerített.

A keringő hangjai némileg feltöredeztek, ám előadás nem szakadt meg. Helyre állt koncertterem rendja…

Itthon természetesen megkérdeztem zenész ismerősömet, mi volt ez a rendkívüli esemény?!

- Ha már kint voltunk, zenekar fele ellátogatott Mariahilfer melletti pornó moziba. Filmben láttunk csoportos jelenet, amiben kék duna keringő ütemére végezték a sexgimnasztikát. Ezután nemsokkal került sor koncertre. Kiderült, helyiek szintén mozilátogatók…

A festés negyedik korszaka

Rékai Zsolt

A reggel ünnepe

80cm x 80cm

Nem tudom hogyan csinálják, hogyan találnak meg!

 Már második ember ír rám angolul, ezúttal  londoni arab férfi, hogy vegyem fel facebook -ismerőseim közé, mivel „gyönyörű festményt ” saját gyűjteményében szeretné tudni, és a megvásárlásáról szeretne tárgyalni velem.

Így másodikra, már kissé gyanakodtam! Valójában nem is kissé.  Szinte biztos voltam, és vagyok most is,(abban, hogy mit szeretne.) Még válasz elött ellátogattam az oldalára.

 Nem festmény fizikai valóságát szeretnék újabban megvásárolni, hanem NTF kereskedelemről van szó.  NTF-ekről igen keveset tudok, meglehet az első pécsi galéria tulajdonosa,- ahol valaha kiállítottam,- már évekkel ezelőtt beleásta magát  témába, és ma már saját NTF-es oldallal  rendelkezik.

Először vicces minimalista képeket mutatott, amelyeket számítógéppel állítottak elő. Ezeknek a képeknek eredetijét valahol eltárolják, és ez lesz a mű etalonja. Ez az etalon adható, vehető, lehet kereskedni vele. Egyfajta művészeti kriptóvaluta.

Amit nem tudok, és amire még -mellékesen rá kell kérdeznem, - hogy ha saját festményem „látványetalonját” eladom, és utána a kép fizikai valóját valaki másnak, az eredeti képhez fűződő jogok és jogosultságok mennyiben korlátozódnak?!

Nem mintha bele akarnék merülni vizuális kriptó-kereskedelembe.  Belemerülni nem szeretnék, de a korszak dolgaira jó, ha van rálátás.

 Francia webgaléria -ahol szerepelnek a műveim is,-nagyon haladó szellemű. Helyet biztosítanak az AI festményeknek, ha elég színvonalasok. A képekhez fűződő jogokat is áruba lehet bocsájtani, és amikor a festményt eladom, a vevőt természetesen tájékoztatni kell, kihez kell fordulni – és nyilván kinek kell fizetni,-amennyiben a műről írni akar a sajtó, vagy nyilvánosan be akarják mutatni valahol.

Engem továbbra is látvány létrehozása érdekel, és látvány korszerűsége. A korábban monolitnak hitt jogok és jogosultságok bontott kereskedelme tőlem idegen időtöltés, profitszerzési szféra.

 Azokat a nem pixeles bontású képeimet,-bár kereskedő „pixel-képeknek” nevezte,- amelyeket digitális zörejekkel díszitek, és  úgy bontom sziluett irányba , hogy a szemlélő kénytelen legyen újra összerakni önmagában, „festés 4.0-ak” neveztem el, mivel a korszak, -amiben élünk, az „ipar 4.0”.  Negyedik ipai forradalom, ami elhozta a robotizációt és kiber-tereket teremtett, széles körben digitális.

Mindez nagyon is érdekel, hiszen megkerülhetetlenül és szinte észrevétlenül megváltozik látványvilág és látásmód…

 

 

Jogtalan előnyök

Rékai Zsolt: Köztes
70 cm x 70 cm
 

Amikor eljöttem a "Selachimorpha Art Agency and Gallery"-ból , több mint félévtizedes szakasz zárult le. Nagy a kisértés, hogy elemezzem műintézmény megalázó destrukcióit, de időnkénti utalásokon túl, ennek nem jött el az ideje.

Nem csak azért nem jött el, mivel a „Gallery” sok vonatkozásban igyekezett felszámolni ottlétem fizikai nyomait is, hanem még túlságosan kevés idő telt el. Rálátási táv hiánya kisebb gond, mint érzelmi érintettség!

Érzelmi érintettség azt (is) jelenti, amivel foglalkozom, annak fogja vagyok.

Kalicka felszámolása ötéves kizárólagos szerződés megszüntetésével kezdődött. A „Gallery” amúgy aranytalanul nagy dominanciáját, hétköznapjaimban megjelenő új galériák ellensúlyozták, és megkezdődött leépülés, leépítés lépésváltás sorozata.

Mindezt azért mondom el, mivel hat év után, - pár hónap múlva, - ismét lesz önálló kiállításom.

A hat év alatt tizenhárom csoportos kiállításon szerepeltem ugyan, de a fényképezés meg volt tiltva. A „Gallery” arra hivatkozott, nem akarja az imagét rontani szedett-vedett amatőr képekkel, hanem profi fotóst alkalmazott, és a jóváhagyott anyagot osztotta meg nyilvánosan.

Szakítás után hirtelen kiderült, nem kértem engedélyt „Gallery” tulajdonát képező fényképek felhasználására, így azokat honlapomról is törölni kell.

A munkáimat (is) ábrázoló fotók közreadása, -állt indokok között, - a „Gallery” prezentációját felhasználva -utóbb,- jogtalan előnyök megszerzését jelentené!

Köztes

Iker vagyok, dualitás alap.

Emlékszem, egy időben pszichológiai tanulmányokat folytattam, és projektív teszt alapján kiderült, mindenki besorolható valamilyen személyiség kategóriába. Van aki epileptoid, van aki paranoid, (stb) de ez még nem a kóros szint.  Ezek normalitás, funkcionális norma határain belüli mozgó kategóriák.

Lévén Iker, nem lepett meg öntesztelés eredménye.  Opponálni szeretek,  papírt mindig telerajzolom részletező motívumokkal, gyakori motívum a szem… Nagyon sok művész skrizoid, még erre is emlékszem.

Részben racionalizáció, ám nem véletlen életszemlélet, hogy mindig köztes világokban találom magamat, ami előcsalja bennem  „khóra”  kifejezés paradox mivoltát.  Köztes olyan hely, ami többes nézet erőtere,  megtőri  tárgyak metafizikai teljeségének, egyértelműségének definícióit.

Amikor nem hermeneutikai befogadással, empátiával közelítek az új dolgokhoz, másik világhoz, akkor kollonializálok, saját elképzeléseimhez kényszerítem  másság lakhelyeit, amihez nem skizóidnak, hanem epileptoidnak kell lenni.

A másság  tudatos kategóriaival az a gond, amit pszichológus ismerősöm mondott. „Utazol a buszon és akaratlanul is hallasz beszélgetéseket.  Puszta hanghordozásból, szöveg elánból tudod, az illető „eset” …

Saját autóbuszos történetem.

Ülök  tömegközlekedési eszközben, ami szűk utcákban kanyarog. Bámulok ki az ablakon, miközben mögöttem fiatalok, egy fiú és egy lány beszélget. Pontosabban a fiú mondja a történetet, szünetekben pedig a lány érzelemmel átszőt hangon csodálkozik: -B…meg!...

Ezt ismételgeti, de hanghordozás nem bunkó, nem primitív, hanem inkább szép és intellektuális. Amit mond az peresze naturalisztikus, de ahogyan, az elképesztően érzéki.

Úgy hat, mint egy nem túlzottan burkolt, közvetlen felszólítás…!

Ez a felszólítás nem nekem van címezve, de mivel hat rám, nagyon kíváncsi leszek! Vajon hogyan néz ki ez a mágikus hangú gimnazista, vagy főiskolás?!

Végállomásnál felállok és feléje fordulok. Kissé felém fordul, észleli az érdeklődést…

Alacsony, vézna, lapos és szemüveges….

Duchamp mester koanja

Duchamp kedvenc szürrealistáim egyike, ha nem leginkább az egyike.

Talán azért, és sokkal inkább azért, mivel redukált képzete, -ha úgy tetszik metafizikája,- számomra műveiben és létezésében (világmegélés, szemlélet?!) egyöntetűen egységes és történetiségét megelőző, nem úgy mint Dali, aki műveiben valóban „szürrealista  pápa”, ám létében bohóc, álarcot viselő pénzéhes senkiházi, akiről nekem, ebben az összefüggésben a „skrizoid” szó ugrik be.

Dali azért ambivalens mivel  művei és művész léte (egzisztálása) között nincsen egyenes átjárás. Amennyiben le kellene festenem a mintát, valóban lenyűgöző szürrealista vízió elött egy rakás álarcot, színes ruhákat és aranyérméket festenék, olyan kupacot, ami leginkább színészhez illenék, olyan szinészhez, aki elvesztette önmagát a sokféle, ám nem lebecsülhető alakítás közben, vagy elbújt   szerepek mögé,  és akkor csupán  festői életmű érvényes, mivel  festő, -mint nembeli lény,- áthúzta, dekonstruálta önmagát….

Duchamp önmagával egységben megfontolásokra érdemes. Duchamp valami olyasmit tapintott ki, mint Heidegger. Számukra mai eljövendő nem csupán úgy mutatkozott meg, hogy beépülhettek  jövő szövetébe mint fontos rész, kulturális összefüggés, -ami önmagában nem kis dolog,- hanem maguk változtak  jövő szemléleti ikonjaivá.  Heller Ágnes mondta: Heidegger a posztmodern zenitje.

Gondolatmenet visszakeresztező magyarázó ön-eltérülés.

Most jön az, amitől eltérültem, ami olyan mint feketekávéban a koffein, Duchamp azon kijelentése, miszerint a művészi festő szakma misztifikálása felesleges, mivel képeket festeni pontosan olyan szakma, mint asztalt faragni!

 Duchamp mester koanja!

Fellazítás lényege, az  általánosítás nem vezet el  igazsághoz, mert művész alatt rendkívülit, asztalos alatt, pedig köznapian egyszerűt feltételezünk. Duchamp nézőpontja provokatív.   Kijelentésből úgy törli a hierarchizáló álltalánosítás tovább görgést, hogy megtorpanunk.

Mi van?!

Megfelelő helyen megfelelő differencia. Festők között ismerek olyan (rossz értelemben vett) kézművest, akit Altamirából is kitiltottak! Akad olyan is, aki csak azért létesített galériát, hogy önmagát legitimálja, és egzisztenciális, domináns pozícióból nálánál tehetségesekből éljen, azoknak viszont hinti az észt…

Amikor ilyen festővel szemben ott áll egy műbútorasztalos, aki zseniális új ötleteket épít nemesen megmunkált anyagokba, abban a pillanatban, bennem Duchamp kijelentése visszájára fordul…  

süti beállítások módosítása