Ülök a vászon elött, mert állva már régen nem festek. Az apró részletekhez közel kell hajolni. Tenyérnyi részeken órákat lehet dolgozni, két tornamutatvány egyszerre pedig nem megy.

Az amúgy takarékosan kinyomott festékcsíkocskák maradványaival átlépegetem a „tenyérnyi” határt, így mire megtörténik a továbblépés, már nem nulláról kezdek, folytatáson belül.

 Igy halad ez körbeérésig, és van legalább három ciklus. Az első a „kétségbeejtő bizonytalanság”, aminek hagyományosan  „kaotikus szakasz” megnevezést adom. Ebben a szakaszban csak elnagyolt formák és színek mutatkoznak. Kezdetekben ez volt kezdet és egyben bevégzés is. Örültem, ha legalább egy-két részlet elfogadható lett, és máig sem értem, miért nem adtam fel az egészet?!

Talán mert panellakásban nincsen padlás…!

Akkori barátnőm mesélte, hogy  nagyapja -egy ideig,-szintén festett. Megvet minden kelléket, állványt, vásznakat és festéket. Amikor jött az „érzés” irtózatos hévvel,  óvodás szintű pálcika angyalkákat festett és S-betű formájú hínárokkal tengeri virágokat…

Eltelt fél év és nem történt meg a csoda. Utolsó munka, démonira sikerült istennő.   Összecsomagolta a kellékeket, -mert azért maradt önkritika, - és felvitte a padlásra.

Ennyi volt! -mondta a barátnőm.

Nem volt annyi! Azért nem volt annyi, mert barátnőmet genetika, előbb hozzám, azután görög festőművészhez sodorta. Megtanult portrét rajzolni és szállodák előcsarnokaiban német családokat kezdett rajzolni.  Világjárvány idejéig meg is élt belőle…

Lévén szürrealista, tudom, hogy padlás álomban tudatosságot jelenti. Amikor azt álmodom, hogy padlás tele van fekete szénnel, akkor azt is tudom, hogy tudattalan energiák tudatosultak.

Összefoglalva: festeni annyi, mint feljárkálni a padlásra….

Rékai Zsolt:Kék asszony (Femme bleue )

60cm x 70cm

Vagy kék lány? Nyilván teljesen mindegy. Ennek a nőnek nem a kora számít, hanem a benne relyő potenciál....

Ez a kép két absztrakt festmény között jött létre, egyszerűen van bennem valami késztetés, hogy ne hagyjam el teljesen a figuratív festészetet.

Minden festmény a hosszútávú memória műve, úgy én vagyok, mintha nem én lennék... Miután inkarnálódott, magamra kell ismerni, és ez az önismereti gesztus egyben oda-vissza fordítás... Értelmiből képi-érzelmibe, azután ezt az eltérő inteligenciát meg kell világítani, vissza kell fordítani értelmibe...

Ez a visszafordítás többnyire nem kifejtett élményteli pillanat, mint érzés teljes, értelmi szempontból az asszociatív szálakat visszafejtve is csupán részleges....

A pszichologizáció műalkotások esetében elvileg tilalmas. Azért tilalmas, mivel bár a műben sokminden utal a szerzőre, az még sem a szerző, vagy nem úgy a szerző... Mert azért az merész kijelentés lenne, hogy "az vagy ami foglalkoztat!"

A másik csapda, hogy amit belelátok a festménybe, az lehet nagyon differenciált és jellemző, migis csak egy idő és szellemi szilánk, amiről az érzés hiteti el, hogy teljes...

Lehet, hogy jó kulcsaim vannak!

Lehet olyat is látok, amit más nem.... Lehet, de mire elmondanam, már minden megváltozott. Lehet, hogy amit mondani tudok, az részlegesen igaz, de jön egy utólagos sugalat, és az új szempont a részlegesen igazat úgy irja felül, hogy már korábbi nézőpont lehetetlen...

Az igaz, hogy lehetséges "stabil lebegés", de mintha azt mondanám, festés úgy igaz, hogy közben össze csúszik a nyelv elötti és nyelv utánni állapot.

                                              (Udvari Boglárka -insta)

Nincsen időrendiség. Figurális ábrázolásmódban az abszurd érdekelt, dokumentaristának mondott köznapiság felbontása,

ami nem formák tönkretétele, hanem fosszilis állapot felé való menetelés visszafordítása, visszájára fordítása, belsővé tétel.

Ez így meglehetősen közhelyszerű, mint amikor rakéta-kilövési kísérlet rosszul sikerül és hordozórakéta visszazuhan az állványzatra.

A festészet mágiája, – én esetemben bizonyosan

az, amit világgal kapcsolatban tapasztalok, és bennem formába

fordul, annak megértési kísérlete, kísérletek sorozata, amelyek úgy robbannak fel, zuhannak vissza, hogy roncsok az érzelmi és értelmi sík köztesében szóródnak széjjel. Ez a fragmentáció már absztrakt erőterét generálja. Lenyűgözően izgalmas mintázat. Olyan köztesről van szó, ami akár rejtett és felkémlelhető módon utal, mutat racionális irányba, de ahhoz már csupán eredet szempontjából van köze. Itt csapódott be és itt ásható elő Kant metafizikai esztétikája, az „érdek nélküli tetszés” …

…Ám de vajon tetszik e, ami nem érdekel?!…

Minden kezdet folytatás!



Mivel amúgy is volt elintéznivalóm, leparkoltam kocsimat a felüljáró alatt. Vegyük úgy, az a belváros pereme, nem kell előre kifizetni a parkolási időt, hanem utólag, annyit amennyit ténylegesen ott töltöttem.

A bankban közölték, jövőre változások lesznek, pénzt befizetni csak az automatán keresztül fogok tudni, -felár nélkül. Bevásárlóközpontokban is kerülöm azokat, ahol nem emberek ülnek a pénztárban.

Mindezek után felsétáltam az új galériába. Bár az utolsó kiállítás megnyitóján nem tudtam jelen lenni, pótoltam az élő megtekintést, érdekeltek Udvari Boglárka festményei. Ezeket a festményeket fényképeken már láttam, és tudom jól, ízlés dolga, a geometriai absztrakt prezentációs hónapja után, felvillanyozóan hatott.

A hatás talán attól volt olyan erőteljes, hogy több évtizedes festői múlt után, - amire a szürrealizmus, absztrakt expresszionizmus volt jellemző, és csupán kiegészítő betoldásként az organikus absztrakt, - mostanában absztrakt képeket kezdtem el festeni, hellyel-közzel organikus félabsztrakt képeket.

A dolog ugyan nem a semmiből érkezett, ám meglehetősen észrevétlenül. Hogy élő módon megjelent az életemben, az számos kérdést vet fel.

Az életben nem kell mindenre válasz, szokták mondani. Ez a válasznélküliség festő körökben külön kultuszt képvisel, azonban ez a kultusz áthidalható.

Úgy tudom áthidalni, hogy nem nyelvi fogalmi válaszokra törekszem, redukált kijelentésekre és értékítéletekre, hanem érzelmektől nem mentes tapasztalatokra, több nézőpont álltál megidézett heterogén, nem statikus mintázatok begyűjtésére.

Nem mond ellent ennek kiállítás címe: Stable flow! ( Stabil áramlás)

Mit is jelent ez a bizonyos „flow” érzés?!

„Pszichológiai értelemben a „flow” egy adott cselekvésben történő lebegést jelent.”

(Intagram)

Bak Galéria -Kiállítás megnyitó

Carl Gusztáv Jung

A gender elmélet újkeletű, viszont magyarázza a feminista mozgalmat. Arról van szó, hogy a férfiak és nők társadalmi szerepe és helyzete korszakról korszakra változik, holott nincsen szó eleve elrendelésről. Ha egy férfi dajka akar lenni az óvodában, valószínű előbb akasztanak rá perverz jelzőt, mint feltételezik az elhivatottság érzését.

Vagy pedig megfordítva, egy női roham-rendőrről azt fogják mondani, nagyobb farok lóg ki  nadrágból, mint a gumibotja, valószínű brutálisabb is a férfi kollegáinál, mivel eleve hímek között kell teljesítenie…

Természetesen túlzok. Híve vagyok az egyenjogúságnak, és adott esetben gyanakodva figyelem magamat, nem e fertőzött meg észrevétlenül olyan előítélet, aminek fordított helyzetben én sem örülnék.

Art világban sok minden előfordul. Adódott, hogy ismerős feminista művésznő meghívott kiállítására, amit ismert művész transzvesztita nyitott meg. Ezzel és a női box ábrázolásával semmi gondom nem akadt. Simán le is zajlott volna esemény, ha nem kezdek beszélgetni a megnyitón szítén szereplő művészettörténésznővel. A hölgy feminista és profi, képekkel illusztrált előadást tartott  mozgalom művészetek terén kifejtett eredményeiről.

Vád akkor ért, amikor egyik festményt jungi álomelmélet animusz-anima tulajdonságfelosztás mentén próbáltam lefordítani. Mert „tudattalan” (mélytudat) női szereplői intuíciót, empátiát, érzelmi logikát, el és befogadást jelentenek, animusz pedig  harcot, védelmet, logikát….

A hölgy érzékelte, amit én nem, hogy Karl Gusztav Jung elmélete szemben áll  gender elmélettel! Kifejtette,  hogy  svájci pszichiáter, az analitikus pszichológiai iskola megalkotója jó példa  előítéletes szemléletre, és arra, hogy ennek milyen mentálisan fertőző hatása lehetséges…. Nem így fejezte ki magát!. …

Akkor inkább Snasha Neschastnova 

 Kiállítás a pécsi Bak Antik ésModern Galériában.Udvari Boglárka és Sárkány Balázs: Stable Flow -című tárlata.

                                        

 Snasha Neschastnova végtelenül leegyszerűsíti képi mondanivalóját. A rajzok színkeverés nélkül színesek. A fejeknek nincsen arca. Végtagok nincsenek kidolgozva, ormotlanok.Képek eseményei fikciós történések és álltalános mivoltukban -ahogy mondani szokták,- igazak.

Képek kérdéseire nem igen tudnék rövid, egyértelmű  kijelentéseket tenni. Ime:

„Firka-műalkotások" első differenciája, hogy Snasha feminin szemszöge nem minden vonatkozásban túlhajtott, tehát nem tudom ráhúzni feminista jelzőt.

Orosz művésznő modern társadalom piacalapú berendezkedésének korrupt, társas kapcsolatokból építkező sztereotipiáit vizsgálja. Nem egyszerűen férfiak felett ítélkezik, hanem helyzetek felett.

Helyzetek (itt) többnyire eltérő nemű szereplők reflexeiből keletkeznek.

 Igy azután megértettem, hogy  Snasha Neschastnova nem Frida Kahlo.
Miközben begépeltem nevét facebookon, felmerült az a kérdés (is), Neschastnova mennyire azonos a műveivel?!

Tudom mi az a pszichologizáció! Művészetek területén művész és művek kapcsolata, világ legérdekesebb és legkényesebb témája…

Facebookon kiderül, művésznő ismertebb mint azt feltételeztem.

Két oldalt találok.  Személyes oldal családi. Gyönyörű gyermekek, macskák a kertben, szabadidő eltöltésének ismert verziói...

Nyilvános art oldalon pedig az első kép, művésznő falnak fordított festmény elött ül, ölében vászontekercsekkel. Ezek a tekercsek a „ruhája”….

Fotó és kisérő szöveg (szintén) műalkotás, amit ki kell csomagolni. 

Ime a kisérő szöveg:


"Dobpergés és ........

- Dehogyis ⠀

Most mindenki kilélegezhet és tovább őrülhet. De adok egy csodareceptet! ⠀ Valójában minden nagyon egyszerű, ha nem olyan komoly problémákról van szó, amelyekbe az orvosnak be kell avatkoznia. Ez minden, amit valódi súlyos depressziónak (nem személyes szeszélyének), neurózisnak és egyéb eltéréseknek neveznek. ⠀ Mindannyian lehetünk ingerlékenyek, lusták vagy fáradtak. Megijedünk, ha valami elromlik. Csak hagyd újra átélni ezt a pillanatot, és a végén mindenki öntsön konyakot a kávéjába! ⠀ Emlékszem az orosz nyelv tanáromra, aki elmondta, hogyan oldja meg a fent felsorolt problémákat. Sok év telt el, de még mindig emlékszem rá. Szóval emlékezz a receptre! Nem lesz második ilyen lehetőség! ⠀ „Az egész család elől bezárkózunk a konyhába, öntünk egy pohár pálinkát, levágunk egy szelet citromot, óvatosan megszórjuk cukorral. Megiszunk egy pohár konyakot, nassolunk egy citromos és cukros falatot, és mosolygunk a legszélesebb mosollyal "Próbáld ki, működik! ⠀ És igen, a varázstabletta létezik, de nem valószínű, hogy orvosi felírás nélkül kapod meg. ⠀

Milyen módszereid vannak?"

Sasha Neschastnova  orosz festőnő kezdett foglalkoztatni, aki zseniális tinédzser szintű firkákkal gúnyolja ki a modern társadalom szerelemmel vagy inkább szexuális szituációival kapcsolatos, ismerős élethelyzeteket, sztereotipiákat.

Ezekben a firkákban gyakran szerepelnek ruhátlan lányok, azonban kivitel kizár minden érzéki, vagy perverzen érzéki felhangot, miközben az mögöttes módon benne van a szituációban, ám nem az, hanem a szituáció érdekes. Ezek a szituációk banálisak, ismerősek és ha valaha meg is érintett bennünket, azt szeretnénk elrejteni vagy áthidalni. Kívül szeretnénk maradni személyes érintettség okán, viszont műalkotás meg úgy működik, hogy önmagába hívogat.

„SZEXIS VAGYOK ÉS TUDOM” – Életre van szükség ahhoz, hogy élvezhessük. Légy aki vagy. Valódi, ráerőltetett vélemények és sztereotípiák nélkül. Sokan gyakran kezdik azt gondolni, hogy valahol nem állnak jól. Mintha már mindenkinek megvan ez a kitalált életszínvonala, és te még mindig nem vagy ilyen. De elgondolkodtál már azon, hogy mi a fenéért akarsz mindent ugyanúgy, mint mindenki más? (papír, olaj, tinta)”

Az Edge of Humanity Magazin művészeti galériájában számos művész munkái szerepelnek, azonban Sasha Neschastnova nem csupán jól kiolvasható tinta és festék képeket gyárt, hanem rövid magyarázó szövegekkel, utalásokkal, vagy a szereplők megjegyzéseivel is ellátja valamennyit.

Hülyén hangzik, de azt is mondhatnám, hogy „naiv konceptualista”!

A galéria végig nézésé elsőre erőteljesen hatott rám, ám nem tudtam megmondani miért. Talán a látszólagos paradoxon miatt. Tetszett, hogy valaki ennyire egyszerűen ki tudja fejezni magát, és amit a köznapokból kiragad, egy kissé a képregényekre emlékeztet, úgy mintha egy Júlia füzetet valaki megszabadítana minden cukormáztól, és lerajzolná hogy ott ahol fantasztikus érzelmeket vizionálunk, csak a társas lét káprázatai vannak… A valóság érzelmi maximái és a megtörténések talán csak a lektűr fikciói szintjén találkoznak, mert amikor ritkán tényleg találkoznak, az nem így néz ki…

"JÓ REGGELT KEDVES!" – Online romantika és valóság, amely valahol félúton elvész és keveredik. De akárhogyan is képviseljük magunkat, mindig azok maradunk, akik vagyunk. "Jó reggelt kedves! Most nézem a fotóidat és mosolygok. ” Melyik a jobb, egy kényelmetlen igazság vagy egy szép hazugság? (papír, olaj, tinta)”

Az Edge of Humanity Magazin az elektronikus postaládámba érkezik. Magazin logója borzalmas műanyag-pofa, francia galéria oldalán kedvelte festményemet, szegődött nyomomba, én pedig szívességből fordítva szinten megtettem, feliratkoztam küldési listára.

Ezedig publikációit felületesen néztem át. Ez nem nevezhető egyedi esetnek. Ránézek


Art in America aktuálisan publikált kiállításaira, festményekre és írásokra -úgyszintén,- de mindez leginkább mintavételezés.

Hagytam a postaládát.
Inger még nem érte el azt a küszöböt, hogy kibontsam élményt és megfontolás tárgyává tegyem….

„NEM MINDEN OLYAN, AMILYEN NEKÜNK LÁTSZIK” – Nem minden férfinak van szüksége szexre, és a kanapén fekvés nem rossz. (vászon, olaj, tinta)”

Sasha Neschastnova műalkotásai

Sokminden egybejátszik! Az egybejátszásra játszani, itt már mindjárt annyit jelent, hogy egyszeresmint valamit ki is kerülök.

Mit kerülök ki?! Egy helynélküli helyt, egy erőteret, aminek deffiniciója önmagán kivülre helyezett, nem centrális, úgy poláris, hogy polus: egybejátszás antipolusa....

Nem ennyire bonyolult!

Azzal kezdődött, hogy felfedeztem Sasha Neschastova műveit egy alrernatív, avatgartnak mondható művészeti magazinban, amit csak azért kapok meg rendszeresen, mert nem találtam meg lemondási opciót.

Sasha beletrafált belső mintázatba, amit logikusan nem tudok kibontani. Azért nem tudom kibontani mert paradoxon, taszítás vonz, amiből elöbb vonzást tapasztalom meg, és az elfelfogadásra telepszik rá elidegenítő hatás.

Sasha nagyméretű rajzokat fest, ám nem mereném azt mondani, hogy naív művész. Elsőre az úgrik be, hogy amit csinálgat, gimnazista lány óraközbeni firkáinak gyűjteménye.

Ezeknek a firkáknak azonban "konszeptjük van", és amikor beírom googleba: Sasha Neschastova, - kiderűl két dolog.

Az első, hogy rengeteg művészeti oldalon szerepel, tehát népszerű. A második, hogy firkák mellett elönyösen érzékire fényképezett, érett orosz nő látható!

Kiáltó elkülönböződés, vagy mégse?!

A rémesen lebútitott grafikai-festészeti technikával bonyolult társadalmi klisséket ábrázol?! Ami klissé, az nem is annyira bonyolult, mint amennyire összetett?! Forma és tartalom egység vagy ellentmondás?!

Mindez egyetlen pillanatban megvan.... Az egyetlen pillanatban  azt képzelem, ebbe a nőbe bele tudnék szeretni.... Vagy mégse?!


"randevúzni nővel – Lány: Ezt nem tudom azonnal megtenni – Nő: hát hol van a dicsért farkad? (vászon, olaj, tinta)"

Rékai Zsolt: Lány portré

Láttam olyan festményt, hogy erdőn és mezőn, virágok és fák között kizárólag nők ődöngtek. Nem tudok jobb kifejezést, mert tulajdonképpen a céltalan helyváltoztatás mindegyikre jellemző volt, és így a kérdés: ha nem csinálnak semmit, mit is csinálnak?!

Ez a festmény azt fejezte ki, hogy nők kevésbé elvontak, mint a férfiak, jobban hallgatnak ösztöneikre, érzéseikre és így (ugye?!) a természethez közelebb állnak, vagy egyszerűen természetesek, egyek a természettel, természetből valók. Férfiak (festők) számára valami nélkülözhetetlen eredetet, olyan vonatkozásokat testesítenek meg, amelyek alapvetőek.

Azt gondolom, ez az emberi alapvetés, férfiak oldaláról az egyik legfontosabb alapvetés, függetlenül társadalmi egyenetlenségektől, társadalmi és mentális sztereotípiáktól.

Csupán szűkítő példákkal lehet élni festészetben vagy sima meggondolásban, mert mondjuk nem lehet létezni levegő vétel nélkül, ám jelenség csak légszomj esetén tűnik fel.

Emlékszem női-vallási eszményt Péreli Zsuzsa gobleinje jóvoltából gondoltam végig, amin egy kislány (leányanya) babáját magához ölelve menekül a körülötte gonoszul megnyilvánuló öregasszonyok között. 

Ezek az öregasszonyok templomban Máriához imádkoznak -egy szobor elött, -de amikor a valóságban találkoznak vele, legszívesebben megköveznék?!

Hogyan lehet az, kortól és korszaktól függetlenül, hogy egy nő elfelejti élet és anyaság szentségét?!

Himorpha azt követelte, hogy ne fiatal lányokat fessek, hanem érett nőket. Első megközelítésben arra hivatkozott, hogy lányképeket csak akkor vásárolják meg, amikor család valamelyik tagjához, vagy saját gyermekeikhez hasonlónak vélik.

Akadt olyan galéria, ahol nők ábrázolását eleve kizárták. Úgy okoskodott galérista hölgy, hogy a férj pénzén, vagy férj választása alapján vett női portréra a feleség féltékeny lesz, és ez családi feszültségeket szül....

Hogy ki mit fest és kinek mi tetszik az természetesen két különböző dolog. Nagyon nagy hiba, amikor valaki általánosító piaci megfontolásokat közvetít, és rá akar venni, hogy ne saját belső késztetések alapján dolgozzak. 

Fiatal festőként (másik) galériában, úgy vesztem össze valakivel, hogy tanítani akart. Elém hozta az üzlet egyetlen értékelhető festményét, amin megtört, de szép vonásokkal rendelkező, középkorú nő Ady kötetet olvasott.

- Jó kép lenne, el is lehetne adni, - magyarázta, - ha a festő fiatal, és nem idősebb nőt fest.

Mivel asztalon láttam egy divat magazint, rámutattam és azt mondtam:

-Lehet, de akkor Kiskegyedet olvasna, nem pedig Adyt!

Találkozási pont  60cm x 90cm

Festem az újabb absztrakt képet?! Nem egészen!

Kép -ami következik,- úgy absztrakt sorozat része, hogy csak félabsztrakt. Sziluett kép, tehát inkább átmenet, visszautalás szürreális irányba.

Három arisztokrata?! A ruhák díszesek, fodrosak, de nem annyira, hogy (nagyon) túlmutasson polgári izlésen. Kissé különálló férfi a két fiatal nőt nézi, akik viszont a külső befogadóval teremtenek szemkontaktust, igy sem a személyes vonás, sem a kívülállás titokzatossága nem hiányzik szituációból.

Nagyon részletes képterveim vannak, az arcok viszont bizonytalanok. Nem a karakterek, hanem ábrázolási mód az. A fragmentáló gesztus egyszerre szór szét és kényszerít egybegyűjtésre. Ezt pasztelles homállyal csupán esztétizálni lehetne, megoldani nem.

A vásznat Szlovákiából rendeltem, postával és vakkerettel kerül annyiba, mint idehaza puszta akrilalapozott textil felület.


Gyors egymásutánban két festmény készült el, és most pihentetésül , fent körülírt félabsztraktra készülök.


"Találkozási pont" még állványon szárad, de már bekérte az egyik galéria.


Nemzetközi piacon való megjelenés és "szakmai stílusbővités" egyformán új, felfedezésre váró dimenziók. Úgy bejáratok valahova, mint ahogyan Alicének a tükör volt. A tükör tulsó oldalán nem elemeiben másik világ található, hanem az elemek eltérő, eredeti módon újnak ható rendje...

Rékai Zsolt:Köztes

Köztes