Snasha Neschastnova végtelenül leegyszerűsíti képi mondanivalóját. A rajzok színkeverés nélkül színesek. A fejeknek nincsen arca. Végtagok nincsenek kidolgozva, ormotlanok.Képek eseményei fikciós történések és álltalános mivoltukban -ahogy mondani szokták,- igazak.

Képek kérdéseire nem igen tudnék rövid, egyértelmű  kijelentéseket tenni. Ime:

„Firka-műalkotások" első differenciája, hogy Snasha feminin szemszöge nem minden vonatkozásban túlhajtott, tehát nem tudom ráhúzni feminista jelzőt.

Orosz művésznő modern társadalom piacalapú berendezkedésének korrupt, társas kapcsolatokból építkező sztereotipiáit vizsgálja. Nem egyszerűen férfiak felett ítélkezik, hanem helyzetek felett.

Helyzetek (itt) többnyire eltérő nemű szereplők reflexeiből keletkeznek.

 Igy azután megértettem, hogy  Snasha Neschastnova nem Frida Kahlo.
Miközben begépeltem nevét facebookon, felmerült az a kérdés (is), Neschastnova mennyire azonos a műveivel?!

Tudom mi az a pszichologizáció! Művészetek területén művész és művek kapcsolata, világ legérdekesebb és legkényesebb témája…

Facebookon kiderül, művésznő ismertebb mint azt feltételeztem.

Két oldalt találok.  Személyes oldal családi. Gyönyörű gyermekek, macskák a kertben, szabadidő eltöltésének ismert verziói...

Nyilvános art oldalon pedig az első kép, művésznő falnak fordított festmény elött ül, ölében vászontekercsekkel. Ezek a tekercsek a „ruhája”….

Fotó és kisérő szöveg (szintén) műalkotás, amit ki kell csomagolni. 

Ime a kisérő szöveg:


"Dobpergés és ........

- Dehogyis ⠀

Most mindenki kilélegezhet és tovább őrülhet. De adok egy csodareceptet! ⠀ Valójában minden nagyon egyszerű, ha nem olyan komoly problémákról van szó, amelyekbe az orvosnak be kell avatkoznia. Ez minden, amit valódi súlyos depressziónak (nem személyes szeszélyének), neurózisnak és egyéb eltéréseknek neveznek. ⠀ Mindannyian lehetünk ingerlékenyek, lusták vagy fáradtak. Megijedünk, ha valami elromlik. Csak hagyd újra átélni ezt a pillanatot, és a végén mindenki öntsön konyakot a kávéjába! ⠀ Emlékszem az orosz nyelv tanáromra, aki elmondta, hogyan oldja meg a fent felsorolt problémákat. Sok év telt el, de még mindig emlékszem rá. Szóval emlékezz a receptre! Nem lesz második ilyen lehetőség! ⠀ „Az egész család elől bezárkózunk a konyhába, öntünk egy pohár pálinkát, levágunk egy szelet citromot, óvatosan megszórjuk cukorral. Megiszunk egy pohár konyakot, nassolunk egy citromos és cukros falatot, és mosolygunk a legszélesebb mosollyal "Próbáld ki, működik! ⠀ És igen, a varázstabletta létezik, de nem valószínű, hogy orvosi felírás nélkül kapod meg. ⠀

Milyen módszereid vannak?"

Sasha Neschastnova  orosz festőnő kezdett foglalkoztatni, aki zseniális tinédzser szintű firkákkal gúnyolja ki a modern társadalom szerelemmel vagy inkább szexuális szituációival kapcsolatos, ismerős élethelyzeteket, sztereotipiákat.

Ezekben a firkákban gyakran szerepelnek ruhátlan lányok, azonban kivitel kizár minden érzéki, vagy perverzen érzéki felhangot, miközben az mögöttes módon benne van a szituációban, ám nem az, hanem a szituáció érdekes. Ezek a szituációk banálisak, ismerősek és ha valaha meg is érintett bennünket, azt szeretnénk elrejteni vagy áthidalni. Kívül szeretnénk maradni személyes érintettség okán, viszont műalkotás meg úgy működik, hogy önmagába hívogat.

„SZEXIS VAGYOK ÉS TUDOM” – Életre van szükség ahhoz, hogy élvezhessük. Légy aki vagy. Valódi, ráerőltetett vélemények és sztereotípiák nélkül. Sokan gyakran kezdik azt gondolni, hogy valahol nem állnak jól. Mintha már mindenkinek megvan ez a kitalált életszínvonala, és te még mindig nem vagy ilyen. De elgondolkodtál már azon, hogy mi a fenéért akarsz mindent ugyanúgy, mint mindenki más? (papír, olaj, tinta)”

Az Edge of Humanity Magazin művészeti galériájában számos művész munkái szerepelnek, azonban Sasha Neschastnova nem csupán jól kiolvasható tinta és festék képeket gyárt, hanem rövid magyarázó szövegekkel, utalásokkal, vagy a szereplők megjegyzéseivel is ellátja valamennyit.

Hülyén hangzik, de azt is mondhatnám, hogy „naiv konceptualista”!

A galéria végig nézésé elsőre erőteljesen hatott rám, ám nem tudtam megmondani miért. Talán a látszólagos paradoxon miatt. Tetszett, hogy valaki ennyire egyszerűen ki tudja fejezni magát, és amit a köznapokból kiragad, egy kissé a képregényekre emlékeztet, úgy mintha egy Júlia füzetet valaki megszabadítana minden cukormáztól, és lerajzolná hogy ott ahol fantasztikus érzelmeket vizionálunk, csak a társas lét káprázatai vannak… A valóság érzelmi maximái és a megtörténések talán csak a lektűr fikciói szintjén találkoznak, mert amikor ritkán tényleg találkoznak, az nem így néz ki…

"JÓ REGGELT KEDVES!" – Online romantika és valóság, amely valahol félúton elvész és keveredik. De akárhogyan is képviseljük magunkat, mindig azok maradunk, akik vagyunk. "Jó reggelt kedves! Most nézem a fotóidat és mosolygok. ” Melyik a jobb, egy kényelmetlen igazság vagy egy szép hazugság? (papír, olaj, tinta)”

Az Edge of Humanity Magazin az elektronikus postaládámba érkezik. Magazin logója borzalmas műanyag-pofa, francia galéria oldalán kedvelte festményemet, szegődött nyomomba, én pedig szívességből fordítva szinten megtettem, feliratkoztam küldési listára.

Ezedig publikációit felületesen néztem át. Ez nem nevezhető egyedi esetnek. Ránézek


Art in America aktuálisan publikált kiállításaira, festményekre és írásokra -úgyszintén,- de mindez leginkább mintavételezés.

Hagytam a postaládát.
Inger még nem érte el azt a küszöböt, hogy kibontsam élményt és megfontolás tárgyává tegyem….

„NEM MINDEN OLYAN, AMILYEN NEKÜNK LÁTSZIK” – Nem minden férfinak van szüksége szexre, és a kanapén fekvés nem rossz. (vászon, olaj, tinta)”

Sasha Neschastnova műalkotásai

Sokminden egybejátszik! Az egybejátszásra játszani, itt már mindjárt annyit jelent, hogy egyszeresmint valamit ki is kerülök.

Mit kerülök ki?! Egy helynélküli helyt, egy erőteret, aminek deffiniciója önmagán kivülre helyezett, nem centrális, úgy poláris, hogy polus: egybejátszás antipolusa....

Nem ennyire bonyolult!

Azzal kezdődött, hogy felfedeztem Sasha Neschastova műveit egy alrernatív, avatgartnak mondható művészeti magazinban, amit csak azért kapok meg rendszeresen, mert nem találtam meg lemondási opciót.

Sasha beletrafált belső mintázatba, amit logikusan nem tudok kibontani. Azért nem tudom kibontani mert paradoxon, taszítás vonz, amiből elöbb vonzást tapasztalom meg, és az elfelfogadásra telepszik rá elidegenítő hatás.

Sasha nagyméretű rajzokat fest, ám nem mereném azt mondani, hogy naív művész. Elsőre az úgrik be, hogy amit csinálgat, gimnazista lány óraközbeni firkáinak gyűjteménye.

Ezeknek a firkáknak azonban "konszeptjük van", és amikor beírom googleba: Sasha Neschastova, - kiderűl két dolog.

Az első, hogy rengeteg művészeti oldalon szerepel, tehát népszerű. A második, hogy firkák mellett elönyösen érzékire fényképezett, érett orosz nő látható!

Kiáltó elkülönböződés, vagy mégse?!

A rémesen lebútitott grafikai-festészeti technikával bonyolult társadalmi klisséket ábrázol?! Ami klissé, az nem is annyira bonyolult, mint amennyire összetett?! Forma és tartalom egység vagy ellentmondás?!

Mindez egyetlen pillanatban megvan.... Az egyetlen pillanatban  azt képzelem, ebbe a nőbe bele tudnék szeretni.... Vagy mégse?!


"randevúzni nővel – Lány: Ezt nem tudom azonnal megtenni – Nő: hát hol van a dicsért farkad? (vászon, olaj, tinta)"

Rékai Zsolt: Lány portré

Láttam olyan festményt, hogy erdőn és mezőn, virágok és fák között kizárólag nők ődöngtek. Nem tudok jobb kifejezést, mert tulajdonképpen a céltalan helyváltoztatás mindegyikre jellemző volt, és így a kérdés: ha nem csinálnak semmit, mit is csinálnak?!

Ez a festmény azt fejezte ki, hogy nők kevésbé elvontak, mint a férfiak, jobban hallgatnak ösztöneikre, érzéseikre és így (ugye?!) a természethez közelebb állnak, vagy egyszerűen természetesek, egyek a természettel, természetből valók. Férfiak (festők) számára valami nélkülözhetetlen eredetet, olyan vonatkozásokat testesítenek meg, amelyek alapvetőek.

Azt gondolom, ez az emberi alapvetés, férfiak oldaláról az egyik legfontosabb alapvetés, függetlenül társadalmi egyenetlenségektől, társadalmi és mentális sztereotípiáktól.

Csupán szűkítő példákkal lehet élni festészetben vagy sima meggondolásban, mert mondjuk nem lehet létezni levegő vétel nélkül, ám jelenség csak légszomj esetén tűnik fel.

Emlékszem női-vallási eszményt Péreli Zsuzsa gobleinje jóvoltából gondoltam végig, amin egy kislány (leányanya) babáját magához ölelve menekül a körülötte gonoszul megnyilvánuló öregasszonyok között. 

Ezek az öregasszonyok templomban Máriához imádkoznak -egy szobor elött, -de amikor a valóságban találkoznak vele, legszívesebben megköveznék?!

Hogyan lehet az, kortól és korszaktól függetlenül, hogy egy nő elfelejti élet és anyaság szentségét?!

Himorpha azt követelte, hogy ne fiatal lányokat fessek, hanem érett nőket. Első megközelítésben arra hivatkozott, hogy lányképeket csak akkor vásárolják meg, amikor család valamelyik tagjához, vagy saját gyermekeikhez hasonlónak vélik.

Akadt olyan galéria, ahol nők ábrázolását eleve kizárták. Úgy okoskodott galérista hölgy, hogy a férj pénzén, vagy férj választása alapján vett női portréra a feleség féltékeny lesz, és ez családi feszültségeket szül....

Hogy ki mit fest és kinek mi tetszik az természetesen két különböző dolog. Nagyon nagy hiba, amikor valaki általánosító piaci megfontolásokat közvetít, és rá akar venni, hogy ne saját belső késztetések alapján dolgozzak. 

Fiatal festőként (másik) galériában, úgy vesztem össze valakivel, hogy tanítani akart. Elém hozta az üzlet egyetlen értékelhető festményét, amin megtört, de szép vonásokkal rendelkező, középkorú nő Ady kötetet olvasott.

- Jó kép lenne, el is lehetne adni, - magyarázta, - ha a festő fiatal, és nem idősebb nőt fest.

Mivel asztalon láttam egy divat magazint, rámutattam és azt mondtam:

-Lehet, de akkor Kiskegyedet olvasna, nem pedig Adyt!

Találkozási pont  60cm x 90cm

Festem az újabb absztrakt képet?! Nem egészen!

Kép -ami következik,- úgy absztrakt sorozat része, hogy csak félabsztrakt. Sziluett kép, tehát inkább átmenet, visszautalás szürreális irányba.

Három arisztokrata?! A ruhák díszesek, fodrosak, de nem annyira, hogy (nagyon) túlmutasson polgári izlésen. Kissé különálló férfi a két fiatal nőt nézi, akik viszont a külső befogadóval teremtenek szemkontaktust, igy sem a személyes vonás, sem a kívülállás titokzatossága nem hiányzik szituációból.

Nagyon részletes képterveim vannak, az arcok viszont bizonytalanok. Nem a karakterek, hanem ábrázolási mód az. A fragmentáló gesztus egyszerre szór szét és kényszerít egybegyűjtésre. Ezt pasztelles homállyal csupán esztétizálni lehetne, megoldani nem.

A vásznat Szlovákiából rendeltem, postával és vakkerettel kerül annyiba, mint idehaza puszta akrilalapozott textil felület.


Gyors egymásutánban két festmény készült el, és most pihentetésül , fent körülírt félabsztraktra készülök.


"Találkozási pont" még állványon szárad, de már bekérte az egyik galéria.


Nemzetközi piacon való megjelenés és "szakmai stílusbővités" egyformán új, felfedezésre váró dimenziók. Úgy bejáratok valahova, mint ahogyan Alicének a tükör volt. A tükör tulsó oldalán nem elemeiben másik világ található, hanem az elemek eltérő, eredeti módon újnak ható rendje...

Rékai Zsolt:Köztes

Köztes

A szakma arról beszél, - mondhatnám konkrétabban: főiskolai tanár-festőművész (ismerős) nyilatkozza, - vizuális trendek lassan megváltoznak, hol figuratív kép kerülnek előtérbe, hol pedig az absztrakt.

Most éppen az absztrakt van elöl!

Nálam, amennyiben volt is váltás, az legfeljebb hangsúly eltolódás. Teljesen ösztönösen történt, sok apró, alig tetten érhető motívum összegeződött, és már hosszabb ideje megvoltak vázlatok, mire beérett, hogy festeni kellene ezekből a tervekből.

A színes akrilfolyatás, hajszárítós szétterítés és vegyszeres strukturálás engem nem tudott lázba hozni. A részletek megtervezése viszont meglévő gyakorlat áttétele, és erre tényleg csupán a „konstrukció” kifejezés érvényes.

A kialakított részletekből összeálló egész, akármennyire spontánnak tűnik, paradox módon, se nem teljesen ösztönös, rutinszerű, sem pedig abszolút értelemben vett tudatos építkezés. Azt tudom mondani, mindkettő és egyik sem.

Amilyen tudást és tapasztalatot erőfeszítésként begyűjtök és amivel kitolom komfortzónám határait, az a hosszútávú memóriából működik ki, valahogyan úgy, mint amikor valaki megtanulta az autóvezetést, és késöbb csak akkor avatkozik a rutinba, amikor teljesen új közlekedési helyzet áll elő.

Kezdetben kizárólag kiállításokra festettem, és nagyon ritkán vásároltak munkákat tőlem. Ez akkor változott meg, amikor művész ismerősöm beajánlott életem első kereskedelmi galériájába. "Selachimorpha Art Agency and Gallery" tulajdonosa Himorpha hónapokig figyelt. Kiválasztott három festményt, és ezzel a csomaggal keresztül vonatoztam a Dunán , egészen Kelenföldig.

Amikor szerelvény áthaladt folyó feletti hídon, kinézve csak a híd tartószerkezete látszott, ahogyan beleér fehéren habzó, piszkos-zölden mozgó víztömegbe. Horizontális sínpáron valómozgás tudata, ehhez a vertikálisan valószerűtlen látványhoz kötődött.

Az élmény úgy lett intenzív, hogy felidézte, mindezt álomban már megéltem… Az álom úgy vehető eredetinek, hogy ma sem tudom, esetleg korábbi utazás során begyűjtöttem impressziót és elfelejtettem. Amennyiben így történt, akkor az a tíz másodperc háromszorosan egyformán ismétlődött, ami meglehetősen valószerűtlen érzékelés.

Egészen mostanáig nem jutott eszembe, hogy álomnyelven fejtsem meg az üzenetet, ami Gallériában töltött éveim egészére vetíthető.



Álom néha szójátékokkal szórakoztat. Amikor színésszel álmodok, az a szerep -vonatkozó éber szituációban: szín ész!! Amikor pedig törökkel jelentkezik az álomélet, valamit eltörök.

A hullámzó Balaton, múlt érzelmi mozgását, a „bal” oldal destruktív tudattalan energiáit idézi.

Budapest pedig olyan központi társas hely, ami „bút” hoz és nem örömöt….

Mindezek ellenére, ha „Selachimorpha Art Agency and Gallery" -t egy destruktív érzelmi folyamnak fogom fel, nem az fontos, hogy merre visz (vitt,) a sodrás, hanem hogy áthidalás történt, és az áthidalás felettes rálátás.

A vonat gyors haladás ugyan, de csak a következő állomáson lehetett kiszállni.

Himorpha az agresszív, erőszakos, bevallotton „diktatórikus” marketing stílust képviselte. Galériájában megismert festők több ízben (is) elmondták, ebben a szakmában meglehetősen gyakori, hogy műalkotások létrehozóira úgy tekintenek, mint szükséges, ám lecserélhető eszközökre. Ennek megfelelően, „műintézmény” létszámának emelkedése hamarosan megállt és némi stagnálás után csökkenni kezdett.

Rékai Zsolt: Köztes

Jacek Baczak füzete 1998-ban jelent meg, és mint legtöbb olvasmányom könyvtári.

Három nap szórt olvasása után néztem meg, a történet jelenléte mekkora késés sajátomban, aminek jelentése csak köznapi értelemben van, daseinanalízis vonatkozásában feltöredezik és átrendeződik az idővonal.

Jacek tizenkilencedik ügyeleti éjszakája valamiféle kórházi elfekvőben történik (történt!?), ahova az idősek meghalni kerülnek be.

Van akinek tudata tiszta, de mozdulni nem tud, az ablakon keresztül felhőket, vagy a mennyezet repedéseit nézi, miközben várakozik… Olyan is akad, aki zavaros tudattal bolyong a folyosókon, és elmúlt idők színhelyein él újra monomániás szituációkat….

Jacek főszereplője meghaltak portré-tekintetén keresztül akarja megragadni, amihez munkája miatt olyan közel van, az élet villanását és tovatünését.

Különös véletlen, történet nem sokkal halottak napja után került a kezembe. Ez a halottak napja egészen más volt, mint a megelőzőek. Talán azért volt más, mivel gyönyörű színekben pompázott az őszi sírkert. Napfény csak annyira volt erős, hogy tisztán kirajzolja síremlékeket, szobrokat.

Eltűnt hely korábbi sötét borzongása, és eltávozott rokonaimat úgy szólítottam meg, mint akik mindössze a fénylés túlsó oldalán vannak.

Jacek rávilágít, az élők halállal kapcsolatos képzetei többféle megközelítést gyűjthetnek egybe, gyászét, test szenvedésének, felbomlásának végső képeit, félelmet, traumát és feloldozást (is).

Ezek a nézetek egymásba játszanak, néha valamelyik, -nem mindig a legszerencsésebb dominál, - és öntudatlanul keresi fent említett feloldozást.

Márai, aki végig kísérte kedvese, Lola haldokolását amerikai egészségügy gépi és gépies rutinjai között, ( Jacek Baczak ) úgy döntött mielőtt hasonlóan megalázó helyzetbe kényszerül, végez magával. Vásárolt egy revolvert, és ahogyan eltervezte, adott pillanatban átlépett a túloldalra…

Nem tudom megítélni, jó szó e erre az „elegancia”?!

Rékai Zsolt Mentális függöny

Amikor tenni (?!) szeretnék valamit, az elképzelés határtalansága találkozik  pillanatnyi lehetőségek korlátoltságával, és megkezdődik a kibomlás. Ez a kibomlás bármennyire görcsösen akarom is feltárni mozgatóerőit, nem enged meg túlságosan nagy ugrásokat. Néha kívülről látom, ahogyan átugrok három-négy lépcsőfokot, ezt (átugrást) nem tudom megtenni leszakadások távolságaival, és a lehetséges áthidalások racionalizmusa  a racionalizáció sejthető elfedése. Elfedése az amúgy mélyből felkavargó mindennemű bukás és zuhanásélménynek, ami akkor is magával ránt, ha nem következik be, elrontva kisebb úgrások eufóriáját.

Olvasom Jacek Baczak : Egy éjszakai ügyeletes című füzetét.  Hetedik éjszakánál tartok, ezek az ügyeleti éjszakák  fejezetek címei, emelkedő kronológia lényegkiemelés helyett.

Főszereplő korházi ápolónak tűnik, aki gondozza a zavarosodó tudattal haldoklókat, segít felöltöztetni a hőségben már bomlásnak indult holtat  késve érkező temetkezési vállalkozónak, és gyakran lemegy a proszektúrára, hogy frissen távozókról gyors vázlatokat készítsen.

A vázlatokat fixírrel rögziti, pontosabban -ahogyan leírja,- rögzíti az alászálló port. 

Ebből saját önkifejező tapasztaltimra ismerek.

Festeni  kafkai pincében fest, és mintha valami hegyet is látna, ami talán maga a festmény, saját maga, ami abból is kitűnik, hogy úgy járkál  kihalt völgy fái mentén, a sárgás fűben, mint amikor valaki saját képzeletbeli flóráját rögzíti, hogy felfedezze, mélységében megélje azt…

Rékai zs. : Absztrakt 1

"Selachimorpha Art Agency and Gallery" egyik indirekt tanulsága, -hozadéka?!- hogy az ember rálátott élvonalbeli festők tevékenységére, tulajdonképpen művész sorsokra.
Ezekben a sorsokban hasonló az, hogy egyénenként más és más szinten, úgyanazok a részsikerek, gondok és falak vannak bedrotozva, és amennyiben ez igaz, a jövő még fejlődésében is látható, és ez a látható kiszámíthatóság nem valami megnyugtató...
Úgyhiszem, ha csupán ez az egy aspektus létezne, befejezném a hegymászást, nem akarnék olyan csúcsokat meghóditani, amire éppen az orrom elött hágtak fel tehetségesnek gondolt emberek.

Az is felismerés, hogy útálom a bölcs közhelyeket, mivel mindig csak adott szituációra igazak. Nem is a bölcs látásmód hozadéka, hanem a szituáció egyszerűsitő megnyilatkozása - amit mindenki ért.
Ilyen az a gyanús szellemi mozzanat, hogy be kell zárni ajtókat, hogy újak kinyilljanak...Ráadásul álomban elvétettem bejáratot, másik üzletbe akartam behordani az árut, nem a sajátomba.

Francia galéria értesített, elkelt a "The Hidden" című festményem. Nem én, festmény érte el, hogy megtetszett német egyetemi tanárnak, és ezzel -elvileg,- végetér országhatáron belüli partikularitás...

Nagy Boglárka festőnő élő videóit nézem az instán. Hétvégeken tartja, és mivel változnak a live időpontjai, az „élő” megtekintése esetlenként utólagos.

Azoknak érdekes igazán, akik festészettel szeretnének foglalkozni, és akiket vonz a sikeresség miliője. Egyikrészről azt képzelem, nem igazán tud újat mondani, ami ne jött volna már szemben a szakmában, másik részről,  borotva élén az él észrevétlenül belehasít a megfontolásokba.

Ez a fenődés azért rejtett, mivel amit tudok, az másként van fogalmazva, és a fogalmazási aspektus, másik fényszög. A beeső megvilágítás átformálja a tárgyat, és ilyenkor nem úgy kell tovább lépni, hogy tudomásul veszem a korábbi mintákkal való azonosságot, hanem újra meg kell élni a kontextust. Mi változott meg bennem azóta, hogy valaha letudtam egy létviszonylatot?!


 Valamikor, rendszerváltás környékén, a Playboy interjút tett közzé festővel, akit talán előtudnék ásni  megőrzött, meggyűrt fényes lapok homályából, ám de mivel az egyetlen lényegi kijelentését leszámítva érdektelen, pontosságot áldozok lustaság oltárán.

Ez az illető azt mondta: életművében végül lesz hat méltányolható festmény, a többi csak ideig-óráig vállalható.

Mivel ez a kulcsmondat azóta is kisért, saját és integrálhatatlan fénytörésekkel lép elő, azután zuhan vissza napi gyakorlat mögé, soha nem érte el a küszöböt, hogy kiderítsem mi igazsága vagy (és) pontatlansága.

Boglárka idő-intervalluma ismétlődéseivel is szűkebb, ugyanakkor ráutalásában több remekművet enged meg. Úgy fogalmazott, hogy tíz festményből három ami utóbb eufóriával tölti el,  ami igazán a helyén van…

Biztos van aki úgy gondolja, a nagy semmin lovaglok, és felnégyelem szőrszálakat! Köznapi beszédben sok pontatlan kijelentés hangzik el, mégis értjük, megfelelő képzeteket vonz magához, és agyalás nélkül tovább lehet lépni…

Mégis, árnyalat átfordítható!

Vannak fecsegő festmények, és vannak (az) önmaguk…

Rékai Zs festménye