Természetesen nem nevezem meg a gyárat, csak a becenevét írom le: Hellcoteq...

Ezt a gyárélményt nevezhetném némi megszorítással a másodiknak. Másik aspektusból elsőnek is mondhatnám.   Belső élmény szerint az első tapasztalat. 

High techet gyártottak high tech technológiákkal. Az egész olyan benyomást keltett, mint a történelmi tanulmányaimból megismert első, itáliai manifaktúrák belső felépítése, már ami az alap mintát illeti...

A csarnokokban szerelőasztal sorok, vagy gépsorok, minden egységhez hozzárendelt emberi munkaerővel.

Egyszer megfigyeltem, az elektronikus panel futószalagon érkezett. A futószalag megállt, de csak addig, ameddig a "druid" öt darab mikrójukat fúrt rá. Amikor kész lett, a szalag ugrott és hozta a következő félkész terméket.  Újabb öt mozdulat, mint valami eszement tánc. 

Egyszer csak valahol zavar támadt, minden azonnal leállt, rohanó sárgagalléros, ordítozás a kirúgásról, bérmegvonásról, kártérítésről...  Aztán csend lett, a sor újra indult, mint valami óriási vibráló kígyó...

A dolgozókat őrök figyelték, az őröket pedig nagy-felbontású, forgatható kamerák... 

Mesélték, hogy a kinti járőröket a szomszéd gyárból azzal szórakoztatták, hogy  rádió adó-vevőjükbe náci indulókat játszottak be...

Egyszer kínai küldöttség érkezett, és látva  szekciókba való átlépésnél, dolgozók detektorkapus vizsgálatát, megkérdezték, van e testi fenyítés....

Volt olyan részleg, ahol  középvezetés a dolgozó fiatal lányok közül időről időre új szeretőket választott. Ezek a feudális csoportocskák  munka közi szünetekben együtt,  hihetetlenül arrogáns, rátarti módon vonultak... A lányok a használat idejére előjogokat élveztek... 

 Alsóbb szinten  nem kívánt közeledéseket gyorsan és drasztikusan rendezték le. Emlékszem  görög -szobor szépségű lány észrevette, hogy egy fiú megigézve bámul rá. A lány azonnal fúriává változott és azt ordította: " Mit képzeltek rólam?! Na gyere, gyere és ba... meg!!!

Akkor megint  tanulmányaim jutottak eszembe.  Középkori vallás azért  erőltette a szexuális kontrolt, mivel a lazább módon működő mezőgazdaságból manifaktúrákba terelt embereket fegyelmezni kellett. Fegyelmezni, hogy uraiknak zavartalanul termeljék a profitot...  Az urakra természetesen már akkor, teljesen más erkölcs vonatkozott...

Az az időszak volt a "modernizmus" kezdete....

Ameddig vissza tudok emlékezni, a legelső gyár élményem, gyár-látvány emlék.  Szüleimnek a Mecsek oldalban volt telke, és onnan  Hőerőműre lehetett látni, meg  hegy nagyságú meddőhányóra, ami azután később, lassan lefogyott. Lefogyott, mivel salakbeton alapanyagnak használták, és felépítettek belőle egy egész városrészt.

A látvány távlatában víz is jelen volt, talán a zagytó, ami szintén eltűnt, mivel fásították. Igy rágondolva, a magaslati perspektívában, nyilván jelenvoltak  szürke épületi struktúrák, de konkrétan nem tudom felidézni, csak bizonyosságból hozzárendelni.

Ugyan így sejtett, hogy korai csavargásaim közben, eljutottam a perspektíva bozótos, törmelékes, lepusztult  indusztriális mezeire, ami akkoriban történeti aktualitás volt. Az ipari következmények  kulturális megítélésé ambivalens, teknokrata dinamizmus és változékony, nyomorúságos élethelyek.

Ebből a látványélményből később, éjszakai álmok merítettek. 

A gyár ezüstösen szürke tömege kitöltötte a háttért, és ott volt közte és köztem a tisztázatlan távlat, a kérdéses mező, aminek mibenlétét, anyagszerűségét az álom inkább érzelmi sejtésből, -bizonytalan fénylésekből,- mint tudásból rajzolta ki. 

Igy utóbb azt mondanám, -bizonyos értelemben- ezek az álmok a jövőt előlegezték. A "gyár" álomanalógiája: lázas, felfokozott tevékenység.  Az álmodás időpontjában jelentésekről semmit nem tudtam, de a hozzávezető út, a jövő rejtett, kérdéses maradt.

Gyakran előfordul, és sokszor az emlékezethatárnál. 

Elmesélem az első esetet, ami bizonyosan  sokadik volt, de kivételesen fel tudom idézni a sorozatból. Részlegesen tudom csak felidézni, mivel amiről írni szeretnék, az éppenséggel a teljesség hiánya. 

Szinte bizonyos, hogy  emlékezés vakfoltjai mindannyiunknál megjelennek, és ez a töredékes tapasztalás, csak akkor idegesítő,  amikor valamit nagyon meg szerettünk volna jegyezni.  Az adott pillanatban, talán el is hittük, hogy sikerül, de azután hiába minden,  szituációnak legfontosabb része lesz felidézhetetlen, és  fragmentum maradványokból, már semmi nem állítható helyre.

Nem azt mondom, ez a jelenség mindig teljesen egyformán zajlik, vannak ilyen-olyan eltérések. 

Az a bizonyos ötlet, akkor támadt, amikor barátommal Budapest fele autóztunk. 

Talán festmény szituáció, formai megoldás jutott eszembe. Ami akkor bevillant, zseniálisnak tűnt fel. 

Barátom azt mondta, nyugodtan aludjak, még legalább  órányi út vár ránk. Esti fényekkel kivilágított városokat hagytunk magunk mögött.  Kocsi belső fényeinek hangulata, valamint  szélvédőn túli becsillanások ritmusa megmaradt, de másnapra az ötlet felidézhetetlenné változott. Olyan érzés volt, mint amikor valakinek adnak valamit, amire éppen szüksége van, azután elveszik... 

Ez a szellemi hiány élményének válfaja.

Később  barátom szintén mesélt hasonló esetet.

Reggel félálomban hallgatta a rádió műsort. A műsorban éppen megjelent könyvből olvastak fel részletet, és ebből tudta, hogy ez a könyv neki kell.

Természetesen teljes ébredés után, sem  szerző nevét, sem  könyv címét nem tudta előhívni.

Még aznap, amikor bent sétált a város főutcáján, meglátott egy könyvesboltot.  Bement, remélve, hogy beleolvasva  frissen megjelent kötettekbe, ráismer arra amit keres.

Némi idő elteltével odament hozzá a könyvkereskedő.  Megkérdezte, miben tud segíteni? Egyszerűen nem tudta megmondani, a valóság pedig feloldhatatlanul furcsán hangzott volna.

Kiment az utcára. Bement a következő üzletbe és vett feloldásként egy bonbont. Kicsomagolta  sztaniolból és egyetlen mozdulattal a szájába tömte... 

Csontváry Titkos sziget

„Szakértők még vitatkoznak Csontváry Titkos sziget című képének jelentésén, írja egy szaklap, amit szakértők írnak más szakiknak, akik nem mi vagyunk, festők, akik ezeket a szakértőket ellátják munkával, hogy legyen miből élniük. Jókat vigyorgok ezen.

Mégis mit szakértenek ezek? Meg egyáltalán minek? Mert a jelentés jelentéktelen. A kép az kép, mindig mást jelent, mindenkinek mást jelent. Ettől szép ez a dolog.

Tőlem is rendszeresen kérdezik, hogy mire gondoltam, amikor ezt és ezt festettem. Mindig valamit kitalálok, halandzsázok, sumákolok. Belül meg vigyorgok.

Van az a klasszikus kérdés, hogy mit gondolt a költő, mikor ezt és ezt írta?

Elmondom.

Fájt a foga. Kanos volt. Éhes. Már megint megugatta a szomszéd kutyája. Senki nem olvassa a verseit. Abba kéne hagyni ezt az egész költést és valami normális jól fizető munkát találni. Már megint szar a kedvem. Kb. És ezernyi triviális dolgot. Azt biztos nem, amit kiszakértenek belőle.

Hogy Csontváry mit gondolt képe festésekor, az totál mellékes. Persze vitatkozni, fejtegetni lehet. Meg szakérteni.

Valamiből nekik is kell élni.

Nemdebár?”

Kiváló és neves festő ismerősöm nyilatkozta ezt a facebookon. A neve most nem fontos, és gondolom sokan egyet is értenek vele. Senki véleményét, egyetértését el nem vitatom. Viszont nekem is van véleményem, reflexióm. Ennek talán csak annyi jelentősége van, hogy szemügyre vehetem a saját részidentitásomat.

A kijelentésnek igaza van egy mélységig. A befogadók nagyobb hányada nem szakértő. Megállnak egy kiállításon a festmény elött. Maguk sem tudják, de bepásztázzák a képet, keletkezik egy tapasztalati képzetük, és megjelenik a metafizikai redukció: Tetszik! Nem tetszik! Ez tizenöt, húsz másodperc. Lehet tovább menni. Ha van valami fenomenális megérintettség, akkor megáll, gyönyörködik. A megérintettség előhívta jó érzésben úszkál. Nincs rá nyelvisége, nincsenek kulcsai, de érzése van.: Ez nagyon szép! -mondja és talán meg is veszi a művet, ha teheti.

Ez a reflex metafizikai, reduktív, az élmény előzetes tudása előcsalhat néhány gondolatot: Jé egy sziget…De jó lenne ott lenni. Megszabadulni a hétköznapoktól!!

Mivel egy kép analógia, szimbólum, ezért különböző mélységekig fejthető.

A felszíni érintés tulajdonképpen laikusnak elég. Már eleve a tetszik-nem tetszik kijelentés metafizika. Kiterjesztve esztétika. Mi a baj az esztétikával?!

Ellentmondásos. A szép néha gonosz. A rút néha jó.

Közmegegyezésen alapul. Az újságok, a televízió tudatalattira ható képi rendszere megmondja: Ez a photoshop tündér a szilikon mellekkel szép. Megyek az utcán és meglátok egy divatos, kifestett, nagy mellű nőt és azt mondom: Hetven százalékos!!! Ezzel szívesen kezdenék!! -Tömeg ízlés, tömegkultúra!

Akkor ha az esztétika nem segít, honnan tudom, melyik kép korszerű, értékes?!

Onnan, hogy a látványérték pusztán egy réteg. Ha értelmesebb vagyok, bele tudok kérdezni: Mi hat rám ebben a festményben és miként?!

A kérdés, hogy milyen mélységig tudok lemenni egy szimbólumban, ami ha nem is leváltja, de a valóság helyére állhat és azt feltárhatja, csak az érzékenységemen múlik, a tudásomon, érzelmi intelligenciámon, a belső világ ismeretén.

És ez nem járulékos szakértelem, diploma, művészettörténeti ismeretek kérdése… Persze az is segíthet, de meg is téveszthet…

Játszunk egy kicsit!

A víz érzelem. A sziget elszigeteltség, a szigeten lévő ház mindig a szerző belső világa. (Jung, kollektív tudat, mindenkinél azonos mentális reprezentációk) Álom-szimbolika szerint minden ami a képen van, elérte a tudatos szintet. A kapu a megértéshez, (önismerethez) a jövőben nyílik meg, viszont a magasabb világmegértés ablakai a múlt felé néznek.

Az oszlopok az életfa lombja alatt vannak, a lét kiterjedését tartják meg, a három nőalak, (anima) pedig a női princípiumok szintézise. Anima a szeretet, empátis, intuíció, festészet is. A ló ösztön, olyan uralt ösztön ami tökéletes összhangban van a lovasával, és a jövendő megnyilatkozás, megtartás után közvetít a múlt megértése felé.

A közbülső szint előlegezi az életidő kiteljesedését (fa lombja). Ez áll a jövő kapu őrzéséből, ami duális, és önismeretet, önmagával való szembenézést, és a felvázolt új terület meg és felismerését őriz és nyitja meg. A megtartottság öröm (tánc) és duális harmónia, valami a megvilágosodottság elött… Aztán következik az ösztönökkel való harmónia,  végül a hármas, az ember, a teljesség-megértés, és a hold (belső világ ismerete). Legfelül a szellemibe való beleérés, a külső és belső világ tagoltsága és egysége…

Ezek alapján azt kell mondanom, Csontváry beavatottsága egyértelmű. A kép belső tartalmak kibontása, és ez akkor is megvan, megvolt, ha Csontváry minderről mit sem tudott. De tudott, vagy legalább is a képen keresztül ez a tudósság megnyilatkozott…

Persze lehet vitázni!

Az én tudásom és igazságom ez, és eddig terjed!

Novella olvasásához "katt" ide:   BIG FISH

Nyilatkozat: https://open.spotify.com/episode/2yZjJP5FNHUQMGex3fPepi?si=Q6ml5PeKRUyLxACx_MV8lg

Mai élményalap szintén a facebook, még ha nem is hiszek az eredetben, legfeljebb az elágazásokban. Ha a fa ágait hasonlítom a gubanchoz, akkor a végek új hajtásait látom, a poszthajtásokat, visszafelé haladva, meg eljutok a fa törzséig, ami bár bizonyos, kiterjesztett értelemben ugyanaz, de  mégis más meghatározás alá esik.

Emlékszem, amikor Rózsa nevű unokahúgom haza költözött Orosházáról, és hozta két nagyon szép és okos lányát, a másodunokahúgaimat. Ezek a lányok akkor talán még gimisek voltak, és rendszeresen olvastam Anna blogját. Akaratlanul is arra gondoltam, az intelligencia nem korfüggő. Anna szuperérzékenysége, nyelvi készségei magával ragadtak, és azt hiszem bizonyos ideig, -talán máig, - zsinórmértékül szolgálnak. Nem minden rokonommal kapcsolatban érzem azt, mintha az előző életemben is ismertem volna. Lillával kapcsolatban szintén erős összetartozást konstatálok, de az más…

Rékai Zsolt: Köztes (olaj, vászon)

Természetesen meglehet, előző életek, a közös ősök részleges jelenléte…

Zilahi Annáról még bizonnyal sok szó fog esni, így vagy úgy, esetleg így is, itt is….

Nem csak régen, ma is érdekel, mi zajlik  világ művészeti életében.

Ez az érdeklődés nagyobbrészt  internethez kötött.

Úgy tűnik tényleg igaz, amit filozófus barátom (B.Gábor) mondott. Azt mondta, hogy nem érdekli az anyagi környezet, neki elég lenne egy szerzetesi cella,  író állvány, ahol kódexet lehet írni és rajzolni. Elég lenne, mert  hiány megidézi a valamit, ami nincsen jelen.

Aki nem fut a világ után, azután a világ fog futni….

Értem, de nem vagyok oda a bölcsességekért.

Gábor kijelentését nem tudtam maradéktalanul elfogadni, és Seneca jutott eszembe, aki  ókori világ legnagyobb vagyonában ülve tanította az aszkézist…(Ebben az esetben is bizonytalan vagyok. Vajon ez így hiteles, mert  nem a szöllő keserű?!)

Ez annyit tesz, a „tényleg igaz” "részlegesen igazra" módosul…

Sok mindenről tudok, „háló” sok mindent elém hord, de  virtualitás önmaga jogán valóságos, és nem  valóság egészének helyére állítva…

Nézegetem a „facét”.

Incze Mózes dühös, a szállítási cég nem ért oda időben az Art Basel Miami beach-i megnyitójára.

A művészeti vásár hat napig tart nyitva, és bár utóbb megérkezett a feladott anyag, ez nyilvánvaló anyagi és presztízs veszteség.

Kedvelem Incze Mózes képeit, egyszer valaki megkérdezte, kibe érdemes fektetni  kortársak közül?!  Bodoni  nem átlag pénztárcájának való, Incze is magas kategória, ám még megfizethető… (Valakiknek... Én beérem  reprókkal )

Késöbb megnézem a postámat.

Art in Amerika magazin szintén ír az Art Basel Miami Beach-i megnyitójáról. A résztvevő galériáknak idén már nem kell feltétlenül kipakolási tereket vásárolni, és a válogatással foglalkozó bizottság számos afrikai érdekeltségnek is teret adott.

A Firtst Floor Harare galéria Zimvabvében, a feltörekvő festőket gyűjti magaköré, és első ízben szerepel Troy Makaza munkáival…

Ránéztem, mit csinál a néger fiatalember.

Mindenféle megfestett zsákszerű szövetet dolgozz egybe, és  plasztika szerű kiterjedést falra akasztható formában prezentálja…

Nem mondom, hogy mindez, amit leírtam, több mint napi zaj… Valamiféle változó hullámhosszú dekonstrukciós-információs sodor, amiben néha, itt-ott felcsillan valami megfontolásra, -ismeret-képzet bővítésre – érdemes.

Előástam a Beinart cd-met, amin azoknak a festőknek  képeit tároltam, amit a képinfó szerint 2007 körül gyűjtöttem be. Az anyagot flopikon hordtam haza, több helyről is gyűjtögettem, jó vegyes minőség. Mindenesetre ismerkedtem a világ kortárs szürrealistáival, később a legjobbak legjobb képeit elemeztem is, ami hasznos gyakorlatnak bizonyult… Azt szerettem volna elérni, hogy ránézésből tudjam, mit jelent egy festmény, és tudjak értelmesen beszélni a képpel kapcsolatos élményemről.

Igyekeztem ezt a képességet több szempontból is építeni, mert azt képzeltem, minél fejlettebb ezen a téren a mentális reprezentációm, minél több pre-tudást vagyok az élményen belül differenciálni, annál jobb vizuális projekcióim lesznek.

Ez a képzetem abból táplálkozott, hogy a tudattalan azt dolgozza fel, amit magamhoz engedek, és a rövidtávú memóriából az kerül át a hosszúba, ami a napi erőfeszítések tárgya, amiben kissé képes vagyok meghaladni önmagamat.

A művészeti fejlődés verseny önmagunkkal, a komfortzóna határainak kitologatása…

Igy utóbb, nem minden festő elfogadható számomra, aki az volt akkor. Ezzel nincs is semmi gond, az akkori önmagamat is meghaladtam, művek szempontjából eszembe sem lenne olyasmiket megfesteni, amikkel azokban az időkben kisérleteztem.

Az első említésre érdemes név: Michel Ogier.

Ogier a második világháború alatt született  St Etienne-ben.

Íme  hitvallásainak egyike, már amennyire le tudom fordítani:

„Semmit nem utasítok el, minden, ami elér, részt vesz az ozmózisban. Azt hiszem a festményeim építkezése ennek a folyamatnak igenlésén nyugszik. Az „igen” annak elismerése, ami van. Ha tagadom bármi létezését, ami van, az önmagam megcsonkítása. A festészet a tudatosság fenomenális szerencséje. Nem csak azt festeni, ami vagyok, hanem ami mélyebb valóm. Az ambícióm és kutatásom, a te ambíciód és kutatásod.

Michel Ogier: Tűz a hamu alatt

Michel Ogier festészete bizonyos értelemben ma is rokonszenves. Leginkább elvont természetet és nőket fest, olyan absztrakt hangulatokat, amelyek a belső természet tereire, és a női tulajdonságokra ( jungi anima -animák-) utalnak. Festményei kellemesek, bár a jó (bársonyos?!) atmoszféra megtévesztő,  lágyság mögött ott vannak az alaptagolások. Mire gondolok?

Arra, hogy ha az egyik nőnek szarva van,  belső viszonylatnak van gonosz eleme, a barna ruházatú férfi földközeli, egzisztenciális, a piros és lilás fejdíszű nő érzelmi és spirituális, kettőjük közötti függőón pedig a vertikális, szellemi kulcs, ami mégis lefelé, a föld vonzás-irányába mutat.

Ezek a képi kijelentések nem nagyon bonyolult viszony-hangulat ábrázolások, amelyek nincsenek agyon komplikálva, és  látványszint mindenkor erős.

Mindez megmagyarázza, hogy a név mellé -akkoriban, -miért illesztettem a "kedvenc" jelzőt.

Ha valakit érdekel a művész honlapja: katt a linkre

https://www.vagallery.com/michel-ogier.html

Korbely István képei

Györfi András festő és neje, Dr Havas Csilla, Korbely István

Győrfi András festmények

Molnár Göb Zoltán festményei

Molnár Göb festmény

Jancsó Dóra színésznő

Dr Havas Csilla festményei

Cene gál István művei

Silvia Habán festményei

Balogh István Péter műalkotásai

Silvia és Cene  képek

Oldalt már a saját festményeim

Rékai Zsolt festményei (szerző)

Rékai Zs.

Megjöttek az első fényképek a tegnapi Szarvasi kiállításról.

Korbely István festő és lányai.

Középen Dr Havas Csilla, a galéria tulajdonosa

Nem tudok elmenni minden rendezvényre, ami velem is kapcsolódik. Ezt részben sajnálom. Ennek számos oka van. Az egyik, hogy a munkáim, és a munkáimba fektetendő idő, az egzisztenciális helyzetem ezt nem teszi lehetővé.

Pedig szeretek megnyitókra járni. Ameddig nem volt járvány, részt vettem a galéria két budapesti rendezvényén, korábban pedig számos Pécsett rendezett alkalmon jelen voltam és fényképeztem.

Természetesen követem a híradásokat.

Na jó! Tudom, hogy  valóságot azért nevezik „fantom valóságnak” mivel roppant képlékeny, sokszintű, de azért mégis van egy köznapi, egyezményes valóság, amitől teljesen nem lehet elvonulni.

Filozófus barátom szerint elég egy cella, színes tinták a kódexhez,  és a szerzeteshez mégis elér a világ, vagy inkább kelletlenül kitölti a hiányt,-teszem hozzá, némi iróniával.